Esettanulmány

 

Mi a segítség?

„ Az ember válaszcselekvése

bajba jutott embertársának szótlan,

vagy szóbeli felhívására, hogy azt

szorongatott helyzetéből kijuttassa.”

V. von Gebsattel

 

Esettanulmány

 

 

Tanár: Kozma Judit

 

 

 

 

Készítette:

Makkosné Cselovszki Judit

DE-BTK

Szociálpolitikai szak

Levelező tagozat

1. évf. 2. félév

Bevezető

 

 

A szociális munka – a szociális munkás és a kliens, azaz ügyfél között kiépülő segítő kapcsolat - az emberi történelemmel egyidős.

 

A szenvedő embernek felajánlott segítség története a biblikus időkig vezethető vissza.

 

Maga  a „szociális munka”  meghatározás azonban alig százéves. A múlt század  utolsó harmadában alakult ki az a segítő tevékenység, amelyet már szociális munkának hívtak és külön hivatássá, szakterületté vált.

 

1917-ben íródott Mary Richmond Szociális diagnózis című könyve Amerikában, amely a szociális esetkezelés módszerének alapműveként ismert. A szociális esetkezelés mintegy ötven évig uralkodó munkaformája lett a szociális munkának.

 

A szociális munkás tevékenysége központjában a bajba jutott egyén állt és áll a mai napig is, akinek problémáit meg kellett/kell értenie, értelmeznie kellett/kell.

 

A szociális munkát irányító elméletek közül a krízisintervenció gyakorlata - a gyors beavatkozás válsághelyzetben - arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak a kliensnek kell segíteni, hanem a kialakult helyzetért felelős környezetben is változást kell elérni. Így a szociális munka célja ekkor már nemcsak az egyénnek és családjának nyújtott támogatás lett, hanem az őt körülvevő szűkebb társadalmi környezet megváltoztatása is.

 

A szakma ma is ezt a filozófiát vallja.

 

Az egyéni esetkezelés mellett megjelent a csoportmunka és a közösségszervezés.

 

A szociális munkásnak tevékenysége során – mivel nehezebbnél nehezebb problémákkal találja szembe magát - előzetesen át kell gondolnia minden lépését azok várható következményeivel együtt. Ezért munkáját folytonos mérlegelés és indoklás kíséri: tudatosítania kell magában is, mit miért tesz, és miért nem. Ezért a szociális munkástól minden esetben munkájának tudatos elemzését kívánja meg a szakma.

 

Esettanulmány

 

 

Egy konkrét esetet, konkrét problémát mutatok be a következőkben, mellyel egy gyakorlati tapasztalatszerzés során találkoztam. Terepgyakorlatot folytattam egy vidéki város Gondozási Központjában, melyhez kiterjedt tanyavilág is tartozik. Egy alkalommal elkísértem a gondozónőt és az intézmény vezetőnőjét egy tanyára, ahová ebédet, vizet és tartós élelmiszert vittünk az ott élő idős bácsinak. A látottakon kívül teljes képet kaptam az esetről a  Gondozási Központ munkatársainak elmondása és  dokumentumok alapján, amit most ismertetek:

 

Jelzés érkezett a Gondozási Központba, hogy a város tanyavilágában él  R. M., 76 éves, egyedülálló férfi nagyon rossz szociális körülmények között. A bejelentő még azt az információt is adta, hogy a bácsit már egy hónapja nem látták a lakóhelyéről kijönni, nagy valószínűséggel járásképtelen is, - ezért kéri a segítséget.

 

A jelzésre reagálva azonnal kimentek a Gondozási Központ (továbbiakban: G.K.) munkatársai és megkeresték a férfit. Döbbenten vették tudomásul, hogy a bejelentés valós volt és X város Y dűlő z szám alatt tényleg nagyon rossz körülmények között él R. M., aki alig tud fölkelni az ágyból, már több mint egy hónapja, egyedül él, nincsen családja, fűtése, vize, élelmiszere, ruhája, vagyis valójában semmije és senkije; de még a tanya is - amiben jelenleg lakik - egyik ismerőséé volt, aki meghalt. Maga az épület is rettenetes állapotban van, nád teteje több helyen beszakadt, az ajtók ablakok helye fólia darabokkal pótolt, a falak derékmagasságig vizesek.

 

R. M. már nagyon várta, hogy valaki rátaláljon és elmondta a problémáit, hogy nem tud felkelni, mert fáj a lába, nem érzi a jobb oldalát, stb. Elmondása és a látottak, tapasztaltak alapján a gondozónők úgy ítélték meg a helyzetet, hogy mindenképpen fel kell venni a háziorvossal a kapcsolatot.

