Interjúk

Interjúk

Az interjúk és a kérdőívek készítése abból a célból készült, hogy megtudjuk mennyire, érvényesülnek a valóságban is a szakirodalomból megismert elméletek, meglátások, tapasztalatok.

Amint az interjúkból és a kérdőívekből is kitűnik szinte mindenben, egyezik a szakirodalom a mai egészségügyben és szociális szférában tapasztalható jelenségek az öngyilkossággal, öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatban. Az interjúk és kérdőívek még egy nagy fókuszpontja a szociális munkás szerepének fontossága az öngyilkosság kapcsán az egészségügyben.

Arra összpontosítottam, hogy hogyan vélekednek az egészségügyi dolgozók magáról  a szociális munkáról, a szociális munkás szerepéről az öngyilkosság megelőzésében, az utógondozásban és az új életcélok meghatározásában, és hogy egyáltalán fontosnak tartják-e a szociális munkás jelenlétét az egészségügy mellett ebben a témában is.

A megkeresések kifejezetten az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra irányultak, mivel itt van nagyon fontos szerepe annak, hogy mennyire látjuk az embereket, és mennyire vagyunk tisztába azzal, hogy mit is kell észrevennünk, mire is kell figyelnünk ahhoz, hogy megelőzhessük az öngyilkosságot, vagy az öngyilkossági kísérleteket, illetve, hogy mikor van az a pillanat, amikor komolyan fel kell vállalnunk észrevételeinket.

Az alábbi interjúkból szépen kitűnnek a statisztikákból már nagyjából ismert adatok, az öngyilkossággal kapcsolatos észrevételek, a hiányosságok, és az is hogy a szociális munkára az öngyilkosság kapcsán is nagyon nagy szükség van úgy az egészségügyi ellátásban, mint a megelőzésben illetve az utógondozásban.

1.Intrjú / korház-egészségügyidolgozó,

diplomás ápoló és szociális munkás végzettség/

Hallgató: Záróvizsga dolgozatom témája az öngyilkossággal kapcsolatos nézetek, a szociális munkás szerepe az öngyilkosságok megelőzésében és az egészségügyben a prevenció és a rehabilitáció kapcsán.

Fő irányvonal, hogy hogyan látják az egészségügyi dolgozók a szociális munkás szerepének fontosságát, fontosnak és elképzelhetőnek tartják-e a közös és párhuzamos munkát az öngyilkosságok megelőzése vagy a magas arányszámok csökkentése érdekében? Kell-e a szociális munkás az egészségügyi dolgozók mellett és látnak-e esélyt a prevencióra?

Mik a tapasztalatok az öngyilkosságok során?

Egészségügyi dolgozó: Kezdeném azzal amikor aktív belgyógyászaton dolgoztam, hát ugye a jellemző amit a médiák is most kezdenek mondani, hogy jönnek az ünnepek és igencsak a magyar népességnek ez egy igen nagy jellemzője, hogy ilyenkor megszaporodnak az öngyilkosságok. Ez tény. Így van, tehát tavasszal amikor azt mondják hogy a tavasz a szerelem időszaka , vagy amikor az ünnepek vannak, és a család és a kapcsolatok azok amik előtérbe kerülnek, ilyenkor megszaporodnak ezek a problémák. Ami a régi tapasztalat és ami még most is ugyanúgy működik. Osztályra, aktív osztályra kerül a szuicides beteg, onnan / eddig így működött és ez szerintem így is fog maradni/ , az elsődleges ellátás után , hogyha látják vagyis az orvos látja a problémát és köztudott hogy ez öngyilkossági kísérlet akkor a protokoll szerint a pszichiátriára kell továbbküldeni, és ennyi, végül is a többi a pszichiátriákon múlik. Ami még az én tapasztalatom, hogy ott szépen elkezdik gyógyszerezni és kész, egy idő után vissza vannak helyezve ugyanabba a környezetbe ahonnan kiindultak , ahol a probléma gerjedt.

Amit énszerintem esetleg tudnánk, vagy a szociális munkás tudna tenni, korházon belül mondjuk az nagyon kevés mert ott megvannak a szabályok, hogy-hogy működhet egy szociális munkás ami nem igazán elfogadott  munkaerő még egyelőre, tehát inkább kiszolgáló személyzet vagyunk  mint önálló gondolkodással rendelkező személyek, szakemberek és innentől kezdve mi maximum annyit tudunk tenni, hogy nézzük vagy felügyeljük ezeket az embereket de beavatkozni igazán nem lehet. Tehát én az orvos helyett nem avatkozhatok be, nem mondhatom meg, hogy ne küldjük át a pszichiátriára, vagy hogy hová küldjük, tehát ebbe nincs beleszólásunk, esetleg annyi, hogy a családdal felvesszük a kapcsolatot, ha ez megoldható, vagy ajánlunk neki szakembereket, hogy ne kelljen egy zárt osztályra bekerülnie.

Ha kooperál később, de mivel már mondtam, hogy itt a legnagyobb probléma az, hogy az akut ellátás után egyből küldik a pszichiátriai osztályra, tehát nincs is idő arra , hogy végül is valaki beavatkozzon, mert lehet, hogy mire félkómás állapotából felébred már ott van a pszichiátrián, csak ki van mosva a gyomra és akkor ez a kör már lezárult. Az hogy ott aztán mi és hogyan zajlik ebbe nem igazán van belátásunk. Amit én látok és amit én hallok az inkább az, hogy gyógyszerezés működik. Minél több nyugtató, szorongásoldó egyebek és akkor utána szépen hazaküldik és kész. Ha szociális munkás kell akkor inkább a pszichiátriára kellene azért, hogy onnan kigondozza a beteget, hogy felvegye a kapcsolatot a családsegítővel, attól függ, vagyis kórtól függően pl. gyermekvédelemmel stb., hogy utána végigkísérve és az eredeti környezetbe visszahelyezve működjenek azok a rendszerek akik felügyelik és próbálnak segíteni.

Hallgató: Mi a tapasztalat, melyik az életkor amelyikben leginkább követnek el öngyilkosságot az emberek?

Egészségügyi dolgozó: Változó de talán amit én mondanék az a felnőtt, tehát nem is fiatal felnőtt, de ezt sem merném kijelenteni, tehát inkább azt mondanám, hogy énszerintem az a jellemző hogy mindig azoknál az embereknél akiknek az életében, családi állapotában valamilyen  szakadás vagy törés következik be. Krízis a szerint, hogy nem tudom feldolgozni azt az állapotot, tehát ez lehet az pl. felnőttként elveszítem a munkahelyem, a családomat, nyugdíjba kerülök, vagy fiatalként nem találok munkát, vagy nem találok párt. Én nem kórhoz kötném, hanem lehet, hogy lehetne ebből felállítani egy olyan képet, hogy milyen krízishelyzetekben, mik azok amik előidézik, tehát a megszokott állapotban valami törés bekövetkezik és akkor azt utána hogyan dolgozza fel. Sikerül-e feldolgozni vagy segít-e valaki az állapot feldolgozásában?

Hallgató: Beszéltünk az ünnepekről és az évszakokról. Mi a tapasztalat? Tudnánk – úgy jellemezni, hogy melyik a leg kritikus hónap, ünnep vagy ez így azért ilyen nagymértékben nem válik el?

Egészségügyi dolgozó: Ez ennyire nem jellemző de vannak számszakilag kiugró időszakok valójában. Például tavasszal elég sok olyan betegünk volt, aki öngyilkossági kísérletet hajtottak végbe de, hogy ezt mi idézi elő, vagy hogy-hogy kötődik a hónaphoz, ezt nem igazán tudom megmagyarázni, az is lehet, hogy ezt csak mi dolgozók vesszük észre és magyarázzuk ezzel.

Hallgató: Tipológiailag hogyan oszlanak meg az esetek? Melyek azok a típusok, amelyek leginkább jellemzőek?

Egészségügyi dolgozó: Hát elég nehéz kérdés, az biztos ami leggyakrabban előfordul az a gyógy-szertúladagolás, de bármi, tehát rengeteg minden az akasztástól a magasból való leugráson át a lőfegyverhasználatig minden megtalálható ez attól függ hogy kinek mi esik kézre, mi az ami számára a legegyszerűbbnek tűnő. Szerintem a gyógyszer meg a méreg, ami úgy mindig és mindenkinél, kéznél van talán ezért is gyakoribb.

Hallgató: Gondolom egyszerűbbnek, és hatásosabbnak tartják.

Egészségügyi dolgozó: Igen, - de pont ez az, ami a legtöbb szenvedést hozza. Ez is érdekes, mert azt gondolná az ember, hogy igen, beveszem, elalszom, és ott maradok. De lehet az is, hogy pont ezért mutatkozik több ilyen eset nálunk, mert ezek ide bekerülnek, mert még abban a stádiumban vannak, hogy megmenthetők, aztán az a másik válfaj, amivel meg már nem találkozunk, ha van olyan de, az meg már ide sem kerül, tehát ezt sem lehet szelektálni e szerint, mert az osztályokon csak azokkal találkozunk, akik még megmenthetők.

Hallgató: Szerinted kik követnek el több öngyilkosságot? Nők, férfiak?

Egészségügyi dolgozó: Hát ez megint egy nehéz kérdés. Ha úgy kérdezed, hogy melyikkel találkoztam én többet akkor az a válaszom, hogy a nők.

Hallgató: Tehát a te tapasztalatod, hogy a nők többször követnek el öngyilkosságot. A tapasztalatok szerint milyenek voltak a családi állapotra vonatkozó adatok? Egyedül álló, férjezett vagy özvegy nőkre jellemző az öngyilkossági hajlam?

