A szociális munka mint mentőkapocs

 

Szegedi Tudományegyetem

Egészségügyi Főiskolai Kar

Szociálpolitika és Szociális Munka Tanszék

Cím: A szociális munka mint mentőkapocs

Az öngyilkosság vizsgálata Kecskeméten

 

 

 

Konzulens: Piczil Márta                                                     Készítette:Vas Gabriella

 

Szeged

2006

 

,,Annak ellenére, hogy tudatában vagyunk létünk minden nyomorúságának, amely ránk tör, és torkunkat szorongatja, valamiféle elfojthatatlan ösztön rejlik bennünk, amely felemel minket.,, (Pascal)

 

Tartalomjegyzék

 

Szakdolgozat 1

Tartalomjegyzék. 3

Bevezetés 3

Öngyilkosság fogalma, meghatározása. 7

Az öngyilkosság pszichiátriai vonatkozásai 9

Pszichológiai szabályszerűségek. 12

A megelőzés lehetőségei, módszerei, az öngyilkosságveszély orvosi pszichológiai ellátása. 14

Az eddigi kialakult módszerek és reális lehetőségek. 14

Az orvos szerepe az öngyilkosság megelőzésében. 18

A közvetlen öngyilkosságveszély és kezelése különös tekintettel a gyakorló orvosokra. 19

A  Bács - Kiskun megye településeinek szuicid fertőzöttsége. 19

Öngyilkossági kísérletek Bács-Kiskun megyében. 20

Öngyilkossági cselekmények vizsgálata Kecskeméten. 21

Kecskemét öngyilkossági térképe. 22

Az öngyilkossági kísérletek gazdasági kihatásának vizsgálata. 25

Kérdőívek. 26

Interjúk. 30

Javaslatok. 36

Mellékletek. 38

Felhasznált irodalmak. 44

 

Bevezetés

 

 

Szakdolgozatom témája az öngyilkossággal kapcsolatos nézetek, a szociális munkás szerepe az öngyilkosságok megelőzésében és az egészségügyben a prevenció és a rehabilitáció kapcsán.

Témaválasztásomban meghatározóak voltak a mindennapi életben szerzett tapasztalataim, melyek közvetlenül a munkámmal függnek össze.

Munkámban egyaránt jelen van a siker és a nehezen feldolgozható kudarc élménye is. Az előbbi bátorít, az utóbbi megerősít abban, hogy a témával elmélyültebben foglalkozzak.

Fő irányvonal, hogy hogyan látják az egészségügyi dolgozók a szociális munkás szerepének fontosságát, fontosnak és elképzelhetőnek tartják-e a közös és párhuzamos munkát az öngyilkosságok megelőzése vagy a magas arányszámok csökkentése érdekében? Kell-e a szociális munkás az egészségügyi dolgozók mellett és látnak-e esélyt a prevencióra?

Mik a tapasztalatok az öngyilkosságok során?

A szakdolgozat témaválasztása abból az okból esett az öngyilkosság és az öngyilkossági kísérletek tanulmányozására, hogy egy képet kapjunk arról milyen jelentősséggel bír a szociális munkás az öngyilkosság megelőzésében, hogy rávilágítsunk arra mire kell és kellene odafigyelünk és, hogy hogyan érvényesül és érvényesülne még hatékonyabban a szociális munka az egészségüggyel párhuzamosan illetve egymást segítve.

A szakdolgozat két nagy részből tevődik össze. Egyik, ilyen nagyobb rész az irodalom feldolgozás, ahol pontos képet kaphatunk arról, hogy mi is az az öngyilkosság, hogyan jelenik meg a különböző társadalmakban, és miként vélekednek különböző emberek, tudósok, orvosok, pszichiáterek stb. erről a kérdésről. A második nagy fejezet a saját kutatáson alapuló kérdőíves felmérés és interjúk feldolgozásából álló rész, amelyben közvetlen betekintést nyerünk a jelenlegi helyzetbe. Itt találkozunk közvetlenül a napjainkban, Bács-Kiskun megyében, ezen belül is Kecskeméten dolgozó egészségügyi és szociális szakemberek véleményével, tapasztalataival és terveivel, meglátásaival. Ennek a résznek nagyon fontos jelentősége az, hogy az irodalomból megismert jelenségeket össze tudjuk vetni a mai nézetekkel, tapasztalatokkal és mint végül kiderül szinte minden megtalálható a gyakorlatban is. Egy nagyon fontos észrevétel még, ami ugyancsak itt lel napvilágra, hogy nagyon nagy az érdeklődés a szociális munka iránt ebben az esetben, és bár még az egészségügyi dolgozók nem igazán látják tisztán a lehetséges közös munka végeredményét, abban azért mindannyian egyetértettek, hogy nagyon nagy szükség van a szociális munkára ezen a területen. Igaz több esetben elhangzott az is, hogy a gördülékeny közös munka megteremtéséhez némi szemléletváltásra is szükség lenne a társadalomban.

Ebben a szakmában dolgozók látják, hogy milyen súlyos a probléma. A kérdőíves és interjús felmérések során beigazolódott, hogy a megkeresettek érzik a probléma súlyát, érzékenyen reagálnak rá, és keresik a megoldási módokat.

 

Durkheim központi hipotézise szerint az öngyilkosságok alakulásában a társadalmi kapcsolatok játsszák a döntő szerepet, mégpedig olyan formában, hogy ahol a kapcsolatok lazák és az egyén gyengén integrálódik a társadalomban, vagy pedig ellenkezőleg , ahol túlságosan azonosul társadalmi csoportjával, ott nagyobb a valószínűsége az öngyilkosság elkövetésének. A központi tétel verifikálásához az integráltságnak különböző megnyilvánulásait vizsgálta, mint például a családi kapcsolatokat; és az öngyilkossági gyakoriságok, valamint az integráltsági mutatók közötti összefüggéseket igyekezett tisztázni.

Három fogalomnak jutott központi szerep az öngyilkosság durkheimi elméletben: a társadalmi integrációnak, a kollektív tudatnak és  az anómiának.

Durkheim elmélete szerint az öngyilkosságok gyakorisága attól függ, hogy agy adott társadalom mennyire integrált.

A vallás a családi kapcsolatok és a politikai élet szerepét vizsgálva Durkheim azt a következtetést vonta le, hogy az öngyilkosságok alakulására gyakorolt hatásuk nem speciális jellegükből adódik, hanem abból , hogy mind a vallási közösség, mind a család, mind a politikai egységek társadalmi csoportok, melyek különböző mértékben lehetnek integráltak.

A kollektív tudat Durkheim egyik legfontosabb, de egyben legtöbbféleképpen magyarázható fogalma. Durkheim úgy magyarázta meg mint egy adott társadalom tagjai közös meggyőződésének, hitének összességét, mely összesség meghatározott rendszert alkot és önálló élettel bír.

