Szociális munka hajléktalanokkal

SZTE Egészségügyi Főiskolai Kar

Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék

 

Beszámoló

 

 

 

Tárgy: Szociális munka hajléktalanokkal

 

Előadó :     Tunyogi Józsegf

főiskolai adjunktus

 

Készítette: Vas Gabriella

IV. éves Általános Szociális Munkás hallgató

 

Kelt: 2005-12-11

 

„Túl sok a baj és nem érhető el mindenhová a „hivatal” a hivatalos segítő. Ha nem veszi körül őket a helyi közösségben szerveződő, jó szándékból önkéntesen segítők köre, sok minden elvégezetlen marad, és sok minden el sem kezdődik……………………………………………….

Szükség van mindenkire, csoportra és egyénre, aki segíteni tud. Ha sok felkészült segítő lesz, akkor talán kevesebb lesz a zuhanó, aki zuhan, talán kevésbé kemény sziklára esik.”

 

Tantárgy:  Szociális munka hajléktalanokkal

 

A tantárgyelem oktatásának céljai: a hallgatók ismerjék meg

- a hajléktalanságot, mint komplex derivált élethelyzetet,

- a hajléktalansággal kapcsolatos törvényeket és intézményeket, ezek működésének lényegét,

- a hajléktalan kliensekkel folytatott munka egyes fázisainak speciális jellegét, módszereit.

 

A dolgozat témája: A kisvárosokban előforduló hajléktalanok ellátásának lehetőségei, ez esetben konkrétan a Lajosmizsei hajléktalanok léte és ellátása.

 

A dolgozat témájának kiválasztása tudatosan történt. A szociális szférában szociális munkát végző szakemberként és öt éve folyamatosan a szociális szakmát tanulva lehetőségem nyílt a helyi intézmények és szokások megismerésére. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy  a Családsegítő Szolgálat adataival ellentétben a kisvárosokban is vannak hajléktalanok, csak nem igazán kerülnek a szociális munkások látókörébe különböző okok miatt (a dolgozat keretén belül  bővebb kifejtésre kerül), és a létükről való tudomásszerzés után sem megoldott teljesen a helyzetük.

 

Dolgozat felépítése:

  1. Fedőlap
  2. Bevezető idézet
  3. Tárgy és téma áttekintés
  4. A hajléktalansággal kapcsolatos irodalmak feldolgozás
  5. Helyi viszonyok áttekintése
  6. Esetleírások

 

 

 

 

 

 

A kutatók, szociálpolitikusok és szociális munkások körében nincs valódi konszenzus azzal kapcsolatban, hogy kit tekintenek hajléktalannak.

Győri Péter szerint effektív hajléktalanoknak azokat tekintik, akik „semmilyen biztos, biztonságos, viszonylag stabil lakhatási megoldással nem rendelkeznek.

Szociológiai jellemzők:

A hajléktalan emberek átlagos életkora- a különböző felmérések szerint- 38 és 44 év között változik. Az eltérések oka az, hogy az intézményeket használó emberek, fiatalabbak, mint az utcán élők.

A hajléktalan emberek mintegy háromnegyed része 30 és 60 év közötti, az átlagnépességben e korcsoport aránya mintegy 50 százalék, a 30 és 50 év közötti korcsoportban felülreprezentáltságuk még magasabb.

A 60 év feletti emberek aránya az átlagnépességben meghaladja a 25 százalékot, míg a hajléktalan emberek körében nem éri el a 10 százalékot.(az ok a hajléktalan emberek rövidebb élettartamában keresendő).

A nemek arányára vonatkozóan megállapítható, hogy az elmúlt tíz évben közel megduplázódott, mintegy 25 százalékra növekedett a nők aránya.

A hajléktalan emberek közel 80%-kuk magányos, ugyanakkor a hajléktalanná vált nők zöme élettársi vagy házastársi kapcsolatban él. Tendencia, hogy az elmúlt tíz évben egyértelműen csökken az elváltak aránya, amit úgyis értelmezhetünk, hogy csökken a családi krízisek szerepe a hajléktalanná válásban.

A hajléktalan emberek kevésbé iskolázatlanok mint az átlagnépesség.

Egyes adatok azt mutatják, hogy a magasabb iskolai végzettségűek hajléktalanként is jobban boldogulnak, ugyanakkor az is megállapítható, hogy a nyolc általánost el nem végzettek köréből kerülnek ki jellemzően azok, akik a leghosszabb ideje hajléktalanok.