 

A háziorvos vizsgálat és első, helyszíni ellátás után sürgős jelzéssel beutalta R. M-t a megyei kórházba.

 

A kórházban sikerült a beteget felerősíteni és a fekvéstől kialakult felfekvéseket kikezelni. A G.K. felvette a kapcsolatot a kórházi szociális nővérrel és tájékoztatta a férfi otthoni körülményeiről. Azonban a kórházi kivizsgálás és kezelés befejeztével a kórházból elbocsátották őt.

 

Ekkor kezdődött csak igazán a szociális gondozók fő feladata, ugyanis a nagy kérdés először is az volt, hogy hova is vitessék a férfit – hisz a lakásának nevezett tanya egy ilyen ember számára teljesen alkalmatlan - de mivel hiába mentek a szociális otthon igazgatójához, a kórházban dolgozó szociális nővérhez segítségért, helyhiány miatt próbálkozásaik mindenhol akadályokba ütköztek; így R.M. ellátása teljes egészében a Gondozási Központra maradt.

 

Mivel így kész tények elé lettek állítva, nem maradt más hátra, mint hogy emberi tartózkodásra alkalmassá tegyék a kliens tanyáját. Itt lépett életbe a csapatmunka. A G.K. munkatársi közössége - a vezetőnővel együtt - rövid időn belül a lehetőségekhez képest kitakarított, és új ágyneműt, ruhákat adott a gyűjtésből származó készletből. Így várták haza R. M-t, akit rövid időn belül meg is hozott a mentő.

 

Ettől a perctől kezdve a G.K. gondozásba vette (vagyis megtörtént írásban is a szerződéskötés), és ezáltal a mai napig is az alapellátásokban részesíti. Ezen ellátás keretein belül intézik a hivatalos ügyeit, a gyógyszerkiíratást, orvossal való kapcsolattartást, a napi étkeztetést. A tisztálkodás lehetőségeit biztosítják (a fürdést a G.K. épületében tudják csak biztosítani, mivel a tanyán nincs víz és az iváshoz szükséges vízmennyiséget is műanyag kannákban szállítják ki a gondozottnak) és intézik különböző ügyes-bajos dolgait.

 

Mivel R. M. maximálisan elfogadja a gondozónőket és szeret bejárni az intézménybe, még az Idősek Klubjában való beiratkozása is szóba jött, ezzel is segítve társas kapcsolatainak kialakítását.

 

Újabb problémaként merült fel, hogy a G.K. csak hét közben üzemel, ezáltal a férfi hétvégi ellátásáról  valamilyen más formában kellett gondoskodni. Sajnos egyáltalán nincs a gondozottnak családja és semmilyen ismerőse sem, kivéve azt a tanyaszomszédot, aki a bejelentést is tette. Így ezt az egyetlen lehetőséget kihasználva megkérték a gondozónők: segítene-e annyit, hogy a hétvégéken ránéz R. M-re?

 

Próbálkozásuk sikeres volt, és a tanyaszomszéd embersége, együttérzése révén  hétvégéken sem maradt ellátatlanul R. M.

 

Távlati célként szociális otthonban való elhelyezését tűzték ki, amelynek folyamatát már elindították. Írásban beadták a felvételre szóló kérelmet, remélve, hogy a téli időszakra felvételt nyer, mivel ezen évszak a szociális körülmények miatt súlyosan veszélyezteti a kliens életét .

 

Igaz, hogy magán a körülményeken segíteni ezideig még nem tudtak, de a kliens fizikai és lelki állapotát az egészségügyi szolgálat segítségével stabilizálták és biztos szociális hátteret nyújtanak számára - komplex szolgáltatásaik révén - a szociális otthonba való bekerüléséig.

 

Számomra az önkéntesen felvállalt terepgyakorlat jelentős tapasztalatokat nyújtott. A jogszabályi lehetőségek, a szakmai irányelvek csak az emberségen keresztül érik el céljukat és működtetik a szociális gondoskodást. A gondozási központ munkatársi közössége szoros együttmunkálkodást valósít meg a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal is. Így számos ügyet közösen, adott szinteken egymásnak átadva oldanak meg.

 

A bemutatott esettanulmány felveti a kórházi utókezelés, rehabilitáció szűk keresztmetszetét és finanszírozási problémáit is. Bízhatunk abban, hogy az ismét egységes Egészségügyi és Szociális Minisztérium irányítása segít feloldani ezeket az anomáliákat: és a embert a maga teljes valójában szemléli és támogatja: testi, lelki-szellemi és szociális dimenzióiban egyaránt.

 

A bemutatott esettanulmányból kiemelném külön is a tanyaszomszéd szerepét, akinek önzetlen segítsége példaként szolgál.

 

 

Albertirsa, 2002. május 28.