A statisztikai adatok alapján megállapította, hogy az öngyilkossági arányszámok a gazdasági válságok és az erős fellendülések idején egyaránt emelkednek. A válságok esetében a magyarázat látszólag egyszerű; a prosperitás azonos hatása azonban meghökkentő. Durkheim közös magyarázatot keresett mind a két jelenségre nézve: az öngyilkosságok növekedését mindkét esetben arra vezette vissza, hogy az emberek jelentős részének hirtelen megváltoznak az életkörülményei, kizökkenek megszokott életmódjukból és elveszítik tájékozódó képességüket. Azok a normák, melyek addig szabályozták viselkedésüket, értéktelenné válnak és többé nem hatnak. Ez egyaránt bekövetkezhet akkor, ha valakinek az életkörülményei javulnak, vagy romlanak, lényeges viszont, hogy mindkét esetben a hirtelen változások produkálják a hatást.

Az öngyilkosságok számát emelő normazavar vagy normanélküliség nemcsak a válsággal vagy hirtelen prosperitással jelentkezik, hanem krónikus állapottá is válhat a társadalomban.

Durkheim szerint abból kell kiindulni, hogy az emberekben korlátlan vágyak élnek, amelyeket a társadalmi normák fékeznek le. A vágyak társadalmi korlátozása az egyes emberek érdekét szolgálja, mivel a vágyak teljes kielégítése úgyis lehetetlen lenne: az egyik cél elérése ugyanis nyomban új kívánságokat támaszt és így a teljes kielégülés mindig változatlanul távoli cél marad. Ez csalódottságot kell, hogy okozzon, és értelmetlenné teszi az életet. A társadalmi normák tehát védelmet nyújtanak azáltal, hogy elérhető célokat jelölnek ki az emberek számára. Amikor viszont bekövetkezik a norma nélküli állapot, az anómia, akkor nincs többé olyan erő, amely megakadályozhatná, hogy az emberek ne hajszoljanak elérhetetlen célokat.

Anómiás állapot nemcsak a gazdasági aspirációkat fékező normák felbomlása esetén következik be, hanem hasonló helyzet áll fenn például akkor is, ha a szexuális vágyak nincsenek szabályozva.

Az anómiát tisztán a társadalmi fogalmi rendszerben Merton határozta meg. Az öngyilkosság megjelenése után több mint negyven évvel, 1938-ban írt tanulmányban kiküszöbölte az emberek ambícióinak pszichobiologisztikus magyarázatát és ezeket is a társadalmi struktúra vezette vissza. Anómiának a kulturális struktúrának azon válságát nevezte, amely akkor következik be, ha a társadalom tagjainak nagy része számára a célok elérhetetlenné válnak a normákban meghatározott módon és a tagok ennek következtében vagy a célokat, vagy a normákat elvetik. A normanélküliség, az anómia Mertonnál már nem csak az öngyilkosság előfordulását magyarázza, hanem szerepet játszik a társadalmi normáktól elhajló, deviáns magatartások mindenféle fajtájánál.

Gibbs és Martin elfogadták Durkheim integrációs tételét, amit úgy fogalmaztak át, hogy „Az öngyilkosság gyakorisága fordítottan arányos a társadalmi kapcsolatok stabilitásával és tartósságával az adott népességen belül. A társadalmi kapcsolatok stabilitása és tartóssága viszont aszerint változik, hogy az egyének mennyire viselkednek konformisan a társadalom által szankcionált követelésekhez és elvárásokhoz.

- a kapcsolatok stabilitása közvetlenül nem mérhető és ezért tértek rá a társadalmi státus vizsgálatára, amely szerintük alkalmas indikátora a társadalom integrálásának.

- egy személy több státussal is rendelkezik és elméletükben fontos helyet, foglal el a státusok közötti harmónia, illetve konfliktus gondolata.

Nézetük szerint az emberek törekednek arra, hogy lehetőleg csak olyan státusokat töltsenek be, amelyekkel járó szerepek nem kerülnek konfliktusba egymással.

Mivel minden egyes ember betölt valamilyen státuskonfigurációt, ezért egy népesség státusintegrációja függvénye annak, hogy a népességen belül a státusok betöltése mennyiben felel meg egy határozott sémának. Ott ahol a népességben maximális a státusintegráció, pontosan meg lehet előre állapítani egy személy valamely ismeretlen státusát a többi státusának ismeretében. Ilyen népességben minimális az öngyilkosság gyakorisága. E gyakoriság fordítottan arányos a státusintegrációval és aszerint növekszik, ahogy emelkedik az összeegyeztethetetlen státusok betöltéséből adódó szerepkonfliktusok gyakorisága.

 

Henry és Short – 1954-ben megjelent munkájukban az öngyilkosság vizsgálatát az emberölések vizsgálatával kötötték egybe. Szerintük mind az öngyilkosság, mind az emberölés agresszív cselekedetek, melyek frusztrációra vezethetők vissza. Az, hogy a frusztráció okozta agresszió milyen formában, nyer kifejezést, az egyes emberekre nehezedő külső korlátozások döntik el: minél erősebbek e korlátozások, annál inkább külső személyek válnak az agresszió tárgyává. A két agressziós cselekmény tehát helyettesíti egymást, és vagy az egyik, vagy a másik kerül előtérbe a külső korlátozások erősségétől függően.

Gold tanulmánya felvetette azt a gondolatot, hogy a szocializáció fontos szerepet játszik az öngyilkossághoz vezető fejlődésben. Gold az öngyilkosságra való hajlandóság kialakulása szempontjából a leglényegesebbnek az agresszív tendenciák szocializálódását tekintette. Szerinte az a döntő kérdés, hogy a családban milyen büntetéstípust alkalmaztak. Ha a fizikai kényszerítő eszközök alkalmazása volt előtérben, akkor a gyermek agresszív törekvéseit kifelé fogja kiélni, míg ha a szülők lelki ráhatással élnek, akkor a gyermek agresszivitása inkább magára fog irányulni.

A családban, ismeretségben bekövetkezett öngyilkosságok fontos szerepet játszhatnak a további élet során.

Ringel például megállapította, hogy ott, ahol a szülők vagy rokonok öngyilkosságot követtek el, a családban elkövetett legközelebbi öngyilkosságnál a szuggesztív komponensek döntő szerepet játszhatnak.

ÖNGYILKOSSÁGNAK nevezünk minden olyan halált, amelyet közvetve vagy közvetlenül magának az áldozatnak valamilyen pozitív vagy negatív aktusa idézett elő, ha tudta, hogy aktusa szükségképpen erre az eredményre vezet.

ÖNGYILKOSSÁG mindenekelőtt annak az embernek a kétségbeesett aktusa, aki nem ragaszkodik többé az élethez. (1)

 

Öngyilkosság fogalma, meghatározása

 

 

Öngyilkosságot követ el az az ember, aki életének saját maga vet véget.