A hajléktalanná válás okai meglehetősen stabilnak tűnnek. Ez elsősorban azért van így, mert folyamatosan a strukturális okok- a lakhatás és a foglalkoztatás- játsszák a legfontosabb szerepet.

A közvetlen kiváltó okokat tekintve a következőket látjuk:

- Az esetek mintegy kétharmad részében kapcsolati konfliktusok állnak a háttérben.

- Az intézményekből való kikerülés az utóbbi egy két évben 10-15 százalékban oka a hajléktalanná válásnak.

- Növekedni látszik  a gazdasági  okokból bekövetkező hajléktalanság aránya.

Különböző vizsgálatok adatai szerint az emberek nem közvetlenül a hajléktalanná válást követően keresik fel a hajléktalanszállásokat, hanem később.

A hajléktalan emberek legjellemzőbb, legnépesebb csoportjai a következőképpen határozhatók meg:

- Állami nevelés megszűnése vagy családi konfliktus, ritkábban börtönből szabadulás miatt utcára kerültek csoportja, amely zömmel hátrányos helyzetű, főleg alacsony iskolai végzettségű fiatalokból áll.

- A lassan lecsúszók csoportja, amely korábban hagyományosan iskolázatlan, szegény, főleg mezőgazdaságból, illetve vidéken élő  családok jellemzően ipari szakképzettséget szerző leszármazottjaikból áll, akik számára részben mentálisan jelent túlzott terheket a nagy ugrás, részben pedig az egzisztenciális gondok megoldásához, elviseléséhez hiányzott a stabil kulturális, illetve családi háttér.

- A rossz mentális állapotúak csoportja, akik pszichiátriai, elmeszociális, szociális otthonból, kórházból kerülnek ki vagy értelmi fogyatékosok.

- A hosszú ideje hajléktalanok csoportja, akik közel tíz éve vagy annál is régebben élnek hajlék nélkül, akik jellemzően legalább középkorúak és alacsony iskolai végzettségűek.

A hajléktalanság mentálhigiénés, pszichológiai és kapcsolthálózati megközelítései:

Komáromi Éva 1992-ben foglalkozott ezzel a kérdésekkel.

Komáromi Éva a hajléktalanságot multifaktoriális eredetű, komplex folyamat eredményeként  fogja fel, olyan tünetnek, amelyért makroszociális, az együttélés kiscsoportjaiból és/vagy a személyiségből eredő okok tehetők felelőssé. A hajléktalansághoz vezető út sokféle lehet.

A hajléktalanná válás elsőszámú rizikófaktora a szegénység. Bassuk a munkanélküliséget, a gazdasági recessziót, az emelkedő lakbéreket, a szociális szolgáltatások beszűkülését és a pszichiátriai betegek intézményes utókezelésének elégtelenségét említi. Spinner a gazdasági tényezők mellett kiemeli az iskolázottság alacsony szintjét, a mentális betegségek, valamint az alkohol- és drogabúzus szerepét. Wood hangsúlyozza a házassági vagy családi problémák jelentőségét és a balesetek, természeti csapások előfordulását.

A magyar szerzők közül Levendel László a munkanélküliség, a válások és az alkoholbetegség jelentőségét hangsúlyozza.

Gyuris és munkatársai 1992-es vizsgálatuk alapján a hajléktalanná válás okai közül a családi konfliktusokat, a munkanélküliséget és a lakáshiányt emelik ki.

Breitner Péter szerint a hajléktalanság  soktényezős folyamatok összhatásának eredménye. A makrotársadalmi, gazdasági folyamatok jelentős szerepet töltöttek be egyes marginális helyzetű csoportok hajléktalanná válásában, de a hajléktalanság magyarázata általában a személyiségfejlődésben rejlik.

A korai traumák és az ezek kapcsán kialakult viselkedési és érzelmi problémák olyan díszfunkciókat termelhettek ki az egyén életvezetésében, stressz kezelésében, kapcsolatrendszerében, amelyek – a makrószociális összetevők mellett – hozzájárulhatnak a hajléktalanság kialakulásához és rögzüléséhez.