Egészségügyi dolgozó: Inkább egyedülállók voltak, de az hogy özvegy vagy nem is alakult ki hosszabb kapcsolata ez szerintem lényegtelen, a lényeg, hogy abban a időben amikor elkövette akkor egyedülálló volt.

Hallgató: Szerinted mennyire befolyásolja a család?

Az alábbi interjúrészletekből kitűnnek a statisztikákból már nagyjából ismert adatok, az öngyilkossággal kapcsolatos észrevételek, a hiányosságok, és az is hogy a szociális munkára az öngyilkosság kapcsán is nagyon nagy szükség van úgy az egészségügyi ellátásban, mint a megelőzésben illetve az utógondozásban.

-érdekes azt kimondani, hogy érzem-e, hogy fogok hiányozni másoknak, annak a felelősségét érzem-e, ámbár én azt szoktam mondani, hogy aki elköveti , abban a pillanatban, amikor elköveti azt amit elkövet, ott az már nem beszámítható állapot. Tehát ő már ott nem mérlegel, és az is lehet, hogy előtte még tudott mérlegelni de valami miatt még rájön egy lapáttal és ez a végiggondolása a dolognak, felbomlik és onnantól kezdve, nem tud semmi másra gondolni, és akkor már nem látja az ellene szóló dolgokat csak a mellette szólókat. Én inkább azt mondanám, hogy ez énszerintem abban a pillanatban egy tudathasadásos állapotnak nevezhető. Az hogy előtte mennyit vacillált, vagy hogy addig mennyi volt az idő, hogy addig eljusson az megint más, de amikor elköveti akkor már biztos, hogy nem tudja mérlegelni a következményeket.

Hallgató: Mi a véleményed, hogy ebbe az egész folyamatba a szocializáció maga játszik-e valamilyen szerepet? Hogyan volt szocializálva az adott egyén, amikor gyerek volt fordultak-e elő ilyen esetek a családban és ebből esetleg mi az amit ő leszűrt?

Egészségügyi dolgozó: Nem hinném, hogy ez ilyen egyszerűen működik, én el tudom képzelni azt, hogy ha látta valaki akkor azt feldolgozhatta úgy hogy a saját krízis helyzetében ez egy pozitív dolog, mert neki is sikerült és megkönnyebbült vagy feldolgozhatja úgy is hogy „na ezt én nem fogom”. Én ebbe azért nem vonnék párhuzamot, hogy most ez mennyire döntő mivel az előbb azt mondtam, hogy akkor már nincs az ép tudatánál. Az hogy most a környezetében ezt mennyire tapasztalta, vagy mit látott nem tudom, ez így nem merném kijelenteni, hogy ez akár pozitívan, akár negatívan is változtatna a dolgon, hogy attól hajlamosabb lesz rá vagy nem.

Hallgató: A prevencióról mi a véleményed?  Ebben a témában megvalósítható-e valamilyen éle prevenciós munka?

Egészségügyi dolgozó: Én úgy gondolom, hogy volna értelme a megelőzésnek mindenféle éppen. Biztos vagyok benne hogy valamilyen eredmény lenne, ha nem is állítaná meg a folyamat teljes egészét de nagyon sok esetben változtatna a probléma kimenetelén. Ha lenne rá alkalom, fel mernék vállalni azok az emberek akik a tüneteit tapasztalják a környezetükbe először és be mernének avatkozni, vagy tudnák, hogy hogy kell beavatkozni, kihez forduljanak, kitől kérjenek segítséget. De még az is elképzelhető lenne, hogy a társadalmat olyan szinten tájékoztatni, hogy tudja az egyén, amikor érzi, hogy gondja van, hogy hová fordulhat segítségért, mert így lehet, hogy bejönne és megpróbálja ezúton megoldani a problémáját.

Hallgató: Információnyújtásra gondolsz? A társadalom ez irányú felvilágosítására?

Egészségügyi dolgozó: Igen biztos vagyok benne, hogy a felvilágosításnak volna eredménye, tehát magát a társadalom nézeteit irányítani ebbe az irányba, hogy igenis merjünk észrevenni dolgokat, merjünk felvállalni dolgokat, amikről addig azt vallottuk, hogy jobb ha nem tudunk róla mert abból nem lesz gond. Biztos, hogy nagyon sokat tudnánk segíteni emberek egymáson ha nem az lenne a követendő példa, hogy beszéljünk másokkal másokról, de ha látom, hogy valami probléma van őt nem kérdezem, vagy vele nem beszélek. Azt vettem észre, hogy a magyar társadalomra ez jellemző, mindenkiről beszélünk, ha valami újat látunk, ha valami újat hallunk de nem az érintett személlyel beszéljük meg hanem más emberekkel akik nem érintettek az ügyben és ez nem segítés.

Hallgató: A rehabilitáció utáni időben mennyire látod fontosnak a szociális munkás szerepét?

Egészségügyi dolgozó: Én nem így mondanám, hogy rehabilitáció utáni, hanem a rehabilitáció és az utána következő időszak. Bárhol is kezelik ezeket az embereket, bármilyen intézményben, amikor már az akut stádium lefut énszerintem mindenféleképpen szociális munkás vagy mentálhigiénés szakember vagy pszichológus ami még, mert a pszichiátriákon pszichiáterek dolgoznak, de a pszichológus kevés, legalább is nem jellemző, és ha dolgozik is nem olyan munkát végez, hanem gyógyszeres kezelés folyik. Amit én hiányolok  és a terápiában mindenféle éppen helye van a szociális munkásnak is , akár a segítő beszélgetéstől kezdve a problémafeltárásig,  az új célok kitűzése, a problémán való túlmutatásban segíteni, támogatni őket, rávezetni a különböző megoldásokra, lehetőségekre, tehát elég sok mindent tudnánk tenni ha ott lehetnénk.

Hallgató: hogy érzed az egészségügy elfogad bennünket szociális munkásokat mint szakembereket?

Egészségügyi dolgozó: Véleményem szerint nem igazán van tisztában az egészségügy a szociális unkás szerepével, nem látják a lehetőségeket, hogy miben tudnánk segíteni az egészségügyön belül. Én inkább ilyen rákényszeríttet dolognak érzem egyelőre a saját örömön is, hogy a minimum szendert szerint legyen egy ember, aztán amit lehet azt csináljon, tehát valami effektív munkát, ami a korháznak megéri, de az teljesen más mint amire hivatottak lennénk. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy lehetne szociális munkáként úgy dolgozni intézményben, hogy tényleg azt tegyem, amit én szeretnék, amit tanultam, amire elhivatott vagyok. Arra kell rájönnöm, hogy valami más szervezeti rendszerben, tehát semmiféle képen úgy hogy része vagyok az intézménynek, mert belülről építkezni nagyon nehéz, ugyanis esetleg a főnököddel kellene valamilyen probléma kapcsán szemben állni, amit egyértelmű nem is merünk meglépni, mert mindenki szeretne dolgozni még egy pár évig. Ha mégis szembe merünk, lépné akkor is nagyon sok esetben vissza, tudnak élni azzal, hogy tényleg függünk tőlük, úgyhogy én ezt mindig valamilyen külső szervként tudtam volna elképzelni. Igenis kellenek ezek a szakemberek a kórházba, és legyenek, függjön tőlük a z intézmény, de ne az intézmény fenntartása alatt dolgozzon, mert így csak a korlátok és a gátak maradnak.

Hallgató: A két szakma ütközésére gondolsz? Mindenki ragaszkodik a maga elveihez, és nem látjuk megfelelően egymás szerepét?

Egészségügyi dolgozó: Amit maximum tudunk tenni, hogy a külső kapcsolatokat építjük és együttműködünk, de ennél többet még egyelőre nem igazán, tehát, úgy ahogy engem fog az intézmény épülete, hogy én belül vagyok a másik, kívül van és valahogy közvetlen munkát, tudjunk kialakítani ez ebben is gátolva, van. Az hogy építgetjük ezeket a kapcsolatokat és próbálunk együtt dolgozni az egy dolog, mert nem tehetünk mást. Az volna a legjobb, ha ezek az emberek együtt tudnának dolgozni, gondolok itt, pl. az állandó kapcsolattartásra, közös eseteknél akár közös esettanulmányokra, mert ha nekem van egy problémám, és akkor én adom az én gondolataimat, te a tiedét és lehet, hogy így sokkal jobb és eredményesebb megoldások születnének, mint így.

Ez most úgy működik, hogy ha van, egy esetem meg van az időpont amikorra azt el, kell végezni, és ha törik, ha szakad azt az időpontot tartani, kell. Bármilyen véget is érjen, ki kell futni arra a megadott határidőre, s ilyenkor jön, az hogy nem tudod a legideálisabb helyzetet megtalálni, hanem választod azt, ami abba időintervallumba belefér.

Hallgató: Köszönöm

 

 

 

2.Interjú /egészségügyi dolgozó - kórházi alkalmazott

diplomás ápoló és szociális szervező végzettség/

Hallgató: Záróvizsga dolgozatom témája az öngyilkossággal kapcsolatos nézetek, a szociális munkás szerepe az öngyilkosságok megelőzésében és az egészségügyben a prevenció és a rehabilitáció kapcsán.

Fő irányvonal, hogy hogyan látják az egészségügyi dolgozók a szociális munkás szerepének fontosságát, fontosnak és elképzelhetőnek tartják-e a közös és párhuzamos munkát az öngyilkosságok megelőzése vagy a magas arányszámok csökkentése érdekében? Kell-e a szociális munkás az egészségügyi dolgozók mellett és látnak-e esélyt a prevencióra?

Mik a tapasztalatok az öngyilkosságok során?