Az öngyilkossághoz három kritérium tartozik:

  1. a meghalás tudatos szándéka
  2. egy módszer képzete, amely módszer alkalmas az élet kioltására
  3. e módszer cselekvéssémájának megvalósítása

Öngyilkossági kísérletről beszélünk, ha valaki a meghalás, az öngyilkosság szándékával károsítja saját szervezetét, de ennek következtében nem hal meg.

Az öngyilkosság három meghatározó jegyéből következik, hogy a kísérlet négy körülmény ~ vagy ezek kombinációja ~ miatt lehet sikertelen:

1.a meghalás szándéka nem elég erős vagy nem egyértelmű

2.az öngyilkosság módszere nem , vagy nem elégé hatékony

3. az öngyilkossági cselekedet hibás vagy inadekvát

4. a halál bekövetkezése előtt külső segítség ~ amelyet többnyire orvosi beavatkozás is kísér vagy követ ~ a szervezet károsodását megakadályozza, megállítja, vagy megszünteti.

Stendel volt az aki szerint az öngyilkosságot sikerrel végrehajtók és a kísérletet tevők két különböző csoportot alkotnak, a kísérletesek többsége nem akar öngyilkos lenni, csupán öngyilkossági gesztust hajt végre valamilyen interperszonális, egzisztenciális cél érdekében.

Stengel az öngyilkossági kísérlet e formáját paraszuicidiumnak nevezte.

Az öngyilkossági kísérletek minősítésével olyan módon is baj van, hogy ezeknek a nagy hányada nem kerül bele a hivatalos statisztikába.

Az öngyilkosságot megkísérlő gyakran maga is aktívan közreműködik, miután magához tért és hozzátartozóival beszélt, hogy esetét balesetnek véletlennek tartsák.

Egyedül az öngyilkosság-kutatás legfontosabb nemzetközi központjának számító LOS ANGELES-I SUICIDE PREVENTION CENTER alkották meg a jelenség tipológiáját is. Shneidman a halálhoz való viszonyulás szerint tipizál.

Shneidman tipológiájának négy alapkategóriája van:

1. szándékos;

2. félig szándékos;

3. akaratlan;

4. szándékellenes öngyilkossági viselkedésről beszél.(2)

 

Az öngyilkosság pszichiátriai vonatkozásai

 

Az ilyen esetek a nagy francia elmegyógyász, Esquirol munkássága nyomán kerültek a pszichiátria illetékességi körébe.

Esquirol alakította ki ugyanis a ,,pillanatnyi elmezavar ,, koncepcióját kizárólag az egyébként magyarázhatatlan öngyilkosságok értelmezésére, abból kiindulva, hogy az élet elvetése csakis kóros lehet, hiszen ezzel szemben nemcsak a morális tudat áll, hanem az emberekkel együtt született természetes hedonizmus, az emberi természet is.

Napjainkban óriási mennyiségű ismeretanyag gyűlt össze a szuicidiumról, igen sokat tudunk fajtáiról, oki tényezőiről, megelőzésének módjáról, mégsem mondhatjuk, hogy a problémát tisztán látjuk vagy megoldottnak tekintjük.

Valóban elmebeteg-e minden öngyilkos?

Mai tudásunk alapján erre egyértelműen nemmel kell felelnünk. Bármilyen tág értelemben is határozzuk meg az elmebetegség fogalmát, az öngyilkosok jelentős része nem kerülhet bele.

Az esetek nagy részében elmebetegséget nem találtak, találtak viszont nagy érzelmi feszültséget, krízisállapotot, indulati hullámzást és sok más, pszichopatológiai jellegűnek tekinthető tünetet.

Az a két nagy pszichiátriai kórkép, amely mint elmebetegség egyáltalán szóba jöhet – a skizofrénia és a depresszió- különben sem szokott hirtelen kezdődni és első tünetként öngyilkossági késztetésben megnyilvánulni.

Ebből rendszerint a gondolkodás, az érzelmi élet és a viselkedés sajátos zavarai alakulnak ki, amelyre –a környezet beszámolója vagy hátrahagyott írások nyomán - az öngyilkosság után is következtetni lehetne. Ezzel szemben az öngyilkosok nagyobb része minden szociális szabálynak megfelelően élt, gondolati működései hibátlanok voltak, érzelmeik összhangban álltak önmagukról és élethelyzetükről kialakult tudati képükkel.

Van természetesen az öngyilkosoknak olyan csoportja, amelyben az elmebetegség áll a szuicidális cselekmény mögött, pl. egyre mélyülő depresszió vagy skizofrén hallucinációk és téveszmék rendszere.

A pszichiátriai kórképek közé sorolják a neurózisokat és a pszichopátiákat is, számos elmélet ezekkel is törvényszerű összefüggésbe állítja az öngyilkosságot.

Újabban az öngyilkosság pszichológiai kutatásában az a megközelítésmód válik irányadóvá, amely az eseteket a maguk egyediségében vizsgálja, megpróbálja beleélni magát az öngyilkos ember lélekvilágába.

Lényege az, hogy a vizsgáló tudatosan használja a minden ember számára adott beleélő képességet, az empátiát. Az ilyen megközelítés nyomán az öngyilkossági kísérletekben és az öngyilkosságban mind több az érthető elem, és csaknem minden eset világosan kibontható az egyén sajátos élethelyzetéből, gondolkodásmódjából, érzelmi világából. Úgy tűnik, hogy a megmagyarázhatatlan esetek elsősorban a belső, empátiás rekonstrukció számára szükséges adatok, információk hiánya miatt magyarázhatatlanok és ez a hiány legtöbbszőr azért áll elő, mert nincs megfelelő ember vagy törekvés arra, hogy ezeket az adatokat, információkat fáradságos munkával megszerezzék.

Idült pszichiátriai betegségben szenvedők veszélyeztetettebbek az öngyilkosság szempontjából, mint a velük összehasonlítható átlagnépesség. Különösen kifejezett a veszélyeztetettség a depresszióban és a skizofréniában, de a krónikus neurózis is növeli az öngyilkossági cselekmény valószínűségét és különösen kockázatos a szuicidium szempontjából a krónikus alkoholizmus és a kábítószer függőség.

Az öngyilkosságok statisztikájából régóta ismert tény, az idősek nagy öngyilkossági gyakorisága is úgy fogható fel, mint a testi betegségek, szellemi és szociális képességvesztések oly komplex halmozódásai, amelyekből sok ember inkább a halálba való menekülést választja.

Ringel preszuicidális szindróma koncepciója szerint az öngyilkosságveszély akkor lép fel, ha a személyiségben dinamikus beszűkülés következik be, az agresszió kifejezés gátolt lesz, és az agresszió a saját én ellen irányul, és ha az előbbi két körülmény hatására a fantáziát mindinkább az öngyilkossági gondolatok töltik meg. A legfontosabbnak a beszűkülés látszik, ennek során az érdeklődés csökken a külvilág dolgai iránt, a felfogóképesség egyirányú és beszűkült lesz, az érzelmek is sablonos, szűk sémába rendeződnek, a személyiség fokozatosan feladja értékeit és emberi kapcsolatait.