A hajléktalanná váló ember az esetek jelentős részében pszichológiailag már valamilyen téren vagy szinten sérülést szenvedett. Ez az állapot kiszolgáltatottabbá és még sérülékenyebbé teszi a hajléktalan léttel járó megpróbáltatásokkal szemben, amelyek mindenképpen a mentálhigiénés veszélyeztető körülménynek tekintendők, és személyiségkárosító hatással is bírnak.

A hajléktalanság sajátos veszteségélmény, amely identitáskrízist provokál. A stabil lakóhely megszűnésével az egyén korábbi szociális szerepeinek egy részét is automatikusan elveszti. Lecsökken az esélye a munkaerőpiacon. Előtérben a „hajléktalan” személytelen státusza kerül. A közvéleményben élő hajléktalansággal szembeni negatív sztereotípiákat egy idő múlva maguk az érintettek is internalizálják, amely önbizalom és önbecsülés vesztéssel jár. Elvezethet a személyes sors feletti kontroll elvesztéséhez és a teljes apátia és  közömbösség állapotához, vagy ellenkezőleg a segítő intézményektől való függőséghez.

A hajléktalan létforma rögzülése, a sajátos hajléktalan identitás kialakulása sokszor szinte lehetetlenné teszi a kiutat.

A személyiségsérülések szempontjából két körülmény tekinthető meghatározónak: a hajléktalanná válás időpontja és a hajléktalanként eltöltött életszakasz hossza. Az elhúzod hajléktalanság kiégeti az emberből mindazokat a humán – tartalékokat, amelyek éppen a kritikus helyzetből való kikerüléshez lennének nélkülözhetetlenek.

A hajléktalanság kapcsolathálózati megközelítései:

A hajléktalanná válás folyamatának egyik legsúlyosabb következménye a „kapcsolatvesztés”.

Breitner egy folyamat eredményeként írja le a szociális izoláció jelenségét. A hajléktalan emberek jelentős részének életéből mindenféle emberi kapcsolat hiányzik, különösen a nem hajléktalanokkal való érintkezés. Véleménye szerint a hajléktalan emberek életét kétféle kapcsolattípus határozza meg, és mindegyik a „hajléktalanok társadalmához” kötődik.

Az egyik a közös sors megéléséből eredő, alapszükségletet ugyan kielégítő, de inkább destruktív jellegű, könnyen létesülő és könnyen véget érő kapcsolatok.

A kapcsolatok másik fajtája a munkakapcsolat. Lényege az emberi kapcsolatra való igény mellett a hatékonyabb munka és önvédelem biztosítása.

Caplan szerint a támogatói rendszer három tevékenységcsoportban nyújt segítséget: segít a pszichológiai erőforrások mobilizálásában az érzelmi problémák kezeléséhez, megosztja az igénybevevő feladatokat, és anyagi, pénzbeli, szakértői segítséget és útmutatást ad specifikus stressz okozta tényezők kezeléséhez.

A támogatórendszerek általában olyan általános funkciókat szolgálnak, mint az érzelmi támogatás nyújtása; a feladatorientált segítségnyújtás, amely megnyilvánulhat szolgáltatásokban és pénzbeli támogatásban; a szerteágazó információkhoz való hozzáférés biztosítása; az elvárások közlése; valamint az értékelések és közös világnézet.

A hajléktalan emberek kapcsolathálózatát feltérképező kutatások tapasztalatai:

A hajléktalan létformából kiindulva a személyes kapcsolatok szerepét három metszetben lehet nézni: ilyen a különböző típusú családi kapcsolatok hiánya, a hajléktalan – hajléktalan kapcsolatok és a hajléktalan – nem hajléktalan kapcsolatok léte és szerepe.

A családi kötések hiánya vagy zavara nagyban hajlamosíthat a hajléktalanságra.

A hajléktalan emberek kapcsolatai rendkívül beszűkültek, jó esetben korábbról maradt barátokból és ismerősökből, de nagyobb részt sorstársakból, és szociális, karitatív intézményes körből származnak.

A nem hajléktalan kapcsolatok aránya általában a hajléktalanságban eltöltött idővel egyenes arányban csökken. Ahogy  nő a hajléktalanságban eltöltött idő úgy csökken ezeknek a kapcsolatoknak a száma.

Felmérésekből kiderül, hogy a hajléktalan emberek jelentős többségének legalább egy vagy két testvére és legalább egy gyermeke van, de csekély annak a száma, akik tartják is a kapcsolatot testvérükkel, gyermekükkel.