Egészségügyi dolgozó: Elég nagy probléma és elég szomorú hogy eddig nem vett részt szociális munkás, szociális háló, ugyanis az embereknek a nagyobb része aki öngyilkosságba keveredik vagy oda jut, nem igazán fogja meg senki a kezét és ezért újra meg újra megpróbálja mert nincs aki odalépjen hozzá. Az intézmény az egy zárt kör és ennek következtében nincs rá mód hogy mi kimenjünk pl. lakásra vagy megkeressük azokat a pontokat ami számára támogatás, hogy segítsük a további életvitelét mert egy szociális munkásnak végül is ha  megnézzük az ismereteinket az is a dolga az embereket felkarolja, megkeresi azokat a pontokat ahol lehet hogy kritikus a helyzete, ebből ha segítik kiemelni akkor valószínű hogy meggondolja magát.

Ez osztott dolog mert van gyerek, van idős, van fiatal, tehát ezt nem lehet úgy számszerűen konkrétan azt mondani, hogy most ebből ennyi abból annyi, persze vannak statisztikai mutatók , hogy mondjuk a fiatalabbak jobban abba az irányba tendálnak vagy most például a nők hajlamosabbak az ilyesmi elővetésére de nehéz azt mondani hogy most melyiket tegyük a mérleg nyelvére.

Én azt mondanám, hogy összefogással tudnánk változtatni a helyzeten, az egészségüggyel összefogva amire már azért vannak is törekvések, hisz dolgoznak már szociális munkások a kórházakban. Én azt hiszem, hogy arra vannak ők inkább itt, hogy az időseket segítsék vagy annak elindítását a szociális otthonok felé. Tehát nem teljesen arra szorítkozik a munkájuk, hogy effektívé foglalkozzanak a beteggel. Én azt mondom, hogy ezt külön kéne választani, hát amikor te foglalkozol az öngyilkosokkal vagy devianciával küszködő egyénnel, nem lehet egy lapra tenni egy időssel, tehát ók még többet kérnek ahhoz, hogy odáig eljusson, hogy megoldja a problémáját, és elgondolkozzon azon, hogy az életnek van értelme és nem azt kell csinálni amit csináltam.

Nem könnyű velük, ugyanis nehéz őket kezelni, ott van egy nagyon nagy akaratgyengeség, van egy olyan, hogy kontrolhiány, tehát valahol egy pszichológus kell hozzá, hogy te jól működjél, jól tudjál dolgozni.

Nem könnyű feladat biztos, hogy maximálisan szükség van rá, ugyanis az embereket egy bizonyos ideig tudod kontrolálni, de aztán elvesznek, egy részét tudod tartani, de a másik része elveszik. Újra visszakerül abba a társaságba, mondjuk úgy, hogy visszamegy a problémába, nincs aki, kiemelje onnan, mert minekünk nem az a feladatunk, nekünk az a dogunk, hogy az életét visszaadjuk, küzdjünk érte aztán egy, kicsit tartjuk de, utána el kell engedni. Most ebből kifolyólag szerintem ezt már rég kellett volna csinálni , és én azt mondom százalékában le lehetne csökkenteni az öngyilkosságok számát ha van kint aki még tovább nyújtja a kezét és húzza vissza belőle.

Ami még probléma szerintem az, hogy nem szabad különválasztani a kettőt, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek nagyobb része valami elől menekül, egy része ugye azt mondja, hogy családi ok. Amikor azt mondom, hogy fiatal, szerelmi csalódás akkor azzal aránylag könnyű dolgunk van de amikor  valaki beteg azzal nagyon nehéz. Megmondom miért, mert akkor te mint szociális munkás jó, hogy ott vagy, mert segíted, hazaviszed, elintézed bizonyos dolgait pl. elintézed, hogy kapjon otthon ápolást, vagy amire szüksége van, hogy jogilag tisztába legyen dolgokkal, hogy mit kérhet és mit nem , de te mint szociális munkás az alapbetegségéből nem fogod kimozdítani, tehát ezt azért mondom így el mert szerintem ennek a kettőnek nagyon ősze kell kapcsolódnia. Teát az utolsó pillanatig amíg nem mondom azt, hogy az az adott egyén jól van és most már elengedhetem a kezét addig nagyon szorosan kéne ezt csinálni. Mivel a szociális és egészségügyi minisztérium különvált egy külön elv van és hogy ezt hogyan fogjuk ősze az nagyon nehéz kérdés mert ez magával vonja szerintem, hogy én csinálom az enyémet te meg a tiedet, tehát ennek össze kéne kapaszkodni, és utána nem látom igazán, hogy egymást keresnénk, nemhogy a szociális szakember de még a kórházi szakember sem. Nem tudom, egy azonban biztos szükség van a szociális szakemberekre, szociális munkásokra, szociális gondozókra, tehát itt összefogottabb. Neked, mint szociális munkás a szervezésre kell koncentrálni. Itt nagyon sok szálon kell, hogy kapaszkodót kapjanak, mert másként bizonyos idő után visszacsúsznak.

Hallgató: Van e valami tapasztalatod arról. Hogy milyen neműek követnek el több öngyilkosságot?

Egészségügyi dolgozó: A nők. Bizonytalanabb talán a lelki egyensúlyuk, vagy talán vagy talán könnyben megbontható az a lelki egyensúly, ami abba dominál, vagy az akaraterő az ami azt mondja „ na jó nekem lépnem kell”.

Hallgató: Arról esetleg tudunk-e valamit, hogy ezek a személyek egyedülállóak-e, családosak-e, vagy ez azért ennyire nem tűnik ki?

Egészségügyi dolgozó: Annyira nem válik el, hogy családos vagy nem, egy biztos viszont, hogy krízishelyzet van, ha családon belül is van. Tehát javarészben azt mondom, hogy egyedül van, vagy családban van de krízishelyzetben van a család.

Példáz is mondanék erre: nemrég történt nálunk egy szuicitás ami egy idős néniről szól. Mivel a kora miatt bizonyos keringési zavarokkal küzdött, egyensúlyzavar lépett fel, állandóan elesett, mindig történt vele valami, ami korházi ellátást igényelt. Annak ellenére, hogy volt gyereke kettő is, tehát lett volna, ahol legyen, a gyerekek mégis úgy gondolták, hogy könnyebb megoldás lenne elhelyezni a nénit egy idősek otthonába. Ez mind nagyon szép és nagyon jó, mert tényleg akkor van mindig mellette valaki, de egy gyermeknek vagy a hozzátartozónak ismerni illene azt a beteget, az adott személyt, hogy mit fogad el és mit nem. Akkor jelentek ki valamit, ha tudom, hogy azt megértően fogják fogadni. A néninek elmondták, hogy mit terveztek, ezt a néni úgy értelmezte, hogy a gyerekei meg akarnak tőle szabadulni és bánatában kiugrott a negyedik emeletről.

Azért hangsúlyoztam ki ezt az esetet, mert hiába van mellette a család, ha krízishelyzetben rossz döntést hoz.

Lehet, hogy azt mondja a család, hogy tényleg be kéne adni szociális intézménybe, mert ott lenne rendszeresen és kellő képen ellátva, de ismerve a beteget, tudva, hogy ezt nehezen fogja elfogadni, akkor célszerű lenne felvenni a kapcsolatot egy szociális munkással, tájékoztatni az adott kezelő személyzetet és közösen meg találni a módját, hogy hogyan barátkoztassuk meg a gondolattal. Ez a néni ebbe a krízishelyzetbe került, hogy egyik napról a másikra elveszíti mindenét, és be kell mennie egy teljesen idegen helyre, nem volt lehetősége tájékozódni, hogy hová kerül, kik élnek ott, milyenek a szabályok stb.

Hallgató: Mi a tapasztalatod, fűződhetnek-e az öngyilkosságok valamilyen évszakhoz vagy ünnephez?

Egészségügyi dolgozó: Egy biztos az ünnepek fokozzák, nem is a fiataloknál, hanem az egyedülállóknál. Ez lehet fiatal egyedülálló és idős. Érdekes, hogy az időseknél jobban beugrik, az hogy egyedül van, és akkor valamit tenni kell. Itt már megint visszás a dolog mert itt megint nem  akkor kéne arról beszélünk amikor már megtörtént hanem előtte. Én azt mondanám, hogy kellene egy olyan szociális háló ami egy picit belelátna abba hogy vannak emberek akik egyedül vannak és anélkül hogy kérnék megkeresni őket és beszélgetés útján akár de biztosítani őket arról, hogy nincsenek teljesen egymaguk, mert épen az a baj, hogy ünnepkor annyira rájönnek hogy egyedül vannak és annyira érzik a család hiányát, hogy a gondolataik egyszerűen oda vezetik őket, hogy bevégezzék ezt a folyamatot. Azt mondom, hogy egy fiatalra is oda kell figyelni nem csak az idősekre. Egy húszévesre lehet, hogy nem lehet annyira figyelni, mert éli a maga kis világát, de ha egy harmincéves ember egyedül van, akkor az már egy pici odafigyelést igényel. Tehát ez nehéz de tényleg kéne vele foglalkozni.

Hallgató: Az iskolai végzettség szerinted befolyásolja-e az öngyilkosságok számát?