A beszűkülés következtében az agresszió is elszakad szokványos tárgyaitól és inkább a saját én felé fordul.

Preszuicidális szindróma mindenféle személyiségállapot talaján kialakulhat. Létrejöhet az érthetőnek tűnő öngyilkosság eseteiben, mint reakció az élethelyzetre, amely a halál felé terel, de létrejöhet betegségben is.

A Ringel féle leíráshoz még az tartozik hozzá, hogy az öngyilkosság előtti állapotban szinte törvényszerű az emberi kapcsolatok meglazulása, felbomlása, esetleg az izoláció, a magára maradás. Feltétel tehát, hogy az emberi kapcsolatok elhalványuljanak, elszegényedjenek. Ami az öngyilkosság előtt álló emberekben zajlik, az általában nem tekinthető normál lélektani állapotnak, az pszichopatológiai folyamat, amelyben a valóságelv felfüggesztődik.

Igen fontos körülmény, hogy az öngyilkosság legfőbb célmozzanata a menekülés az elviselhetetlennek, reménytelennek tűnő állapotból, élethelyzetből.

Az öngyilkossági cselekmények tehát szerves része egy sötétre festett, reményfosztott kép a jövőről.

Csaknem minden öngyilkos tesz egy utolsó, kétségbeesett kísérletet arra, hogy az őt halálba kergető problémát rendezze, és hogy főbb emberi kapcsolatai közül valakit mozgósítson a  segítségre.

Az öngyilkossági terv, elhatározás közlése néha nyílt, egyértelmű, néha viszont rejtjeles, nem könnyen megfejthető, gyakran utólag derül csak ki, hogy a néhány mondatos párbeszédben valamiféle segélykérés rejtőzött.

Az öngyilkossági szándék közlése és az abban rejlő segítség iránti vágy a szakirodalomban a „segélykérési” szindróma – „CRY FOR HELP” szindróma elnevezést kapta.

A „cry for help” szindróma tehát sajátos utolsó fázis az öngyilkossághoz vezető pszichopatológiai folyamatban, amelyből még van visszatérés, van kiút.

Az öngyilkosságok pszichopatológiai oldalához tartozik, hogy számos kutató sajátos személyiségformára és életmenetre következtet, amely hajlamosítana az öngyilkosságra. Eszerint a típusos öngyilkos nem szokványos pszichopatológiai eset, nem neurotikus, nem is feltétlen pszichopata vagy elmebeteg, inkább az a jellemző rá, hogy nagyon sok meghiúsulásnak van kitéve életében, nagy erőfeszítéssel alkalmazkodik a külvilág követelményeihez, de céljainak elérésében általában sikertelen, emberi kapcsolatai rosszak, önértékelése sok sérelmet szenved. Az ilyen személyiség könnyebben jut el azután olyan krízisállapotba, amelyben a perspektívátlanság érzése és a halálba menekülés szándéka válik uralkodóvá és bekövetkezik az öngyilkosság.

A pszichológiai krízisállapot minden ember lehetséges lelki reakciója. Feldolgozatlan indulatok kavarognak, a személyiség szükségszerűen beszűkül közelit a preszuicidális szindróma állapothoz. A krízisben könnyen átvált a személyiség olyan belső szabályozási státusba, amely felfüggeszti vagy nagyon megnehezíti az én uralmát a különféle késztetések felett. Létrejöhet a regresszió, olyan folyamatok indulhatnak meg, amelyek már nem állnak a bajban lévő ember kontrollja alatt.

Az öngyilkosság sajátos folyamat, amelyben a személyiség egésze részt vesz, amely normál lélektani tényezőkből szövődik össze, ám amelynek vannak pszichopatológiailag is értelmezhető szakaszai.

A pszichiátriai betegségek ugyancsak a személyiség egész fejlődési folyamatát involváló jelenségek, érthető, hogy ezek az öngyilkossághoz vezető folyamattal sajátos kapcsolatba léphetnek. Ilyen esetekben a krízis gyorsabb kialakulású vagy mélyültebb lehet, az érzelmek szabályozása nehezebb, a kognitív helyzetkép torzultabb, és az öngyilkosság okainak empátiás rekonstrukciója a vizsgáló számára nehezebb mert több a bizarr prekoncepció, előfeltevés, vagy több a sajátos beállítódás.

Minden esetben egyedileg kell vizsgálni egész folyamatában, és rendszerint ezt mulasztják el a pszichiátriai kórképre hivatkozva. (3)

 

Pszichológiai szabályszerűségek

 

Az a megfigyelés, hogy az öngyilkosságok jelentékeny része erőtlen és kevés segélykérő kommunikáció után következik be, míg az öngyilkossági kísérletben rendszerint a szándék előrejelzése szabályszerű, erőteljes vagy ismételt.

A sikeres és sikertelen öngyilkosságot el kell különíteni egymástól elméletileg, vagyis az öngyilkosságot és az öngyilkossági kísérletet lélektanilag különböző jelenségeknek kell felfogni.

Ringel szerint: - minden öngyilkosságot vagy komolyabb kísérletet azonos lélektani konstelláció előz meg. Ezt a közös konstellációt igen különböző lélektani problémák válthatják ki, tehát maga az öngyilkosság a személyiség feszültségeinek egyfajta meghatározott kifutási útja. Sherigton ismert elvét idézve egyfajta FINAL COMMON PATHWAY.

E konstelláció az öngyilkosság előtti szindróma. Ennek három érdemi jegye van (ezért szoktak öngyilkossági triászról is beszélni): 1. fokozódó dinamikus beszűkülés

2. az agresszivitás gátlódása

3. menekülés a fantáziavilágba

Dinamikus beszűkülés azt jelenti, hogy a személyiség érdeklődései és motivációi a külvilág felé csökkennek, és szűkebb mederben, merevebb formában nyilvánulnak meg.

 

Ringel szerint a beszűkülés a következő pszichológiai jegyekben mutatkozik:

a)    az appercepció és az asszociáció merev lefutása;

b)   rögzült magatartássémák ismétlődése;

c)    érzelmi beszűkülés;

d)   bizonyos pszichológiai mechanizmusok beszűkülése, ezek között az agresszív indulatot visszatartó és befelé fordító pszichés mechanizmusok túlsúlyra kerülése;

e)    az emberi kapcsolatok beszűkülése, amelynek során a személyiség ezeket a kapcsolatokat magában leértékeli, redukálja, súlyosabb esetben az izolálódásig menően;

f)    az egyéni értékvilág beszűkülése, vagyis a személyiség a számára korábban értékes és kívánatos dolgok iránt már nem érez vonzódást, azok nem keltik fel érdeklődését.