Hajléktalanság és devianciák:

A hajléktalan emberek körében gyakori a pszichiátriai zavarok előfordulása, különösen igaz ez az utcán alvók között. A fiatalok mentális zavarai közül a depresszív tünetképződés áll az élen.

A hajléktalan emberek elhalálozásának okai között az öngyilkosság áll kiemelkedő helyen.

Az alkohol és a drogfüggőség aránya minden hajléktalankutatásban kiemelkedően magas.

Az utcai lét velejárójaként jelennek meg a szexuális devianciák, amelyek a jövedelemmel és kapcsolatokkal alig rendelkező ember túlélési stratégiájának részét képezheti.

A kriminalitás is jelentősen magas a hajléktalan létformában. Növeli a kriminalitási arányt az alkohol- vagy kábítószerabúzus és a mentális zavarok fennállása.

Rendkívül magas az áldozatátválás aránya a hajléktalan emberek körében. Kiszolgáltatott voltukat  kihasználva vonják bele őket különféle törvénysértő cselekményekbe, csalásokba .

Előfordul hogy az elszenvedett bűncselekmény lesz hajléktalanságuk okozója. (lakásmaffia)

Hajléktalan emberek sérelmére elkövetett halált okozó bántalmazások gyakorisága kiválóan magas.

Egészségügyi jellemzők:

1989-1990 a hajléktalan emberek tömeges megjelenésével nyilvánvalóvá vált, hogy a hajléktalan létforma egyúttal a melegágya számos súlyos betegségnek is.

A hajléktalanság tömeges megjelenése nemcsak a szociálpolitikát, de az egészségügyi hálózatot is felkészületlenül érte. A szociális és egészségügyi ellátás összehangolatlansága, illetve az erre szolgáló „köztes” intézmények hiánya tehetetlenséghez egymásra mutogatáshoz vezetett. A gond ide oda tologatása közben, aki a legtöbbet veszített , az a szociálisan és egészségügyben egyaránt rászorult ember , adott esetben hajléktalan ember volt.

Hajléktalan léttel járó megbetegedések:

A hajléktalan emberek körében nagyon kevés számú olyan kutatást végeztek, amely az egészségi állapotot is vizsgálta volna.

Az első és azóta egyetlen hajléktalan intervenciós eset-kontroll vizsgálat 1992-ben történt amely 350 fővárosi hajléktalan ember és 1000 budapesti 18 évnél idősebb, bejelentett állandó lakással rendelkező kontrollszemély reprezentatív mintáját foglalta magába. A kutatást a SzocioMed Kft végzett el Dr. Molnár D. László vezetésével.

Tapasztalata alapján a kontrolcsoporthoz viszonyítva a hajléktalan emberek között 19 szeres volt az alkoholelvonás, 6-7 szere az öngyilkossági kísérletek , négyszeres a depresszió aránya. Kétszer annyi hajléktalan ember panaszkodott álmatlanságról é állandó idegességről, mint a kontrollcsoportban lekérdezett  budapestiek. A hajléktalanok között8,8 %, a kontrollcsoportban 5,5% a szívinfarktus aránya. A TBC gyakorisága  hajléktalanok között tízszer, a köhögéses panaszoké kétszer, fulladásos panaszoké háromszor nagyobb mint a fővárosi kontroll férfi lakosság körében.

A hajléktalan emberek körében az országos átlagnál is jóval magasabb arányban találkozunk problémás ivókkal. A hajléktalan alkoholbetegek csaknem egyharmada részesült valaha egy, vagy több alkalommal elvonó kezelésben. E kezelések nagyobb része a hajléktalanság időszakára esett. Az alkoholelvonó intézetekbe történt bevonulásokat nem annyira az alkohol elhagyásának vágya , mint inkább külső tényezők motiválták. Leggyakrabban a szállás és  a megélhetéshez szükséges pénz hiánya. Sokszor az, hogy a már megszerzett szálláshelyeket, csak az absztinencia ígéretével lehet megtartani.

A hajléktalan emberek körében a kábítószer fogyasztás az alkoholhoz képest kevésbé van jelen. A számba vehető drogok viszonylag keskeny skálán helyezkednek el. Jellemző a legolcsóbb drogok használata  - szippantható vegyi anyagok, nyugtatók stb.