Egészségügyi dolgozó: Tapasztalatom szerint nem, ugyanúgy egy diplomás ember is megteszi. Erre is mondok egy példát: volt egy orvos kolléga, aki nagyon beteg volt. Volt mellette család, barátnő, mindenki. Olyan csontfájdalmai voltak, hogy már azt mondtuk, hogy  az ágyból nem kel fel, és bizony kihasználva azt a helyzetet, hogy abba az időszakban amikor ő ott volt történt egy szuiocitás ( egy fiatal fiú lépett ki az emeletről), követve a példát ő is kiugrott az emeletről. Azt, hogy ez hogyan történt a mai napig nem tudjuk. Tehát ebben az esetben  a család és baráti kör is mellette volt, tehát volt kapaszkodó de hát ott volt az alapbetegség és azt mint ember nem tudat elfogadni. Ezt most azért mondom el, mert amikor ott vagy az intézményen belül  azért szorosan össze kéne dolgozni. Ha azt mondja nekem az adott osztálynak az orvosa vagy nővére, hogy figyelj ennek az embernek feldolgozni ezt a betegséget borzasztó nehéz, mert  ő egy orvos, nyilván tisztában van az alapbetegséggel, mert egy darabig meg lehet vezetni ugyan de, utána úgyis tudja hogy azok a tünetek milyen betegségekhez köthetők, nagyobb figyelmet szenteljetek rá. Azt mondom, hogy keresünk számára esetleg egy olyan intézményt, ahol hozzá hasonló de mégis élni akaró betegek vannak.

Hallgató: A megelőzésben és a szűrésben a háziorvosoknak mennyire van szerepük?

Egészségügyi dolgozó: Természetesen vannak figyelmeztető jelek, amik azt mutatják, hogy valamire ő készül, tehát valahol krízis van benne. Az biztos, hogy az öngyilkosság folyamata nem úgy van, hogy pl. kimegyek az utcára, és ott eldöntöm, hogy kilépek az autó elé, hanem elkezd az egyén megváltozni, másként viselkedik, vagy bezártabbá, vagy agresszívabbá, idegesebbé válik, észrevehetően változik – ezt biztos, hogy a háziorvos sokkal jobban látja.

Amit én problémának látok az, hogy a család gyakran látja ezt a változást, és nem reagál rá.  Nem rögtön teszik, meg hanem egy bizonyos időnek el kell telnie, hogy agyilag egyáltalán beprogramozza. Valahol le kell, győzze az életösztönt, mert ha arra gondolsz, hogy te beteg leszel, és nagyon beteg leszel, nem az jut eszedbe, hogy na jó akkor adjanak be valamit, és aztán hagyjanak elaludni, hanem azt mondod, hogy ott a gyerekem, a férjem, a családom, még annyi minden elintéznivaló van, stb.. Ezek az emberek ezt kikapcsolják, megteszi azt a lépést, tehát effektív a család mondjuk, elmegy a háziorvoshoz, és azt mondja, figyeljen doktor úr itt valami, nem stimmel, vagy ő kimegy a lakásra, és azt mondja, hogy ez a néni annyira személyiségébe megváltozott, nem ilyen volt és akkor felveszi a kapcsolatot a szociális munkással. Elképzelhető, hogy ha lesz, akivel beszélgessen akkor már sikerül kibillenteni abból a gondolatból, hogy őneki öngyilkosnak kell lenni, és örül annak hogy van valaki akivel megoszthatja a gondjait.

Hallgató: Az öngyilkosság ma is tabu témának számít?

Egészségügyi dolgozó: Szerintem inkább elhessegetik. Effektív, ha azt mondom, hogy öngyilkosság az a reakció rá, hogy ez nem normális. Sokszor ezt hallani, pedig ez nem így van.

Nekem volt egy olyan súlyos betegem, aki elég problematikus betegségben szenvedett és csakis a főorvosban bízott, mindent csak tőle fogadott el és, aztán amikor főorvos váltás volt akkor már tovább ezt nem akarta tenni, nem volt hajlandó egyáltalán közreműködni.

Tehát éreztük hogy kibillent abból a bizonyos egyensúlyból, és most vagy azért fog meghalni mert a letargikus állapottól súlyosbodik a betegsége vagy pedig azért mert valami fog történni. S ettől kezdve, legalábbis mi rákapcsoltunk és elkezdtük a hozzátartozókat is keresni, hogy figyeljenek oda mert a bácsi nem igazán tudja ezt a helyzetet elfogadni és kezdtük oda terelgetni, hogyha ez az orvos nem is jó, de itt vagyunk mi, tehát a mi kezünket bármikor soron kívül is megfoghatja. Ebből kifolyólag az új orvost egy kicsit félretette de megnyílt arra, hogy majd az is beférkőzzön a bizalmába. Kértük a hozzátartozókat hogy hozzák be soron kívül vérvételre, most hozzák be gyógyszerváltásra, és aztán egyszer csak azt mondta a doktor úr hogy…., és így szépen kibillentettük a krízishelyzetből, és a mai napig jár hozzánk.

Hallgató: Úgy látod, hogy a hozzátartozókkal sikerült felvenni a kapcsolatot úgy, hogy megértsék ezt a helyzetet?

Egészségügyi dolgozó: Sikerült de hozzá kell tennem, hogy képzettségben egy olyan művelt családdal volt dolgunk, aki ezt a segítséget pozitívan vette, tehát bár azt mondom valamennyire kell az iskolai végzettség, mert egy egyszerű ember és nem sértés képen mondom, de éli a mindennapi életét és bizonyos dolgokat elhárít magától, míg egy tanultabb egy picit másként, nyitottabban látja a világot. Egy tanultabb egyén jobban elfogadja a segítséget, mint egy kevésbé iskolázott.

Hallgató: Az országra kivetítve hol gyakoribbak az öngyilkosságok?

Egészségügyi dolgozó: Én azt mondanám, hogy a főváros város és nagyobb városok, mégpedig azért mert egy vidéki faluban egy kisebb településen, pedig már ott is érzékelhető az elszigetelődés de azért még jobban figyelnek egymásra az emberek. Ott tudják azt, hogy az ajtót ki kell nyitni, ha Marika néni tegnap még kijött de ma már nem, ott még őrzik a szokásokat. Csak egy ilyen példa a disznóölés, ami vidéken még ma is szokás, azt mondják a szomszédok, hogy nem nagyon szeretem ezt a Marika nénit, de azért egy szál kolbászt, egy kis kóstolót megérdemel, viszünk neki had örüljön és átviszik. Az apró figyelmességek annyi mindenben átértékeltetik az adott személynek az egyedüllétét. Itt a városban ez hiányzik, itt bemész egy emeletes házba, becsukod magad mögött az ajtót, aztán ki figyel oda? Senki. Majd ha szag jön ki, mondják, akkor majd betörjük az ajtót.

Hallgató: Hogyan látod a kábítószer és az alkohol hatását az öngyilkosságok során?

Egészségügyi dolgozó: Statisztikailag én ezt annyira nem tudom, egy biztos azonban, hogy könnyebbé teszi az adott folyamat véghezvitelét és csökkenti a kontrolt. Alkoholos állapotban  vagy kábítószer hatása alatt bátrabbá válik az egyén és olyankor bátornak érezve magát meg akarja mutatni a világnak ki is ő valójában, de józanon meggondolandó, mert akkor ott az utolsó pillanatban meg akarod tenni még azt mondhatja hogy élni akar.

Hallgató: Amikor te a kórházban találkozol egy olyan beteggel akiről tudod, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, mi fordul meg a fejedben? Mi a véleményed, mit gondolsz róla?

Egészségügyi dolgozó: Kicsit vicces a helyzet, mert azt mondom bátor is meg bolond is, de komolyra fordítva a szót nagyon – nagyon óvatosan kell őket megközelíteni. Nem mindegy hogy fogad el, kedvesnek, határozott személyiségnek, először meg kell keresned az utat ahhoz hogy megnyíljon. Nekem nincs előítéletem velük szemben, ugyanis nem tudhatja az ember az életében mi következik be, hogy nem kerül-e ő is oda, hogy megtegye vagy nem, az biztos, hogy ezek az emberek nagyon mély pontra kerültek, tehát azt kell mondanom, hogy nem szabad ítélkezni. Az biztos hogyha az én rendelőmbe bejön én megkeresem azt a pontot ahol közeledhetek hozzá és utána próbálom azzal a pár perccel is könnyíteni az életét hogy legalább addig jól érezze magát és tudja, hogy ide bármikor visszajöhet.

Hallgató: Hogyan tudnád elképzelni a prevenciót? Látsz-e valamilyen esélyt a prevenció hatékonyságára?

Egészségügyi dolgozó: Nehéz a kérdés, biztos, hogy véghez lehet vinni csak szerintem olyan szociális, és egészségügyi szakemberekre lenne szükség, akik ezt az egészet összekoordinálják. Tehát itt nem csak arról az adott nővérről vagy orvosról van szó, hanem például én abban is látnám a megoldást, hogyha lenne az osztályon egy olyan koordinátor, aki azzal a szociális munkással egybefüggően kiadja, átadja a beteget de, nem engedi el. Tehát veled egy síkba kerül, és amikor olyan helyzet van te oda vissza, adod annak az adott személynek, és ő segít, rajta amikor kell. Ő csak, mint háttérmunkás dolgozik, segíti a te munkádat és a beteg gyógyulását.

 

 

3. Interjú / háziorvos, üzemorvos

30 éves orvosi praxis/

 

Hallgató: Záróvizsga dolgozatom témája az öngyilkossággal kapcsolatos nézetek, a szociális munkás szerepe az öngyilkosságok megelőzésében és az egészségügyben a prevenció és a rehabilitáció kapcsán.

Fő irányvonal, hogy hogyan látják az egészségügyi dolgozók a szociális munkás szerepének fontosságát, fontosnak és elképzelhetőnek tartják-e a közös és párhuzamos munkát az öngyilkosságok megelőzése vagy a magas arányszámok csökkentése érdekében? Kell-e a szociális munkás az egészségügyi dolgozók mellett és látnak-e esélyt a prevencióra?

Mik a tapasztalatok az öngyilkosságok során?