Lélektani gátló mechanizmusok működése mellett az agresszió levezetődésének azért nincs módja, mert:

  1. Az öngyilkosság előtti állapotban a személyiség általában önmagára haragszik, önmagával elégedetlen, mert az adott életproblémát előidézte, vagy nem tudja megoldani, különféle tulajdonságai, egyéni sajátosságai vagy hibái miatt;
  2. A frusztrációkat az egyén ambivalens kapcsolatban szenvedi el, ilyenkor a másik iránti szeretet és vágy megakadályozza, hogy az agresszió felé irányuljon, holott a frusztrációt ő okozza;
  3. Nincs olyan személy, aki az agresszív indulatnak tárgya lenne, vagy a személyiség elszigeteltsége miatt, vagy pedig azért, mert az elszenvedett sérelem természete olyan.

A fantáziába való menekülés jelenségeiben is szerepet játszik a beszűkülés dinamikája a külvilágtól való elvont pszichés energiák ugyanis a fantáziavilágot szállják meg, fantáziában az öngyilkosság előtt álló személyiség érzékletes, képi módon foglakozik problémáival, elképzeli azoknak kedvező kimenetelét, de képzeletbeli kifejezést ad befelé forduló agresszív indulati impulzusainak is, képzeletében megbünteti az őt meghiúsító személyeket.

A fantázia tevékenységében érik meg az öngyilkosság gondolata és terve is. Az egyén elképzeli halálát, látja magát a ravatalon, látja síró hozzátartozóit stb.

A fantázia tevékenység során mind erősebb lesz benne az öngyilkosságra vonatkozó képzetcsoport, ez egyre több indulati energiát köt meg magában.

A terv cselekvéssé érik, a segélykérő jelzés elindul a releváns személyek felé, akiknek elutasítása végül betetőzi a helyzetet.

A fantáziákban jól megmutatkozik az élethez kötő és az élettől eltávolító pszichés erők

küzdelme, amely küzdelem hozza létre lényegében a „CRY FOR HELP” jelenséget, a megkapaszkodás utolsó próbáját.

Az öngyilkosság előtti szindróma mennyiségi és időviszonyai esetenként különbözők lehetnek. Tarthat a szindróma hosszú ideig, de lehet gyors kialakulású és lezajlású is.

A depresszió szinte azonos lelki státus az öngyilkosság előtti szindrómával, különösen a beszűkülés és az agresszivitás tekintetében. A skizofrénia kezdeti stádiumában ugyancsak gyakori a beszűkülés, az elszigetelődés, a nagy affektív feszültség és a fantázia-tevékenység.

Az öngyilkosság előtti szindróma elemzéséből nőttek ki azok az elméletek, amelyek az öngyilkosok számban legnagyobb csoportjának – a pszichés vagy testi betegség kifejezett jeleit nem mutató öngyilkosoknak és öngyilkosságot megkísérlőknek – személyiség vonásait próbálják magyarázni.

A tipikus öngyilkos olyan személyiség, amely a szokványos neurotikus tünetet nem mutatja, de mégis sajátosan károsodott, neurotikus ember. Kora gyermekkorától kezdve környezete gátlásokat épít bele, elbátortalanította, ennek következtében énje nem tudott eléggé kibontakozni. Személyiségfejlődése csalódások sorozata, amelyeknek végén az öngyilkosságot közvetlenül kiváltó zsákutca helyzet, a személyiség által kilátástalannak felfogott szituáció áll.

 

A megelőzés lehetőségei, módszerei, az öngyilkosságveszély orvosi pszichológiai ellátása

 

Általában a cél az öngyilkosság előtti állapotban lévő emberek felismerése és felkutatása a lakosságban, a preszuicidális szindróma befolyásolása, és ezen át az öngyilkosság megelőzése.

Ezt a célt közvetlenül és teljes egészében megvalósítani lehetetlen. Sem az öngyilkosság előtti szindrómát nem tudjuk egyértelműen és kétségtelenül kórismézni, sem nem tudjuk biztosítani, hogy éppen abban az életszakaszban kerüljön valaki a megfelelő szakemberhez, amikor problémái az öngyilkosság előtti állapotba sodorják.(4)

 

Az eddigi kialakult módszerek és reális lehetőségek

 

  1. A. Öngyilkosság – megelőző szolgáltatások

A „cry for help” jelenség gyakoriságának felismerése nyomán jöttek létre nagyobb számban a világon az öngyilkosság – megelőző szolgálatok.

Általában a nagyvárosokban működnek (pl. 1968-ban az USA-ban 83 városban működött). Ezek az intézetek általában állandó telefon-felügyeletet tartanak fenn, és terjesztik a lakosság körében, hogy öngyilkossági tervek vagy kilátástalannak látszó életproblémák esetén hívják fel ezt a szolgálatot, vagy pedig személyesen keressék meg. E szolgálatok célja, hogy a segítségkérő kommunikációkat erre felkészült intézmény felé váltsák, ki vagy tereljék, és ez által biztosítsák a segítségnyújtás lehetőségét.

Irányelv, hogy a lélektani segítséget közvetlen, tényleges emberi segítséggel együtt kell adni.

A lélektani segítség szeretetteljes, érett odafordulásból, érdeklődésből áll, kontaktus kialakítására törekszik, amelynek alapján remény, bizalom kelthető fel, és ezáltal az egyén rávehető, hogy tervével hagyjon fel, ehelyett további segítséget vegyen igénybe.

A lényeges segítség közbenjárást, érdekvédelmet, esetenként anyagi támogatást is jelent.

Az öngyilkosság-megelőző intézmény kutatásokat végez és koordinál az öngyilkossággal kapcsolatban, amely nagyon fontos feladat.

A legnagyobb ilyen működő szolgálat a Los Angeles-i Suicide Prevention Center.

Az öngyilkosság-megelőző szolgálatoknak ma nemzetközi szervezetük is van.

 

  1. B. Az egészségügy fokozott és szakszerű törődése a kérdéssel

Egy további megelőzési módnak ígérkezik az egészségügyi ellátási rendszer fokozott törődése a hatásszférába bekerült öngyilkosság-veszélyes emberekkel.

Feladatok:

a) Az öngyilkosság jobb felismerése és ellátása a pszichiátriai rendelőkben és osztályokon.

Ehhez a problémára irányuló nagyobb orvosi figyelem és szakértelem szükséges. Kell az öngyilkosság előtti szindróma és a segélykérő kommunikáció szabályszerűségeinek jobb ismerete. Hasznosak azok a különböző skálák, amelyek emlékeztetik az orvost, hogy az öngyilkosságveszély szempontjából milyen jelenségekre kell figyelnie. Ilyen, pl. Ringel-Stengel-Kielholz-skála.

b) Az öngyilkosságot megkíséreltek jobb ellátása és gondozása

Kívánatos ezeknek az embereknek a pszichológiai gondozása is, ehhez rendelők, pszichiátriai tanácsadók és pszichoterápiás kapacitás, esetleg szociális gondozók szükségesek.