Nem elhanyagolható tény, hogy amit a hajléktalan emberek egészségügyi állapotáról tudunk, az a menhelyeken , nappali melegedőkben és egészségügyi intézményekben megfordulóktól tudjuk. Ugyanakkor ilyen intézményi segítséghez csak töredékük jut. A többiek számára maradnak a pályaudvarok, aluljárók, barlangok mindenféle tákolmányok, kalyibák….. Velük utcai szociális munkás még csak-csak, de egészségügyi szakember elvétve találkozik. Ők már csak egészségileg valóban katasztrofális helyzetben kerülnek orvos kezébe, ha egyáltalán kerülnek.

Speciálisan a hajléktalanságra jellemző egészségügyi problémákat egy angliai kutatás az alábbiakban foglalja össze:

-          légzőszervi megbetegedések

-          izom – és csontrendszeri problémák

-          trauma

-          gyomor-, és bélbetegségek

-          epilepszia és cukorbetegség

-          mentális zavarok

-          gyakoriak az önpusztítás különböző fajtái

A hosszú ideig tartó hajléktalanság legyengíti a szervezet immunrendszerét. Az a személyes és környezeti stressz  amelynek a hajléktalan ember  ki van téve nap mint nap – megmutatkozik mind testi mint lelki tünetekben. Kiválthat olyan  mentális zavarokat, mint például a depresszió, a szorongás vagy végső esetben az öngyilkosság. Az ellátást nehezíti hogy ez az életforma nem szerveződik időpontok és dátumok köré, amit a rendszeres gyógykezelés kívánna. Az egészségügyi és szociális ellátás összehangolatlansága sem kedvez annak, hogy a hajléktalan emberek megfelelő egészségügyi szolgáltatáshoz jussanak.

A TBC a rossz szociális helyzetben lévők számára komoly fenyegetést jelent. A tüdő TBC incidencia növekedése, a halálhoz vezető súlyos korképek kialakulása szoros összefüggést  mutat a szociális tényezőkkel. Hatással van a TBC-s megbetegedések számának alakulására az adott lakosság korösszetétele, egészségi állapotának, gazdasági helyzetének romlása, de nem hagyható figyelmen kívül magának az egészségügy struktúrájának reagálási képessége sem a magváltozott körülményekre.

A kilencvenes évek kutatásai szerint a friss TBC-s betegeknek több mint fele hátrányos helyzetű volt. A leginkább érintettek az alkohol betegek, a kábítószer, a hajléktalan és a munkanélküli emberek. Fővárosi adatok szerint a körülbelül évi 900 új beteg közül 200-an hajléktalanok.

A hajléktalan emberek TBC és tüdő megbetegedéseinek magas arányához külön veszélyeztető tényezőként járul hozzá a hajléktalan létformából adódó fellelhetőségi bizonytalanság, a kezelési utógondozási nehézségek, és az ezekből fakadó fertőzésveszély. Mind a beteg megtalálása, mind kezelésük és utógondozásuk más megközelítést és speciális bővített feltételrendszert igényel, mint az a „lakó” népesség gyógyítása esetén szükséges.

A TBC beteg hajléktalan emberek kiszűrése és kezelése sokrétű feladat, amely  csak az egészségügyi és a szociális hálózat szoros együttműködésével lehet igazán hatékony.

A hajléktalan emberek súlyos veszélyeztetettségét és az életformából adódó sajátosságok alapján fokozott fertőzésveszélyt látva a szakterületen dolgozók évek óta egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a hajléktalan emberek tüdőszűrését és a kiszűrt betegségek kezelésének megszervezését. Ez részben abban nyilvánul meg , hogy a hajléktalan  átmeneti szállásokon a beköltözéskor vagy az azt követő napokban kötelező a tüdőszűréseken való részvétel.

Hajléktalan – halálok:

A hajléktalan emberek körében 2,8-szor gyakrabban fordul elő haláleset, mint az átlaglakosság körében, több mint 150-szer nagyobb a valószínűsége, hogy halált okozó bántalmazást szenvednek el, 34-szer nagyobb a lehetősége, hogy öngyilkosságot kísérnek meg, 8-szor nagyobb esélyük van arra, hogy halálos balesetet szenvedjenek, háromszor nagyobb a valószínűsége, hogy tüdőgyulladásban, vagy kihűlés miatt haljanak meg.

Magyarországon a hajléktalan emberek körében nem történtek érdemi moralitás vizsgálatok.

