Kötés és oldás

 

Verena Kast ~Kötés és oldás - feldolgozása

 

 

A gyász és a kapcsolati problémáinkkal foglalkozó könyv négy fejezetben foglalja össze a veszteségeink megélésével járó lelki gondjainkat.

 

A gyász fogalmát feldolgozva bemutatja, hogy életünk során hányszor találkozunk szembe -különböző eseményeket megélve a gyásszal.

A gyászmunkát nemcsak egy szeretet személy elvesztésekor tartjuk fontosnak, hanem hasonló lelki munkán / fejlődésen kell átesnünk egyéb veszteségekkor is.

 

Emberek nagy százaléka éli meg napjainkban munkahelyének elvesztését, gyakoriak a válások. Egyre ritkábban látunk több generációs nagy családokat- a szülők gyermekeik különköltözését is, veszteségként élik meg.

 

A fent soroltak esetében ép úgy megfigyelhetőek a gyász alkalmával jelentkező stációk, mint egy családtag halálla esetén.

A párkapcsolati problémák szocializációs zavarokra vezethetők vissza. A családban való elfogadás / nem elfogadás, önmagunk elfogadása / nem elfogadása egy tőről fakad.

Egészséges interperszonális kapcsolatra csak az, az ember képes, aki önmagával baráti viszonyban van.

Ezt a baráti viszonyt önmagunkkal gyermekkorban, szerető, meleg családi légkörben szerezhetjük meg.

A mára nagyon felgyorsult életritmus nem ad lehetőséget arra, hogy ilyen légkörben nevelkedjenek a gyerekek. Ennek következménye a számokkal is kimutatható válásnövekedés. Minden válási folyamatban megfigyelhető a kapcsolódási zavar.

Az eltávolodásnak különböző fázisai vannak.

Az önállóság gondolata elégedettség érzést vált ki ezt a magabiztosság megrendülésének szakasza követi.

Következő stációként egy újabb közeledési kísérlet regisztrálható. A válást nehéz hosszadalmas folyamat előzi meg, amely folyamaton belül hol az elválás hol az újrakezdés ritmikus váltakozása követhető. Hogy e két irány közül melyik az erősebb azt mindig az határozza meg, hogy a válás igénye vagy a magánytól való félelem generálja – e az érzelmeket.

-2-

Ezek a folyamatok minden párkapcsolatnál megfigyelhetőek.

A válást követően különböző érzelmek törnek felszínre: félelem, harag, szorongás, bosszúság, bűntudat, agresszió. Ezek minden gyászfolyamatnál jelen vannak.

A bennünk jelentkező érzelmek „negatív jellege” legtöbbször arra késztet bennünket, hogy elfojtsuk azokat. Az érzelmek elfojtása különböző pszichoszomatikus betegségeket produkál, felszínre kívánkozik.

Az érzelmeink elfojtását, kordában tartását gyermekkorban tanuljuk, felnőttként rögzítjük azzal, hogy alkalmazkodunk egy fajta társadalmi elváráshoz.

Veszteségeink megélésekor jelentkező érzelmeink emberi mivolta nem kérdőjelezhető meg

/ mítosz/. A harag, az agresszió és társai éppen olyan megnyilvánulások, mint a szeretet, a jóság.

Az agresszió gyakran arra figyelmeztető megnyilvánulás, hogy változtatást, megújulást akarunk kezdeményezni.

Ha gondolatban sokáig eljátszadozunk a válás ötletével, mire felszínre tör az elhatározás már megtűzdeltük agresszióval, haraggal, félelemmel, szorongással, bűntudattal.

A hideg fejjel hozott döntés is érzelmeket generál, a takargatott, növesztett, magunkban dédelgetett ötletek vulkánként törnek utat maguknak.

Az útjukat akadályozni nem bölcs dolog.

Minden érzelmi megnyilvánulás elfogadott, ha megfelelő keretek közé tereljük őket. Ha tudjuk, mi, miért történik velünk, ezek az érzelmek kezelhetőek, ha kezelhetőek irányítani is tudjuk őket, esetleg befogni olyan dolgokba, amik jó irányba mozdíthatják életünket.

Az agressziónak is megvan a maga elválasztó és összekötő funkciója. Ellenségessé akkor válik, ha túl sok ellenállásba ütközik.

Ha nem a partner korlátozása céljából vetjük ki az agressziót, hanem, hogy egy szituációt előnyösen változtassunk meg, akkor az agresszió konstruktívvá válik, és előre mozdíthatja életünket bizonyos helyzetekben.

 

Ameddig a harag nem uralkodik rajtunk, hanem mi tudjuk uralni, szintén konstruktív következményekkel járhat.

Arra motivál bennünket, hogy őszintén egymás tudomására hozzuk szándékainkat, jelezve, van még remény bennünk arra, hogy változtassunk az életünkön, esetleg társkapcsolatunkon.

Reményt jelez az együtt maradásra.

Ha azonban vak gyűlöletté változik, akkor a rombolás ás pusztítás vágyát, hozza magával.

-3-

Ilyenkor meg kell nézni, mi okozza ezt a gyűlöletet, hol a baj gyökere.

Nagy a valószínűsége annak, hogy jó ideje elfojtott indulatok vannak a gyűlölet hátterében, korlátok, amiket magunk állítunk önmagunk elé.

Az agresszió, a harag, egy olyan erő tehát, amik mozgásban tarja egy másfajta életvitelre irányuló törekvésünket. Arra kell ügyelnünk csak, hogy utat is ilyen irányban találjanak maguknak, akkor nem válnak destruktívvá.