Kun kezdeményezése, hogy az öngyilkossági kísérleten átestek számukra klubbot hozott létre, amelyben a csoporthoz tartozás érzését erősíti, valamint a kölcsönös segítségnyújtást tűzi ki célul. Kun a segítségadás serkentésével tudatosan igyekszik az említett infantilis kapcsolatigényt kielégíteni és kompenzálni, miközben a csoporthatásokon át pszichoterápiás célkitűzéseket is megvalósítani törekszik.

c) A pszichológiai szolgáltatások hatókörének fokozása és elérhetőbbé tétele

Az öngyilkosság problémája összefügg más mentálhigiénés kérdésekkel is. A mentálhigiénés ellátás általános javulása kedvező hatással van az öngyilkosság megelőzési törekvéseire is, ha másképp nem, legalább azáltal, hogy a veszélyeztetett embereket egy kialakult szervezési keretben könnyebb szakszerű pszichológiai segítséghez juttatni.

Ilyen szolgálat hazánkban még nem működik, csupán kezdeményezések vannak létrehozására.

d) Gyakorló orvosok bevonása az öngyilkosság megelőzésébe

Vizsgálatok szerint az öngyilkosok, és az öngyilkosságot megkísérlők nagy hányada jár orvosnál tettét megelőzően. Az orvos kedvező helyzetben van abból a szempontból is, hogy lehetősége van beszélni az őt felkeresővel, kérdéseket tehet fel neki, joga van intim dolgai iránt érdeklődni.

Az orvos a közösségben általában tekintélyszemély, tőle tanácsot, véleményt általában jobban elfogadnak, mint másoktól. Gyakorló orvost az öngyilkosság – megelőzés kulcsfigurává teheti. Ő ismerheti fel legkorábban az öngyilkosság előtti szindrómát és figyelhet fel a halk segélykérő kommunikációra.

Az orvos foglalkozik legközvetlenebbül a legnagyobb veszélyeztetett populációval, a testi betegek csoportjával. Veszélyeztetett kategóriának nevezhető minden olyan lakosságcsoport, amelyben az öngyilkosság vagy az öngyilkossági kísérlet előfordulása szabályszerűen nagyobb, mint az átlagnépességben. Ilyenek pl. -az üldözöttek csoportja, a bűnözők, a menekültek és a bevándorlók, az urbanizációs folyamatban résztvevők; -az orvosok csoportja, baleset, különösen az autóbaleset után lévők csoportja.

Újabban ismeretessé válnak olyan öngyilkosságformák, amikor életfontosságú gyógyszert nem vesznek be emberek, vagy éppen túladagolnak, de nem olyan fokban, hogy mérgezést kapjanak tőle, hanem meglévő korképük tünetei erősödnek. Pl. antikoagulánsok vagy az inzulin ilyenfajta felhasználása.

A gyakorló orvos a veszélyeztetett csoportokban fokozottan felfigyelhet az öngyilkosságra, utaló jelekre. A felismert eseteket általában szakszerűbb vagy további segítséghez kell juttatni.

e) Az egészségügynek és az orvosoknak szerepet kell vállalniuk a társadalom mentálhigiénés befolyásolásában is

Az öngyilkosságot kiváltó hatások a társadalomban érik az embereket, itt találnak süket fülekre a segélykérő kommunikációk, itt uralkodik a szükségnél kevesebb segítés és az interperszonális közömbösség vagy a versengés hangulata.

Az öngyilkosság megelőzésének egyik tényezője lehet ennek megváltoztatása, enyhítése, a segítés a kölcsönös megértés szellemének terjesztése.

Mindenféle intézményes öngyilkosság-megelőzési próbálkozás az adott egyedi öngyilkosság-veszélyes emberrel való helyes lélektani bánásmódra épül. A bánásmód alaptényezője a helyes lélektani megértés, a másik ember pszichés állapotaiba való beleélés, az empátia készsége az orvosban.

Az öngyilkosság szempontjából az empátia azért igen fontos, mert az esetek többségében az orvos még a segélykérő kommunikációt sem kapja meg, hiszen általában az a lényeges személynek, kapcsolati partnernek szól.

Az öngyilkosság-veszélyesnek ítélt embereknek valamit adni kell. Adni kell fokozott törődést, érett és őszinte odafordulást, megbecsülést, megértést néhány jó szóban, gesztusban, biztatást esetleg szeretetet. Ez egy pillanatra kimozdíthatja beszűküléséből, ebben megkapaszkodhat, erre kapcsolati készség kinyilvánításával válaszolhat.

Az öngyilkosság előtt álló emberrel szemben igen fontos az orvos őszinte, szorongásmentes viselkedése. Az orvosnak arra kell törekednie, hogy az illető elmondja problémáit, minél több emócióval, minél elevenebben. Lehetőleg a problémáról beszéljen, ne az öngyilkossági tervről vagy szándékról, amennyire lehetséges kerülni kell, hogy a beteg ezt verbalizálja.

Ennek a beszélgetésnek során az orvosnak ki kell lépnie orvosi szerepéből, embertárssá kell válnia, aki megért, együtt érez.

Szabály: az öngyilkosság szót vagy annak bármely szinonimáját az orvos ne mondja ki, mert ezzel mindegy ötletet ad, az öngyilkosság előtti szindróma evolúcióját segíti.

A segélykérő kommunikáció vagy nyílt öngyilkossági fenyegetés esetén az orvosnak könnyebb a dolga. Itt fontos alapszabály, hogy minden öngyilkos kommunikációt komolyan kell venni, legyen az bármilyen valószínűtlen vagy bármennyire is ijesztgetés vagy lélektani zsarolás. Minden eset fokozott odafordulást és megértő erőfeszítést igényel.

A segélykérő embernél különösen fontos, hogy őszintén és emberien foglalkozzunk vele, problémáikat és érzelmeiket, indulataikat ventillálni segítsük, anélkül, hogy problémáiknak megoldásra ígéretet tennénk.

Az öngyilkosság késztetése ellen nyíltan segítséget kérő embert már lehet betegként kezelni és szakszerű ellátásra továbbküldeni. Ha az öngyilkosság veszélyének kórismézése kétségtelen, orvosi és jogi erejű valószínűségekkel támasztható alá, akkor természetesen minden orvos kötelessége, hogy a beteget zárt osztályra utalja.(5)

Az orvos szerepe az öngyilkosság megelőzésében

 

Az utóbbi években a magyar orvosi köztudat is egyre jobban érdeklődik az öngyilkosság jelenségei iránt. Ennek fő mozgatója az öngyilkosságok nagy gyakorisága hazánkban.

Az orvos számára nyílik a legtöbb lehetőség az öngyilkosság megelőzésére, az öngyilkossági szándék korai felismerésére és elhárítására.