A haláleseteket elemezve négy nagy ellátási gonddal szembesülünk: Az egyik a megfelelő szociális helyek hiánya. A másik a súlyos egészségügyi ellátatlanság, ami a szociális és egészségügyi ellátatlanság, ami a szociális és egészségügyi ellátás összehangolatlanságából , a megfelelő helyen és módon biztosított ellátások és azok forrásainak hiányáról árulkodik. A harmadik ami szembetűnik a hajléktalan emberek stigmatizált léte és ennek gyökerei a társadalmi előítéletességben. A negyedik a hajléktalan léttel járó állandó stressz, aminek következtében egyes helyzetekben elemi erővel törnek fel az indulatok , akár halálos indulatok is. Ennek hátterében ott van a hajléktalansággal járó súlyos veszteségélmények, hiányállapotok. Ott van a szociális elszigetelődés, amelynek során az egyén egyre inkább magára marad ás állandó feszültségekkel és fenyegetettséggel teli mindennapjaiban.

Hajléktalan emberek egészségügyi ellátása:

A hajléktalan emberek egészségügyi alapellátása 1994-ig megoldatlan volt. Létezett ugyan – Budapesten – néhány kifejezetten hajléktalan embereket fogadó egészségügyi ellátás de ezek kizárólag az őket fenntartó szociális intézmények költségvetéséből illetve szociális büdzséből finanszírozódtak, súlyosan megterhelve ezzel a szociális ellátást, és egy –egy intézmény lehetőségeit.

Budapesten 1991-ben kezdte meg működését az eső – a hajléktalan emberek alapellátását szolgáló – ambuláns orvosi rendelő.

Egy 1994. novemberi kormányhatározat lehetőséget biztosított arra, hogy hajléktalan emberek részére az egészségügyi alapellátás külön orvosi rendelőkben szerveződjön.

1995-től megkezdődött a külön orvosi rendelők létrehozása.

1998-ra 16 hajléktalan emberek háziorvosi rendelője működött.

Alapvetően az egészségügyi ellátórendszerrel való kudarcos huzavonák kapcsán a felmerülő és halasztást nem tűrő ellátási igények kielégítése miatt kezdtek el az egészségügyi ellátórendszerrel párhuzamosan kiépülni a hajléktalan emberek egészségügyi ellátására szerveződő szolgálatok.

Komoly kormányzati felelősség, hogy a hátrányos helyzetű – így a hajléktalan réteg – többek közözz – egészségügyi ellátása is megnyugtató legyen.

 

 

 

 

Helyi viszonyok áttekintése:

12.000 fős kisváros lévén nem rendelkezik hajléktalan szállóval. A város területén Gondozási Központ, Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Szolgálat működik. Ezen szolgálatoknál dolgozó szakemberek próbálkoznak segíteni a szociálisan rászoruló egyéneken időnként hajléktalanná vált embereken. Bár a statisztikai adatok szerint nincsenek vagy csak minimális arányban (1-2fő/évent) vannak hajléktalan emberek a városban ez nem teljesen fedi a valóságot. A szakirodalmakban is folyamatosan elemzett dolgok fellelhetőek a gyakorlatban is miszerint nem látjuk, nem észleljük őket csak már akkor amikor nagy a baj vagy már ők maguk jönnek segítséget kérni. Ebben a rejtettségben esetenként a város lakói is segítségükre vannak. Sok esetben fordul elő (főleg a nyári időszakban), hogy nem vesznek tudomást a város lakói a hajléktalan személyekről, megélnek a város forgatagában a többi ember árnyékában , néha még segítségükre is vannak a helyi lakósoknak. Az igazi gondok általában a téli időszak beálltával kezdődnek amikor ugyanis melegedés céljából behúzódnának valamilyen fedett helyre. A hajléktalanok segítése az irodalomból is megismert stigmatizálás, félelem és egyéb távolmaradásra utaló jelek miatt egyre kevesebb emberben fogalmazódik meg, ezzel komoly feladatot hárítva a helyi szociális szférára.