 

A bűntudat szintén elkerülhetetlen az autonómiára való törekvéseink során.

Felkészülten kell fogadnunk azt, hogy említett törekvésünk külső és belső ellenállásba ütköznek.

Vagy azokkal az emberekkel szemben érezzük, akiket elhagyni készülünk, vagy önmagunkkal szemben, mert nem saját életünket éljük/éltük. Ha bizonytalanok vagyunk elhatározásainkban a bűntudat mint gátló tényező hátráltat bennünket abban, hogy döntést hozzunk.

A bátran meghozott döntés mindég segít bennünket abban, hogy az elvárások után a változások ellenére is megőrizzük kapcsolatainkat.

Életünk további minőségét meghatározó tényező, hogy megbízható emberekkel legyen kapcsolatunk, mert érdemi döntéseinket, a szinbiozisból való fokozatos kibontakozáshoz csak az ő segítségükkel tudjuk meghozni.

Aki tudja, hogy más emberek is megbíznak benne az szembenézhet a válástól való félelemmel.

Minden kapcsolatban vannak olyan helyzetek, amikor inkább a partnerre figyelünk és vannak amikor az önérvényesítés lép előtérbe.

Az egyiknél az önérvényesítés a másiknál a partner iránti odaadás kerül túlsúlyba. Ha egy kapcsolaton belül megtanultuk, hogy énünk mindkét részét tiszteletben kell tartani akkor veszteség esetén idividuális énünkhöz könnyebben visszatalálunk.

Az önérvényesítés és az odaadás az emberi magatartás szükséges pólusai feltételezik és nem kizárják egymást.

Változásaik során újra és újra megéljük önmagunkat úgy, hogy nem ártunk annak a kapcsolatnak amelyben élünk. Ott ahol nincs meg a harmónia ott az önérvényesítés és az odaadás torzult formájával találkozunk. Az egyik az uralkodó szerep a másik az alattvalói megalázkodás.

Társas kapcsolatban fontos, hogy milyen elképzeléseink vannak az életre vonatkozólag.

Úgy élünk- e társas kapcsolatunkba, hogy ketten egy párnak tekintjük egymást.

-4-

Ketten töbre vagyunk képesek mint egyedül, egyrészt erősítést jelent egyrészt korlátozást.

Lehetőségünk van folyamatos visszajelzésre egy számunkra fontos embertől ami segít önmagunk megtalálásában.

Mindannyian tudjuk, hogy egy párkapcsolaton belül a védettség mellett védtelenség a biztonság mellett bizonytalanság, a meghittség mellett idegenség is jelen van.

Ha bármi működési zavar jelentkezik kapcsolatunkban csalódást érzünk.

Lehet, hogy mítosz övezi a párkapcsolatot?

A mítoszokban szereplő pároknak mindig közük van a hétköznapi kapcsolatainkhoz gyakran modell értékű, kapcsolat fantáziálásokra adnak okot és gyakran a mítosz miatt támasztunk nagy várakozásokat kapcsolatainkkal szemben.

Különböző életszakaszokban más - más mitológiai pár bírhat jelentőséggel. El kell fogadnunk sem istenek sem istennők nem vagyunk ezért a fantáziálásainkat össze kell hangolnunk a hétköznapok valóságával.

Pár mítosz, ami foglalkoztathat bennünket:

A SZENT MENNYEGZŐ MITÓSZA MINT TEREMTÉSMITÓSZ

SIVA ÉS SAKTI

ZEUSZ ÉS HÉLA

ÁLOM MÍTOSZ

KAPCSOLATI FANTÁZIÁNK

 

Mielőtt eldöntenénk, hogy válni akarunk-e gyászmunkát kell végeznünk, a régi víziók elveszítik erejüket és újak születnek. Ez fájdalmat okoz.

Nem szállhatunk szemben a halállal és az állandó változással. Minél hamarabb sikerül megválnunk régi vízióinktól anélkül , hogy lényegüket és vágyakozásaikat feladnánk annál hamarabb ragadnak bennünk az újak. Az új víziókat mindig a vágyakozás generálja.

Fontos dolog búcsút venni attól, ami elmúlt, a visszatekintés meggátol bennünket abban ami új, ami lehetőség, új kapcsolat, új szerelem.

A gyászmunka ebben az értelemben azért fontos mert lehetővé teszi a veszteség érzésének átélését és új vágyakat ébreszt.

A gyász hosszadalmas nagyon fájdalmas folyamat, elviselését megkönnyíti a helyes önértékelésünk. Minden aktivításunknak az a fő célja, hogy elegendő önbizalomhoz juttasson bennünket. Megoldás tehát új kapcsolatok keresése, örömforrások.

 

-5-

Az öröm pillanataiban összhangban vagyunk magunkkal, embertársainkkal, a világgal. Nyitottak vagyunk új helyzetekre új kapcsolatokra, empatikusak vagyunk szolidárisak és tele vagyunk reménnyel.

A remény az ami erőt ad ahhoz, hogy minden napot újra kezdjünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lajosmizse, 2004-04-25

Készítette:Vas Gabriella

II éves Szociális Munkás szakos hallgató

 

 

 

SZTE Egészségügyi Főiskolai Kar

Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HÁZI DOLGOZAT

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tárgy: Bevezetés a családterápiába

Előadó: Dr. Tihanyiné Dr. Vályi Zsuzsanna

Választott irodalom: Verena Kast: Kötés és oldás

Készítette: Vas Gabriella

II éves Szociális Munkás szakos hallgató

Kelt: 2004-04-25