Orvos: Jó sok kérdés hangzott el, az lenne az ideális, hogy egy településen, ahol mondjuk, van öt felnőttekkel foglalkozó háziorvos, dolgozik, lenne például mentálhigiénés, szociális szakember de ugyanúgy lehetne dietetikus, gyógytornász stb. Szociális szakember feltétlenül kellene, ez azt is jelenti, hogy ilyen nincs jelenleg. Tehát az együttműködés az esetleges két fél beállítottságától is függ, hogy hogyan becsülik meg egymást, tudják, hogy egymásra vannak utalva.

Régebben amikor szociális szakemberek még nem voltak Magyarországon ( én már akkor is dolgoztam mint orvos) a helyi lelkészekkel szoktam felvenni a kapcsolatot és krízis helyzetben értesítettem a lelkészt. Volt rá példa, hogy váltottuk egymást én jöttem ő ment és kölcsönösen referáltunk egymásnak.

Én úgy képzelem el, hogy ma is az lenne az ideális , hogy mint más esetekben is mint pl. devianciáknál, akár szociális anyagi gondoknál, akár ilyen szörnyű helyzeteknél mint az öngyilkosság személyes jó kapcsolat alapján, egymás tudását megbecsülve és felhasználva tudnánk együtt tenni a prevenciót az elsődleges prevenciótól kezdve a rehabilitációig mindenütt.

Hallgató: Mit orvos, van-e rá mód, hogyha bemegy hozzád egy beteg, akkor a testi betegségein túlmenően a lelki gondjaival is foglalkozz?

Orvos: A rendelőben arra van idő amire akarjuk. Van gondozott, aki magas vérnyomásos nem igényel túl sok időt, de hasonló a cukorbeteg is, aki gyógyszert íratni szokott, bejárni úgyszintén nem sok időt igényel. Ha ügyesen beosztjuk az időnket, akkor több út arra, aki veszélyeztetettebb helyzetben van akár testi problémái miatt akár lelki, mentális problémái miatt. Nemcsak a rendelőbe, hanem ha az orvos ezt látja és lelkiismeretes és tudja, hogy nem csak a testi dimenzióval, hanem sokszor a lelki és a mentális dimenzióval is foglalkozni kell, és az egészség mindezeknek a meglétét jelenti, akkor ki tud menni a betegnek a lakására, a hozzátartozókkal, a lelki gondozókkal, a szociális és mentális szakemberekkel kapcsolatba tud lépni. Az az ideális, ha van egy jól működő szociális hálózat, aki szintén tudja jelezni, s az az igazi, ha egy család vagy családi légkör veszi körül, hacsak nem egyedülálló emberről van szó.

Hallgató: Előfordul, hogy a családból valaki odaszól, hogy jönni fog valaki hozzád, de jobban figyelj oda, mert nem biztos, hogy az a baja, amit mond, mert furcsa és nem úgy viselkedik mind eddig.

Orvos: Ahogy én tudom a statisztikákból a családban élők tovább élnek ebbe belefoglaltatik az is, hogy az öngyilkosság is kevesebbszer kell, hogy előforduljon, mert azért egy jól vagy közepesen működő családban van lehetőség megbeszélni, hogy engem mi nyomaszt, nem hagyom a másikat elsüllyedni abba az ingoványos mocsárba amelyik mindannyiunkat körülvesz.

Az ürün előfordult, hogy egy átlagos vagy jól működő családban jelezték a hozzátartozók, hogy valaki fog jönni hozzám, vagy kihívtak és, hogy valamit fog mondani de  nem az a probléma vele hanem rendkívüli módon azt érzi és érezteti a környezetébe is, hogy nem érdemes neki élni. Manapság a félelem elégé eluralkodott az embereken, félnek, pl., hogy nem veszik fel egy rendes iskolába, félnek, hogy elvesztik a munkahelyüket, sokszor kilátástalannak látják a jövőjüket, különösen akkor, ha nincs segítő társuk ez azért kivetítődik a családra is.

Valamelyik előző kérdésre azért visszatérnék, hogy aki depresszióba van úgy érzi felesleges élnie az ugye ritkán jön ezzel  a panasszal, hogy szeretnék öngyilkos lenni , hanem valamilyen rejtett módon ezt jelzi, ami sokszor, sajnos majdnem mindig csak utólag derül ki.

Egy kedves orvos barátommal történt meg, hogy névnapoztak a barátokkal a tihanyi üdülőbe és egyszer csak váratlanul becsöngetett egy nagyon régi jó barát azzal a kéréssel, hogy kitünő hadspecialista gasztróenterologus révén vizsgálja, meg mert nagyon fáj a hasa. Az orvos kolléga megvizsgálja de semmi eltérést nem talál, látja ugyan, hogy egy kicsit aggódós hát gondolta hogy hipohondria és megveregetve a vállát mulatni hivat a többi barát közé. Másnapra az illető meghalt, öngyilkos lett. Szóval ezért jött el a régi barátjához, hogy ezt jelezze neki, s ő erre nem jött rá - egy negatív hasi státus - nem tevődött fel a kérdés, hogy akkor miért is jött el hozzám ez az ember, és nem ugrott be neki, csak amikor hallotta, hogy mi történt. Ilyen kudarcélmények vannak, sajnos utólag jövünk rá.

Az is probléma, bár ez inkább a szocializmusban volt jellemző, hogy nem mindig tudni, hogy tényleg betege az illető vagy csak táppénzt akar. Nehéz eldönteni, ha nem találok különösebb elváltozást, de ő mégis panaszkodik, hogy mi a gondja. Először azt kell eldönteni, hogy beteg vagy csak táppénzt akar, mert ha táppénzt akar, akkor nem kell gondolkodnom rajta, ha meg beteg, akkor törhetem az agyam tovább, hogy milyenrejtett problémája van, aminek nincsenek egyértelmű tünetei. Na most jelenleg ennél a kérdésnél szintén az van, ha jön hozzám valaki  az-e a baja amit mond nekem, vagy csak a félelmei, a depressziója, a kilátástalansága, esetleg egy öngyilkossági késztetése van belülről és azért jön el hozzám és mond valamit, hogy legyen indoka, hogy eljött egy orvoshoz panaszkodni. Na most énszerintem ehhez, hogy ezt egyből ki tudjuk szűrni mindenképpen felülről jövő segítségre, van szükség.

Hallgató: Hogy látod, a társadalom tagjai fel merik vállalni ezt a témát, mernek beszélni észrevételeikről, merik tanácsolni az érintettnek, hogy forduljon orvoshoz?

Orvos: Idáig csak olyankor volt ilyenre példa, hogy a családban már fordult elő ilyesmi. Volt olyan esetem, amikor kihívtak és akkor közölték velem, hogy a nagypapája, az apja, sőt a bátyja is így halt meg. Na szóval ez azért elég kemény, de ha ilyen fordul elő inkább azt mondják, hogy valami furcsa van vele, nem ilyen szokott lenni, félnek, neked nem mondják ki  de félnek, hogy nehogy nagyobb baj legyen. Inkább körbejárják a témát, tehát ha úgy kérdezed, akkor igen, ez a szó még mindig tabuként van kezelve, amíg be nem következik a tragédia. Ezen kéne változtatni, hogy ne tabuként legyen kezelve.

Hallgató: Kik követnek el több esetben öngyilkosságot? A nők, a férfiak vagy a gyerekek?

Orvos: Én csak azokat tudom mondani, amik az én körzetemben fordultak elő. Vegyesnek tűnnek. A férfiak között talán mintha több lett volna, szóval a férfiak a sikertelenséget, a nehézségeket talán nehezebben élik meg, a hiuságukat talán jobban bántja, plusz ők esetleg többen is alkoholt is fogyasztanak rendszeresen, és akkor enyhe alkoholos állapotban már könnyebben szánják el magukat egy ilyen lépésre.

Hallgató: Felmerült itt az alkohol kérdése. Látsz összefüggést az alkoholfogyasztás, kábítószerezés és az öngyilokosságok száma között?

Orvos: Mindegyikbe vezetünk itt Magyarországon. Igen. Nyilván van, az agy már nem úgy működik, mintha nem ivott volna alkoholt, legegyszerűbb példa a közlekedésnél van, egészen kis mennyiségű alkohol fogyasztására is az emberdöntési képessége romlik meg. Nem a fékre lép hanem a gázra, tehát rosszul dönt, vagyis nem azt teszi amit éppen kéne. Na most itt is ez van, hogy alkohol hatására, igaz hogy kábultabbak, így könnyebben elviselik az épen aktuális helyzetet, de nem azt teszi, amit épen kellene.

Hallgató: A család mintáját, a szocializációt mennyire látod fontosnak ebben a kérdésben?

 

Orvos: Az előbb is jeleztem, hogy vannak családok ahol szinte hagyományszerű, hogy minden generációban  egy-egy ember elköveti, valamilyen módon nyomdokaiba lép az elődjének, és náluk sokszor úgy van meg nem tenni mint a rossz gyerek, hogy le mer ugrani innen meg onnan vagy bele mer nyúlni a tűzbe vagy olyat mer tenni amit normális ember nem tesz meg. Itt a normalitás abnormalitás határán állunk, amikor öngyilkosságról van szó, az embernek beszűkült a tudata és főleg hogyha még van egy ilyen pozitívnak mutatott példa a családba vagy akár a híres emberek között. Én ezt azért csak kiemelném, mert volt egy József Attilánk, aki csak eldobta az életét magától egy nehéz élethelyzetében, betegségében és volt egy Radnótink, aki nehéz helyzetében, leromlott állapotában is mástól kapta a halált, nem lett öngyilkos, tehát én valamilyen módon inkább Radnótiról neveztem volna el egyetemet és nem József Attiláról, és színi iskolát is inkább Páger Antalról mint Latinovics Zoltánról. Szóval nem szabad pozitív töltést adni egy negatív cselekedetet elkövetetett embernek.

Hallgató: A tipológiáját meg tudnád-e határozni? Milyen öngyilkossági típusokkal találkoztál?