A modern társadalomban az orvos az a személy, aki a leggyakrabban, a legnagyobb szabályszerűségekkel kerül kapcsolatba mindennapi munkája során a kétségbeesett feszült emberekkel, az egzisztenciában meghasonlott lélektani személyiségekkel, akiben érik a szuicid cselekmény szándéka és birkóznak az életet igenlő és a problémáktól az élet árán is szabadulni akaró erők.

Kellenek osztályok, speciális rendelők, kell pszichoterápiás lehetőségek hálózata, amely az öngyilkosság-veszélyes emberekkel tovább foglalkozni tud, éjjel nappal elérhető szolgálat, szociális gondozók és klinikai pszichológusok sora, hatékony szervezeti kapcsolatok társadalmi szervekkel, rendőrséggel stb.

Minden törekvés azonban az öngyilkosság megelőző elhárítására a pszichológiai ellátás javulását és általában az egészségügyi ellátás kulturáltságát emelné.

Az orvosnak kell hirdetnie az öngyilkosság-megelőző szolgáltatások fontosságát, az öngyilkosság – kutatás szükségességét, mint ahogyan neki kell kezdeményezni a mentálhigiéné fejlesztését is, amelynek hatni kellene az emberi kapcsolatok tónusára, terjesztenie kellene a kölcsönös érzelmi megértést és emberi segítséget a lakosságban.

Az öngyilkosság nagy társadalmi terhe, problémája tehát ismét kiterjeszti, tovább bővíti az orvos feladatkörét. (6)

 

A közvetlen öngyilkosságveszély és kezelése különös tekintettel a gyakorló orvosokra

 

Az öngyilkosság korai felismerése nagyon fontos a terápiás kapcsolatokban, illetve a segítő munkában. A gyanút erősíti minden krízis. A gyanút az exploráció és a megfigyelés során tisztázni kell. Optimálisan nem direkt és nyílt kérdésekkel, hanem az empátia alkalmazásával. A kliens érdekében fontos, hogy a terápiás vagy segítő szituáció minél több szakmai szereplőjével, munkatársával legyen külön jó kapcsolat, itt laikus segítőktől ápolónőkön, szociális munkásokon vagy pszichológusokon keresztül a terapeuta-team más tagjaiig mindenki számításba jöhet, mint segítő közreműködő az öngyilkosságveszély elhárításában.

Amennyire lehet, mozgósítani kell a kliens meglévő emberi kapcsolatait, támaszrendszerét.

Az öngyilkossági veszély kimondása családtag vagy más fontos környezeti személy felé ugyancsak stratégiai lépés és csak akkor célszerű, ha attól segítséget, a kliens számára valamilyen védelmet remélünk, bár számolni kell azzal, hogy a megfogalmazott veszély a hozzátartozó viselkedését is megváltoztatja, és így visszahat az öngyilkosság-veszélyes emberre is.

Ha a segítő kapcsolat elég erős, ha a segítő foglalkozásnak jó lendülete van, és az öngyilkosság-veszélyes ember bízik és reménykedik a segítségben, az öngyilkosságveszély kimondható abból a célból, hogy ez által valamiféle egyezmény, jelképes vagy valós szerződés legyen kialakítható, és a kliens maga is vállalja, hogy ellenáll az öngyilkossági kísérletnek.

E megállapodás kiterjedhet a hozzátartozókra vagy a segítő team tagjaira is, és együttműködési szabályokat tartalmazhat.

Az öngyilkosság kimondásával jogi felelősség is járhat. Egyértelmű veszély esetén kényszerkezelés is indikált lehet.(7)

A  Bács - Kiskun megye településeinek szuicid fertőzöttsége

 

Az 1984 és 1996 közötti időszakban évente átlagosan 159 öngyilkossági kísérlet jutott minden százezer lakosra. A városban ennél kedvezőtlenebb, a községekben az átlagosnál valamivel alacsonyabb az öngyilkosságot megkísérlő aránya 170, illetve 144 százezrelékes gyakorisággal (1 sz. ábra).

Városok

A nem végzetes öngyilkossági történések gyakorisága alapján Bács-Kiskun megye 17 városa között kialakult „fertőzöttségi” sorrend igen nagy szélsőségeket takar: a szabadszállási 219 százezrelékes gyakoriság több mint kétszerese az izsáki rátának.

Öngyilkossági kísérletek Bács-Kiskun megyében

Sorrend

Megnevezés

Öngyilkossági kísérletek

Évi átlaga 100000 lakosra

1

Izsák

98

2

Kecel

117

3

Kalocsa

122

4

Lajosmizse

130

5

Baja

133

6

Solt

140

7

Kiskunmajsa

141

8

Kiskőrös

143

9

Kunszentmiklós

145

10

Soltvadketr

159

11

Tiszakécske

173

12

Bácsalmás

184

13

Kecskemét

193

14

Kiskunhalas

194

15

Jánoshalma

197

16

Kiskunfélegyháza

200

17

Szabadszállás

219

 

Városok együtt

170

 

Községek együtt

144

 

Megye összesen

159

 

Az egyes városok szuicid fertőzöttsége nem magyarázható bizonyító erővel és elfogadhatóan az adott város lakosainak számával, földrajzi elhelyezkedésével, kül- és belterületi arányával, lakóinak iskolázottságával, a nemzetiségek arányával, sem polgárainak felekezetek szerinti hovatartozásával, de még az egyes települések lakóinak szeszesital fogyasztása mértékével sem. Az okok megközelítésének és feltárásának módjait keresni kell és meg kell találni a különböző szakterületek kutatóinak együttes munkálkodásával és akarásával.

Községek

A megye 101községe az öngyilkossági kísérletekkel való terheltségük figyelembe vételével

  1. alacsony
  2. átlagos
  3. magas

rátájú településekre csoportosítható.

1. Alacsony (enyhén ,,fertőzött,,) rátájú községek

A térképen kirajzolódnak Solttól délre egy Dunamenti sáv körvonalai az ország határáig, ahol a 24 enyhén fertőzött községből 16, egy majdnem homogén tömböt alkot. Az egyöntetűséget csak átlagos rátájú községek oldják fel. A térség központja az ugyancsak jó mutatójú Kalocsa város. Erősen fertőzött község a Duna vonalának ezen a szakaszán nincs.

2. Átlag (közepesen ,,fertőzött,,) rátájú községek

Kiskunhalas és Baja térségben alkotnak összefüggő nagyobb területet.

3. Magas (erősen ,,fertőzött,,) rátájú községek

Szuicid kísérletekkel erősen sújtott helységek a Solt-Kiskőrös-Kelebia vonalától északkeletre halmozódnak. Számszerint 13 ilyen település közül 11 ezen a területen fekszik.