Ha nem csak a tél beálltával jeleznének a lakósok a hajléktalanok észleléséről akkor időben tudnánk valamilyen megoldást találni az elhelyezésükre illetve a segítségükre amennyiben ezt igénylik. A nagy tanyavilág a nyári időszakban jó búvóhely a hajléktalanok számára főleg ha még néhány doboz cigarettáért és egy két tányér melegételért némi kevéske segítség ellenében  megtűrik egy egy romos tanyában. Az igazi gondok a hideg idő beálltával kezdődnek, amikor ugyanis senki nem akarja hogy a lakása közelében fagyjon meg egy ember és elzavarják vagy a szociális munkásokat hívják segítségül, próbálnak megszabadulni tőlük, ezzel elhárítva magukról a felelősséget.

Sok ilyen eset megoldásában volt részem. Zömmel a végső megoldás a kecskeméti hajléktalan szálló volt de az odáig vezető út nem felhőtlen, ugyanis a folyamatos helyhiány és a hajléktalan emberek viselkedésének sajátosságai folyamatos megpróbáltatások elé állítottak.(Pl: elvesz igazolványok pótlása, tüdőszűrő hiánya, megbeszélt időpontokon való megjelenés elmulasztása stb). Az esetleges elhelyezésig a Gondozási Központ szolgáltatásai igénybevételét tudtuk felajánlani ( étkeztetés, mosás, fürdési lehetőségek) melyekkel zömébe éltek is, de volt egynéhány olyan eset amikor teljesen elárkoztak minden segítségtől és nyomukat is vesztettük rövid időn belül.

A kecskeméti hajléktalan szállóval való kapcsolattartás nagyom jónak mondható, közreműködő kliensek esetében rövid időn belül el tudjuk helyezni. Az utóbbi időben hajléktalan szállón elhelyezett klienseink közül a 10 főből 2 fő szociális elhelyezésben részesült, 6 fő a szálló lakója ma is, 2 fő otthagyta a szállót különböző okokra hivatkozva.

Az ilyen és ehhez hasonló problémák megoldására a helyben működtetett átmeneti szálló létrehozását látnám megoldásnak, és ez nem csak kifejezetten a városban felbukkanó hajléktalanok segítésére tudna szolgálni hanem az idősgondozásban felmerülő hasonló problémákra is, mivel egyre több esetben válnak krízishelyzet áldozataivá az idős emberek is.

Esetleírások:

  1. Eset

A városban cirkáló utcai szociális munkás jelentésében az áll, hogy nincs hajléktalan a város utcáin. Ezzel a jelentéssel ellentétben jön a jelzés a Családsegítő szolgálathoz, hogy a vasútállomáson tartózkodik egy nő, tiszta kosza ruhája, alig tud beszélni, már többször is látták ott, többször elzavarták már de mindig visszamegy és arra kérnék a szolgálat dolgozóit, hogy oldják meg a problémát mert már zavarja az utazókat.

A családsegítő szolgálatnál egy egy hónapja  dolgozó új kolléga volt ügyeletes és mivel nem tudta vagy nem merte felvállalni a probléma megoldását átadta az ügyet a Gondozási Központnak mondván úgyis ez az a hely ahol esetleg fürdési illetve étkezési lehetőséghez juthat a kliens.

Gondozási Központ vezetőként érkeztem a helyszínre, ahol hamar kiderült, hogy a telefonáló a vasútállomás vezetője, akit már nagyon zavar a hajléktalan hölgy, oly annyira, hogy már érkezésemkor hangos kiabálásba kezdett, hogy vigyem onnan gyorsan, és vegyem tudomásul, hogy Ő többet nem engedi be, és egyébként is az én dolgom, hogy megoldjam és elhelyezzem valahová.

A helyszínen lefolytatott beszélgetésből kiderült, hogy a hölgy már hónapokon keresztül a vasútállomás környékén él a bokrokban, néha egy egy ott parkoló vasúti szerelvényben húzódott meg, néha felsöpörte az udvart és a peront, meglocsolta a kerti virágokat és nem volt semmi különösebb gond mostanáig. Most azonban a hidegek beálltával behúzódott a váróterembe a meleg radiátor mellé, és mivel valójában ápolatlan kellemetlen benyomást kelt. Ezt már nem viselik el az állomás dolgozói és szeretnének megszabadulni tőle. A hölggyel nem igazán sikerült kommunikálni, mivel nagyon le volt gyengülve, nehezen vette a levegőt és teljesen átt volt fagyva. A kérdéseimre bológatott és belegyezően hagyta jóvá azt is hogy orvost hívok a helyszínre.

 

Amennyiben elég érdekesnek és színvonalasnak találtad ezt a cikket oszd meg másokkal is. Köszönöm