Orvos: Inkább ilyen személyiségtípusokra gondolok, hogy milyen személyiségű emberek követik el inkább. Ilyen lehet a befelé forduló, az egyedül tevékenykedni szerető ember, ők veszélyeztetettebb helyzetbe vannak azokhoz képest akik a társaságot szeretik, ők valahogy védettebbek.

Hallgató: Arról van-e valamilyen tapasztalatod, hogy az öngyilkosságok vagy az öngyilkossági kísérletek kötődnek-e az évszakokhoz vagy az ünnepekhez?

Orvos: Hát az ünnepek körül már szinte hagyományszerűen, mint tudjuk több van. Itt az egyedüllét az ami jelentkezik főleg karácsonykor, ez szörnyűség ilyen szempontból, mert talán rosszul szocializálódtunk, egyrészt hagyunk embereket egyedül, pl. Amerikában a hálaadás napján nincs senki egyedül, másrészről pedig mintha egyedül nem lehetne élni ezen a földön és ez karácsonykor mondjuk a leginkább mert a szeretet a család ünnepe pedig hát a karácsony végül is a Megváltó Krisztusunk eljövetelének az ünnepe aki eljött az egyedül élő emberekhez is. Szóval az ünnepnek a tartalmát kilúgoztuk, valami rossz mással megtöltöttük és aki ott van egyedül annak olyan hátrányos helyzetet mondunk, meg még éreztetjük is vele , hogy még szinte hozzásegítjük, egyébként ez összefügghet alkohollal, elmeállapottal, kilátástalan életekkel, nem lehet szerintem igazán évszakhoz fűzni. A legszebb évszakban, májusban is vannak öngyilkosságok.

Hallgató: Mi a véleményed a prevencióról?

 

Orvos: Ennél még szélesebb körűen társadalmi változásokra lenne szükség. Tehát már az oktatásnál, a közoktatási intézményekben, a középfokú és felsőfokú oktatásnál is, a pedagógusok kiválasztásánál, hogy egyáltalán alkalmas-e erre a pályára. Manapság megírnak mindenféle központi felvételiket, szereznek pontokat és így bekerülnek az egészségügyi és szociális szférába, és sűrűn előfordul, hogy vannak köztük abszolút alkalmatlanok is. Én úgy látom, hogy szinte növekszik az alkalmatlan emberek száma ezeken a pályákon, ez viszont nem jó, tehát már itt a felvételi kiválasztásánál figyelni kellene utána pedig eleve az oktatás tartalmának is kellene változnia.

Tehát úgy az egészségügyet, mint a szociális szférát illetve az oktatást is meg kellene reformálni és akkor utána a finanszírozások. Valamilyen módon az alapellátás a szociális és egészségügyi alapellátást valamilyen módon összehozni, hogy szinte egységbe ha nem is szervezeti de funkcionális egységbe tudjanak tenni azon a területen lévő emberekért, hogy bizonyos felelősséget is érezzenek és kapjanak meg minden lehetőséget, hogy jól tudják végezni ezt a munkát.

Hallgató: Köszönöm.

 

4. Interjú / háziorvosi rendelőben asszisztens                                                                                       egészségügyi szakközépiskolai végzettség/

Hallgató: Záróvizsga dolgozatom témája az öngyilkossággal kapcsolatos nézetek, a szociális munkás szerepe az öngyilkosságok megelőzésében és az egészségügyben a prevenció és a rehabilitáció kapcsán.

Fő irányvonal, hogy hogyan látják az egészségügyi dolgozók a szociális munkás szerepének fontosságát, fontosnak és elképzelhetőnek tartják-e a közös és párhuzamos munkát az öngyilkosságok megelőzése vagy a magas arányszámok csökkentése érdekében? Kell-e a szociális munkás az egészségügyi dolgozók mellett és látnak-e esélyt a prevencióra?

Mik a tapasztalatok az öngyilkosságok során?

Asszisztensnő: Nagyon összetett kérdés, de természetesen a szociális munkásokra nagyon is szükség van. Szerintem hamarabb is képbe kerülhettek volna, bár előtte is voltak de nem volt ekkora  hangsúly fektetve rá. Az öngyilkosságnál a szociális munkás szerepe  számomra még nem tisztázott, még nem látom tisztán mert nem volt rá példa.

Biztosan lehet segíteni viszont nekem még az is kérdés, hogy hogyan mert akiknek öngyilkossági szándéka van nem biztos, hogy minden esetben elfogadja a segítséget mert lehet, hogy azt szégyeli, lehet, hogy az orvossal közli, vagy az orvossal megbeszéli de mással nem óhajt beszélni.

Hallgató: Mi a véleményed kik azok akik több öngyilkosságot követnek el, a nők, a férfiak vagy a gyerekek?

Asszisztensnő: Az én tapasztalatomban még gyerek nem is volt, igaz nem is tartozik hozzánk. Nagyobb százalékban férfiak által elkövetett öngyilkosságokkal találkoztam.

Hallgató: Ezek az emberek családban éltek vagy inkább egyedül élők voltak?

Asszisztensnő: Most vissza kell gondolnom, hát amire én emlékszem azok családosak voltak. Volt olyan is aki előre jelezte szándékát és őt sikerült időben segítséget nyújtani és a mai napig él. Lehet, hogy neki nem is volt teljes a szándéka, inkább figyelmeztetés vagy a család megijesztése és azt hiszem, hogy az anyagi körülmények miatti családon belüli viszálykodásnak az eredménye volt.

Hallgató: Az ünnepekkel és az évszakokkal kapcsolatban milyenek a tapasztalatok? Vannak olyan időszakok amikor több esetben fordul elő öngyilkosság mint az év másik periódusaiban?

Asszisztensnő: Igen. A karácsony környéke ilyen szokott lenni, amikor egyedül marad, család nélkül marad

Hallgató: A család maga vagy a szocializáció szerinted befolyásolja-e az öngyilkosságok számát?

Asszisztensnő: Hát ebbe nem igazán tudok segíteni mert szerintem példa azért nincs, illetve ez inkább a rokonságban, a családomban volt öngyilkosság, sajnos sikerrel, és a családon belül több is de, hogy ez most példa vagy inkább valami véletlen egybeesés azt nem tudom, de ezt meg is szokták kérdezni azoktól akiknek volt öngyilkossági kísérletük, hogy volt-e már ilyen a családban. Ezek szerint az emberek a génekben tovább viszik ezt a hajlamot, tehát ha összeomlik a fejük fölött az élet, akkor könnyebben nyúlnak a saját maguk elpusztításához mint azok az emberek akiknek a családban abszolút nem volt ilyen.

Hallgató: Mit gondolsz az alkohol és a kábítószer befolyásolja-e?

Asszisztensnő: Kábítószerrel még nem találkoztam, tehát ez még nem annyira gyakori itt. A mi praxisunkon belül az alkohol az gyakoribb sajnos, és az szerintem befolyásoló tényező is ebben a nézetben is.

Hallgató: Egészségügyi dolgozóként sőt háziorvos mellett dolgozó asszisztensnőként hogyha találkozol egy ilyen személlyel aki öngyilkossági szándékkal vagy már kísérletet is követtek el  mi a véleményed róla? Sajnálod, megdöbbensz, vagy egyből azt érzed, hogy segíteni kell rajta?

 

Asszisztensnő: Ház először is igen, az embernek az jut eszébe, hogy hogyan lehetne rajta segíteni, aztán a sajnálat és a megdöbbenés az inkább utólag marad. Az ember elgondolkozik azon, mert hogyha sikeres volt és meg lehet menteni, hogy hogyan lehetne segíteni rajta, hogy ez többet ne forduljon elő még egyszer, bár közben nem nagyon szoktak segítséget kérni, általában inkább már akkor, amikor bevett egy csomó gyógyszert és odatelefonál akkor mindenki, rohan, hogy segítsen.

Hallgató: Hogy látod a betegeket mi a véleményük az öngyilkosságról és az öngyilkossági kísérletet elkövetett emberekről? Ma is tabutéma Magyarországon az öngyilkosság?

Asszisztensnő: Hát ez még így soha nem jutott eszembe senkiről, tehát nem ott a váróban történik ez, tehát általában ,máshonnan kapjuk a jelzést.

Hallgató: Szerinted ez egy pillanatnyi elmezavar?

Asszisztensnő: Hát annál aki sikeresen volt öngyilkos szándékkal, tehát meghalt annál igen , tehát ez egy pillanatnyi elmezavar, és lehet, hogy hagyott búcsúlevelet de nem szólt senkinek és végül végrehajtotta, az aki még mindig él, ők azok akik segítséget szoktak kérni és nem is biztos, hogy akarnak is meghalni, inkább így akarják magukra felhívni a figyelmet, hogy baj van. Ettől az ijesztéstől várja a helyzetének a javulását. Amint már az előbb is említettem a családomban is történt öngyilkosság az egyik családtag sikeresen fejbe lőtte magát és ott is csak utólag hallottam, hogy az utóbbi időszakban ő már hetek óta nem aludt, dobozszámra szívta a cigarettát, depressziós volt, és lehet , hogyha én találkoztam volna vele ebben az időszakban észrevettem volna és lehetett volna rajta segíteni.

Volt már olyan betegem aki nagyon el volt keseredve és azt hajtogatta végső elkeseredésébe, hogyha ez nem megy akkor felakasztja magát, mert őneki már nincs kilátása, és úgy megsajnáltam, hogy behívtam a rendelőbe pedig nem is az én körzetembe tartozott és elkezdtünk beszélgetni, Jó fél órát beszélgettünk mire megnyugodott. Adtunk egy beutalót a pszichiátriára, amit el is fogadott és be is ment, ahol sikerült neki olyan terápiát összeállítani, ami kihúzta a válsághelyzetből. Azóta már többször is járt nálunk és nagyon köszönte a segítséget, mert ő is belátta, hogy egyedül már nem sikerült volna. Érdekes példa, neki megfordult a fejében az öngyilkosság de hallgatott másra, de hányan vannak akik nem is kérnek segítséget és ha próbálkozik az ember akkor is elutasítják.

Hallgató: Te fel is mered vállalni, hogy ha úgy látod akkor szólsz, és akkor gyerünk csináljunk valamit, próbáljunk meg enyhíteni a helyzeten?

Asszisztensnő: Hogyne! – erről szól a munkám nagy része, hogy leülök és beszélek  a beteggel. Általában ezt négyszemközt kell megbeszélni, nyugodtan, szépen a lelkére hatni, hogy igenis neked segítség kell, és ha ő felismeri, hogy igenis el kell menni és segítséget kér és hallgat az orvosra akkor ez sikerrel járhat.

Hallgató: MI a véleményed a prevencióról?

Asszisztensnő: Nem tudom, hogy ki lehet-e szűrni előre, és még akkor sem ha ismeri az ember a praxisában élő összes családot, ennyire belsőre nem lehet őket megismerni.

A prevenció mindenféleképpen jó lenne biztos változtatna valamelyest az arányszámokon de sajnos ezt még nem igazán látom kiforrtnak.

Hallgató: Mennyire tartjátok a kapcsolatot a szociális munkásokkal? Volt-e rá példa, hogy átirányítottatok valakit a családsegítő szolgálathoz.

Asszisztensnő: Volt már rá példa, de ezt általában a doktorúr szokta eldönteni.

Hallgató: Hogy látod, a szociális munkásra úgy itt a háziorvosi szolgálat körül mint városi vagy kórházi szinten szükség van-e?

Asszisztensnő: Kórházi szinten nem tudom, nem dolgoztam soha kórházban. De természetesen szükség van rá, sőt egyre inkább szerintem. Mi is folyamatos telefonkapcsolatba vagyunk velük sajnos időhiány miatt csak telefonkapcsolat működik pedig biztosan nagyon jó lenne megbeszélni személyesen is bizonyos dolgokat a betegeinkről. A mi tapasztalatainkat és a családgondozók tapasztalatait  összevetni és akkor lehet, hogy eredményesebb munkát is tudnánk végezni. Tehát természetesen nagyon nagy szükségét látom hogy itt legyenek köztünk és együtt dolgozzunk a szociális munkásokkal már csak azért is mert egy körzeti nővér, egy asszisztensnő, egy ápoló nem tud mindenhol ott lenni és minden látószögből fókuszálni a betegre.

Hallgató: Köszönöm.

 

5. Interjú / megyei főorvos  - megyei kórház igazgató

öngyilkosság kutató/

Hallgató: Záróvizsga dolgozatom témája az öngyilkossággal kapcsolatos nézetek, a szociális munkás szerepe az öngyilkosságok megelőzésében és az egészségügyben a prevenció és a rehabilitáció kapcsán.

Fő irányvonal, hogy hogyan látják az egészségügyi dolgozók a szociális munkás szerepének fontosságát, fontosnak és elképzelhetőnek tartják-e a közös és párhuzamos munkát az öngyilkosságok megelőzése vagy a magas arányszámok csökkentése érdekében? Kell-e a szociális munkás az egészségügyi dolgozók mellett és látnak-e esélyt a prevencióra?

Mik a tapasztalatok az öngyilkosságok során?

 

Főorvos: 1980- as évek első felében én a Megyei Tanácsnál az Egészségügyi Tanács vezetője is voltam és akkor már lehetett beszélni az igazi problémákról, gondokról és a minisztériumban egy megyei főfelügyeleti vizsgálat során feltűnt az, hogy bizonyos megyékben a lakósság megbetegedési és halálozási mutatói rosszabbak, mint más megyékben. Pl. minket ( Bács-Kikun megyét) összehasonlítottak Győr – Sopron megyével ahol nemcsak az öngyilkosság volt kevesebb 100ezer lakosra nézve, vagyis arányaiban  sokkal alacsonyabb, kedvezőbb mint Bács – Kiskun megyében hanem más megbetegedésekben is. Ennek ezernyi oka lehet, Győr – Sopron ott van ahol van, az ugye inkább ipari jellegű , Bács – Kiskun meg itt van ahol van földrajzilag és inkább mezőgazdasági, tanyán élő szétszórt lakóssággal.

Akkor azt javasolta az akkori miniszter helyettes, a hivatalos egészségügyi vezetés, hogy kellene nekünk az egészségügyi osztály irányításával bizonyos nagy problémákat kutatni, az okokat feltárni és akkor azokat összehasonlítani, hogy ugyan miért vannak ott jobb mutatók és itt miért rosszabbak. És ha majd tudjuk, hogy ezek miért vannak akkor eredményeképpen bizonyos intézkedéseket, hozunk, ugye az a cél, hogy ezt a nagy különbséget egyenlővé tegyük. Ugyanúgy, ugye ahogy most is vannak Tiszántúlon rossz, nehéz helyzetű települések, egész nagy régiók, és ugyanakkor van a Dunántúl egészen jól működő, tehát Európához sokkal közelebb lévő települések. Hát ez közismert dolog, tehát a kettő közötti különbséget nivellálni kell, nagyjából egy szintre kell hozni.

Akkor sok mindent elkezdtünk kutatni, többek között az, hogy miért van az, hogy az öngyilkosságokban, megyénkben meg még Csongrád és Békés megyében is, tehát az alföldnek ezen a részén a 100 ezer lakósra eső öngyilkosok száma sokkal magasabb, mint bizonyos más megyékben. Nem tudtunk igazán választ adni, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma sem tudunk igazán, válaszolni erre a kérdésre, itt életszínvonal, szokások és az alkohol hazája a hazai főzések hazája, kevésbé lehet ezt megcsinálni Győr – Sopron megyében. Tehát hiába a statisztika, hogy itt sem fogy több szeszesital hivatalosan mint ott de nem hivatalosan  kisebb az esély hogy hozzájutnak az emberek mint itt, de még ezer annyi más dolog van ami befolyásolja.

Akkor a politika is, szakmai szinten már, természetesnek tartotta hogy beszélnünk kell és foglalkozni kell az öngyilkossággal. Én 1983 – 1984 – ben egy csomó ember bevonásával bizonyos kutatásokat végeztem, hogy bizonyos településeken  milyen okból, milyen a nemek aránya, foglalkozás, iskolázottság alapján vizsgáltuk az öngyilkosoknak az életét és amikor erről már volt egy anyag , hogy be tudjunk számolni  akkor egy megyei szintű konferenciát szerveztünk, amire meghívtunk különböző vendégeket pl. Buda Bélát, Zonda Tamást  és a minisztérium szakértőjét aki ezzel a kérdéssel foglalkozott stb.

El is fogadták a meghívást, különböző cikkekben jelent meg ez akkoriban, tehát ezt csak azért mondom el mert már akkor el lehetett indulni ezen a tájon és mivel engem nagyon érdekelt a téma, úgy gondoltam, hogy ha már felfedjük az okokat akkor szép eredményeket érünk el. Hát ez nem ilyen egyszerű, akkor tudtam én is meg, hogy az öngyilkossági arányszám hazánk s a környező országok egy része elsősorban a magyar lakta területeken elég magas más országokhoz képest, s akkor aztán kiderült az is, hogy tőlünk nyugatabbra is ismert az öngyilkosság és az öngyilkosság aránya viszont sokkal alacsonyabb, mint nálunk. Aztán az is kiderült, hogy bizonyos országokban nem is tartják, nyilván pl. Szovjet adatok nem voltak, más országokban máshogyan tartják nyilván, de egy biztosan kiderült, hogy Magyarország vezet Európában, az öngyilkosságokban.

Öngyilkos-e a Magyar nemzet? Van Zonda Tamásnak egy ilyen című könyve. Ő próbál erre választ adni. Én nem nagyom hiszek abban, hogy egy nép hivatalból a faja miatt, mert olyan amilyen, magyar, fin vagy olasz azért inkább öngyilkos. Erre vannak teóriák, lényegtelen, a lényeg az, hogy az öngyilkosságban különbségek vannak a világban bizonyos országok között, egy országon belül ugye az előbb mondtam a három megyét, sőt különbség van a falu ás a város között is. A városokban több az öngyilkosság.

Kezdetben csak a befejezett öngyilkosságokkal foglalkoztam évekig, aztán azt mondtam, hogy öngyilkosságot követ el valaki és meghal, vele már nem tudunk mit tenni, hagyjuk az öngyilkosságot és foglalkozzunk csak a kísérletekkel, mert ott még lehet tenni valamit. Merthogy közbe kiderült, hogy az öngyilkosságok mellett az öngyilkossági kísérletek aránya kb. 4,5 – 5szőröse a befejezett öngyilkosságoknak. És itt jutunk el oda, hogy igenis lehet szerepe a szociális munkásoknak, elégé új is azt hiszem, mert Magyarországon a statisztika még mindig nem beszél az öngyilkossági kísérletekről csak a befejezett öngyilkosságokról, tehát arról bejelentési kötelezettség nincs is.

Én mint megyei főorvos 1984-ben elrendeltem, hogy a mentőszolgálat, mert azért mjdnem minden öngyilkost azért vagy nagy részüket a mentőszolgálat szálitja a kórházba, vagy azokat kihívják legfeljebb már halva találja, vagy esetleg a körzeti orvoshoz viszi el ha nem sulyos, tehát  többségében az öngyilkosságot kísérlőkkel a mentőszolgálat találkozik, jegyezze ezeket az eseteket és bizonyos időközönként referáljon a számukról. Ez működött tavaly nyárig, gondolja el, azóta volt már rendszerváltás, én már régen elkerültem a megyei tanácstól és a mentőszolgálat harmadik vagy negyedik vezetője az aki leállította, tehát nekem most van  1984-től 2005-ig 20-21 éves anyagom amiből összesítve van ugye  1984-től 1996-ig  és ha majd lesz időm  kb. egy éven belül elkészítem a 1984-től 2005-ig való áttekintés. Egy két dolgot azért mát tudok, vannak jó tendenciák is az öngyilkosság területén, már itt kezdett 1996-ban jelentkezni.

Csak mint érdekességet mondom, hogy érdemes megfigyelni Kecskemétet. Kecskemétnek van egy jellegzetes belvárosi vagy városi része, és aztán körülveszik külön kis lakott részek miket valamilyen hegyeknek, hívunk, pl. Úrihegy, Máriahegy, Szólnokihegy stb, és arra az érdekes dologra jöttünk rá, hogy ezeken a külterületi lakott helyeken az öngyilkosságok száma és aránya sokkal magasabb, mint a városban bent élők között elkövetett öngyilkosságok száma és aránya.  A városon belül a Széchényi város, ebben az új városrészben 30.000 ember él, itt volt még igen magas az öngyilkosságok aránya. A városnak épen a központjában ahol nagyon sok idős él ott érdekes nem volt olyan magas, holott ez ellent mond egy kicsit ellentmond az átlagosan kapott eredményeknek. Aztán a férfi és nő megoszlás, a férfiak ha öngyilkossára gondolnak azok olyan eszközökhöz nyúlnak ami sikerrel jár és a nők inkább az öngyilkossági kísérletekben jeleskednek és így az öngyilkossági  kísérletekben sokkal több nő  vesz részt mint férfi mert a férfi már meg fog halni, tehát nincs annyira ismételve, kísérletezve. Majd erről is lesz szó, hogy vannak olyanok is akik nagyon sokszor kísérleteznek.

Nagyon érdekes dolog még a munkanélküliség is, a rendszerváltás elött ilyesmi miatt nem is fordult elő öngyilkosság, azt követően viszont megjelent, mint ok.

Jött a rendszerváltás, egyik napról a másikra szembesülni kellett az embereknek, hogy az utcára kerültek, ez ismert dolog a mai napig is. Akkor egy olyan érdekes dolog volt, hogy ha a férfiakat és a nőket vizsgáltuk a kísérletekbe kevés férfi és sok nő volt, 1991-1992-ben az történt, hogy több férfi hajtott végre öngyilkossági kísérletet mint nő. Kecskeméten 2-3 évig volt ez megfigyelhető, Félegyházán pedig 4 évig.

Mit gondol mi lehetett ennek az oka?

Van a családmodell ugye? – az, hogy a férfi a családfenntartó, és akkor jön a munkanélküliség és a férfit, ugyanúgy kirúgták, mint a nőket vagy még jobban mivel nagyobb fizetéseket kellett adni nekik, és a hiuság a kudarc a felesége a gyerekei előtt, a falú a város előtt szégyellte, hogy ő most otthon van. Pár év alatt aztán visszaállt a régi rend, gondolom itt a gondolkodásmódban is történtek változások. Ez is egy érdekes dolog, hogy kinek mi a helye a társadalomban, itt jön be a sok éves megszokás is meg stb.

Aztán amiről még kellene beszélnünk az az idős korosztály, ugyanis mindenféle ingadozások vannak, de egy biztos, hogy az idős emberek körében ebben az időben  a kísérleteknél és a befejezetteknél is, ahogy öregebbek lettek az emberek az arányuk nőtt, tehát minél idősebb embercsoportot néztem itt ti évenként azoknál minden évben nőtt az arányuk az elkövetőknek a kísérletekben is és az elkövetésben is.

Tehát bizonyos esetekben, más csoportoknál volt stagnálás, volt egy kicsi csökkenés, egyedül az időseknél volt, hogy minden évben egyre több idős ember követett el öngyilkosságot. Ami még érdekes, hogy a tanulóknak a szintje alacsony de ebbe van a kilenc éves gyermekektől kezdve a tizenhét – tizennyolc évesekig, tehát még így is elég magas bár jó irányzatot mutat és a falvakban kisebb mint a városokban.

Az is jelentős hogy katolikusok-e vagy protestánsok, a katolikusoknak nem szabad öngyilkosságot elkövetni, régen azt el sem temette a pap, aki önkezűleg vetett véget életének. A protestánsoknál nagyobb a szabadsága az embereknek, ők azt mondják, hogy az isten szabadságra teremtette az embereket, tehát az ők vallásuk nem annyira ítéli el. Szóval nem tudunk igazi okokat mondani, hogy miért vannak ezek a különbségek. Kórmegoszlás szerint ugye az időseket sújtja leginkább és itt meg már vannak okok , ugye az idős ember úgy érzi, hogy már a családjának sem fontos.

Milyen eszközökkel végeznek öngyilkosságot?

A kísérleteknél még mindig a gyógyszer, a vegyszer a gyakori, a befejezettnél pedig az akasztás, mind a két megyében ez igaz de érdekes, hogy második helyre a valódi öngyilkosságoknál a gyógyszer, vegyszer, ugye a mi megyénkben sok a mezőgazdasággal foglalkozó, mindenkinek otthon van permetezőszere. Most, hogy liberalizálódott a fegyvertartás a harmadik negyedik helyre kezd felkúszni a lőfegyverrel való öngyilkosság itt a bevégzettekről, beszélek. A vonat elé ugrás is előfordul, de a magasból való leugrás is elég magas.

Jelzik-e az emberek, hogy meg akarnak halni?

Szinte mindig, nagyon sokszor, tehát általában segítséget kérnek. Sokszor nem figyel oda senki sem, aztán öngyilkosságot követ el az egyén és nem változik semmi, sem sőt rosszabbodik a helyzet a családon belül és úra meg újra öngyilkossági kísérletet követ el és egyszer, csak tényleg eljut odáig, hogy valójában sikerül és meghal.

Itt lehetne valahol bekapcsolódni abba, hogy a szociális gondozó kapjon információt az egészségügyi ellátórendszertől, tehát a szociális munkásnak akár a munkaköri kötelezettségévé is lehetne tenni az egészséges életmódra nevelést. Nagyon nehéz ezekkel az emberekkel, mert tagadják, még azok is akik sokszor követtek el kísérletet. Hogyha jó kapcsolat alakul ki a szociális munkás és a gondozottja között, ha hivatását érzi, ha látnák ennek a munkának a szépségeit, akkor ők nagyon jól tudnának beszélni, vissza tudnának jelezni, hogy Józsi bácsi, már háromszor volt öngyilkossági kísérletet elkövető és most megint arról beszél, hogy nincs ennek az életnek semmi értelme. Ezt jelezve a háziorvosnak, ápolónőnek lehet, hogy kiderülne, hogy depressziós a bácsi és megfelelő kezeléssel megmenthető lenne egy újabb kísérlettől esetleg magától az öngyilkosságtól is.

Nagyon fontos, hogy a jelzések hogyan áramlanak. Pl: első kísérlete volt 75% -nak, második 24%-nak, búcsúlevelet csak 14%-a irt. Bács-kiksun megyében az öngyilkosságoknak 16%-a alkoholista volt, egy kevésbé alkoholizáló megyében csak a fele. A rák és a gyógyíthatatlan betegségekről kialakult vélemények, hogy nagyban befolyásolják az öngyilkosságokat nagyon csalóka, mert sehol nem erősítették meg, a statisztika nem ezt mutatja. Amikor megmondják az embereknek, hogy halálos betegek, merthogy ezt ha burkoltan is de meg kell mondani akkor az elsó időszakban természetes a lázadás de utána következik a belenyugvás és aztán ezernyi kapaszkodót talál. Bács megyében a gyógyíthatatlan betegek által elkövetett öngyilkosság 4%-ék ez nagyon kicsi.

Amire viszont egy szociális munkásnak érdemes kitérni, hogy az öngyilkosság problémakörnek gazdasági kihatásai is vannak pl: mennyi kiadás van, értesítjük a szolgálatot, kijön a mentő, a korházi ellátás költségei, nem dolgozik, de kapja a táppénzt stb.

Tehát nagyon sok gazdasági hátránya lesz és akkor amúgy is az öngyilkosok egy része hátrányos helyzetbe  volt, na most az öngyilkossági kísérletekkel ezt a hátrányos helyzetet tovább rontja s akkor újabb állami és közösségi segítségre szorul, tehát egy ördögi körbe kerül be.

1990-es években elindult egy nagyon óvatos csökken és ami a mai napig  is tart mint a befejezett öngyilkosságok tekintetében mint a kísérletekben, a lényeg, hogy csökkenő tendenciát mutat.

Azt mondjuk, hogy a befejezett négyszer annyi, csak nem tudjuk pontosan mennyi, mert nincs adatszolgáltatási  kötelezettség, egy részük nem kerül sehova, orvoshoz sem megy el. Nincsenek nyomai, a kísérletekben igazán csak a jéghegy csúcsáról van szó, az ami egy szolgálatnál, mondjuk a mentősöknél beíródik, de az a sok aki nem jut el addig azoknak nincs nyoma, tehát ennél sokkal többen vannak, de hát a tendencia akkor is érvényesül, a csökkenő tendencia ami most már évek óta egyforma. Van egy szint, ami alá nem megy és Magyarországon még így is ezzel a csökkenő tendenciával a rosz statisztikájú országok, közétartozunk, és akkor erre tesszük fel valójában a kérdést, hogy öngyilkos-e a magyar nemzet, a magyar?

Hallgató: Köszönöm.