Az alacsony rátájú községek lakóinak 15%-a , a magas rátájú települések polgárainak 25%-a lakik külterületen. Ezek a számok is megerősítik azt a sokak által hangozatott és publikált realitást, hogy a magukra hagyott, tanyákon egyedül élő, a kisebb-nagyobb emberi községekből kiszakítottak között gyakoribb az önpusztító magatartás. (8)

 

Öngyilkossági cselekmények vizsgálata Kecskeméten

 

Az adatok egy meghatározott körének vizsgálatával részben fény deríthető a közelmúlt társadalmi – gazdasági változásainak az öngyilkosságokra – már ma is érvényesülő – hatásaira.

A mentőszolgálat által elszállított „öngyilkos jelöltek” egy része hosszabb rövidebb ideig tartó kórházi kezelésre szorul. A vizsgált időszakban az érintett betegek 27,6%-át pszichiátriai; 7,6%-át belgyógyászati; 6,2%-át traumatológiai; 5.0%-át intenzív; 1,6%-át gyermek és 1,3%-át egyéb osztályokon helyezték el. A kórházi kezelést, nem igénylőket (50,7%-át) elsősegélynyújtás után a belgyógyászati vagy a traumatológiai ambulanciáról otthonaikba küldték. Életükről, további sorsukról információ nincs, legfeljebb akkor, ha tettük megismétlik. Többségül utógondozása megoldatlan.

Változások a foglalkozási kategóriák arányában

Az öngyilkossági kísérletet, elkövetőket 5 különböző, önkényesen kiválasztott gazdasági aktivitási kategóriába soroljuk. Az egyes kategóriában az öngyilkosságot megkísérlők száma és aránya az évek során eltérően változott (2 sz. ábra).

A megye legnagyobb városában az öngyilkossági kísérlettel jelentkező, több törődést, szeretetet, odafigyelést váró és igénylő tanulók száma és aránya változatlan képet mutat 1994-ig, 1995-től mérsékelt javulás észlelhető.

Az alkalmi és segédmunkások és az ide sorolt háztartásbeliek önpusztító magatartása a 6 év során lényegesen nem változott.

Az 1980-as években készült különféle nemzetközi tudományos igényű tanulmányok határozottan sugallják, hogy az öngyilkosság és a munkanélküliségi arány között létezik összefüggés. (ez összecseng a Bács-Kiskun megyei adatokkal is). Az Egészségügyi Világszervezet 1990-ben megjelent tanulmánya megerősíti a fentieket. Kiegészítve azzal, hogy a szociális támogatás hiányosságai, gyengeségei, az alacsony jövedelmek és nyugdíjak magas vérnyomáshoz, szívbetegségekhez, növekvő alkoholfogyasztáshoz, és mint, végső megoldáshoz, öngyilkossághoz vagy azoknak többszöri megkísérléséhez vezetnek.

Figyelemre méltó irányzatként jelentkezik az egyre védtelenebb réteg – a nyugdíjasok - minden évben emelkedést mutató részesedése az önkárosításból.

Az egyéb foglakozású elkövetők között gyakoribb a „vártnál” az egészségügyi szakdolgozó és a vállalkozó megjelölés.(9)

 

Kecskemét öngyilkossági térképe

 

A város öngyilkossági térképén (3 sz. ábra) jól körülhatárolhatóak az úgynevezett „fertőzött gócok”. A legtöbb öngyilkossági kísérlet a viszonylag fiatal lakótelepen koncentrálódott. A városi átlagból kiemelkedik  a Korhánközi-, a Belső Szegedi-,a Kórház-, a Szinyei Merse Pál utca és szűkebb környezetük. A város külterületi helyei közül legérintettebbek: Kecskemét – Ballószög, Úri-hegy, Mária-hegy, Budai-hegy, Szarkás.

Az említett helyeken többségben munkanélküli, alacsony szocializáltsági fokon  élő, halmozottan hátrányos helyzetű emberek élnek, az urbanizációs szint alacsonyabb , mint a város kevésbé érintett ( városközpont, Vacsi-köz, Hunyadiváros, Máriaváros, Petőfiváros, Rendőrfalu) területein.

Az öngyilkossági kísérletek kísérő jelenségei

Alkoholos befolyásoltság

Öngyilkossági kísérlet idején az összes elkövető több mint egyharmada, 36%-a  alkohol hatása alatt állt. Az alkoholos befolyásoltság mértéke a gyakoribb enyhe foktól a ritkán tapasztalt részegségig terjedt.

Kísérletek ismétlődése

A 2192 sikertelen szuicid elkövető személy közül 73% egy alkalommal; 16% két alkalommal; 11% három vagy több alkalommal tett kísérletet élete kioltására. A kétszeres, háromszoros, vagy többszörös kísérlet inkább a nőkre volt jellemző. Szélsőséges példaként megemlíthető, hogy pl.1985-ben egy 37 éves elvált asszony Seduxen, Dorlotyn és alkohol egyidejű bevételével élete addigi 45-ik öngyilkossági kísérletét követte el. Iskolai végzettsége négy elemi. Gyakran volt ittas, szipózott. Nyugtatóul folyamatosan Seduxent szedett. Egy Bács-Kiskun megyei város külterületén él. Tettének indokául megélhetési gondokat, magányt, családi problémákat jelölt meg. Ennél az elkövetőnél mindaz a körülmény előfordult, amely a halmozottan hátrányos helyzetre utal, hiszen e tényezők  külön-külön is az öngyilkossági kísérletek ,,ösztönző,, oldalán állnak.

 

 

Az öngyilkossági kísérletek okai

Családi probléma

Az öngyilkossági kísérletek létrejöttének okaként az elkövető férfiak 59%-a , a nők 69%-a első helyen ,, családi problémákat,, jelöl meg. Az esetek egyharmadában egy-egy elkövető több okot is említett. A leggyakrabban előforduló személyes okok közül a 10 legjellemzőbb közreadása fontos üzenetet tartalmaz. Az említett problémák az előfordulás sorrendjében a következők voltak:

Férfiaknál
Nőknél

Alkoholos állapot

Despota férj

Féltékenység

Italozó, szeretőt tartó férj, élettárs

Fiú gyermek megfélemlítése, megalázása

Munkakerülő adósságot halmozó férj

Feleség megcsalja, elhagyja

Szülők elhanyagolják, nem törődnek leányukkal

Alkoholista feleség

Alkoholizáló apa, anya

Alkoholizáló apa, anya

Válás utáni sikertelen partnerkapcsolatok

Gyermekek, feleség, szülők betegsége, halála

Gyermekek, férj, szülők betegsége, halála

Katonai szolgálattól való félelem

Nemkívánatos házasságba kényszerítés

Konfliktus gyermekekkel, feleséggel

Rendezetlen kapcsolatok, féltékenység, vita a férjjel

Rossz szociális körülmények

Szülőktől való félelem, szorongás

Alkoholizmus

Az öngyilkossági cselekményt megkísérlők között a családi probléma után a második leggyakoribb ok az alkoholizmus. Minden hatodik elkövető szakintézetben diagnosztizált alkoholista volt. Az alkoholizmus közvetetten is hozzájárul az öngyilkossági kísérletek bekövetkeztéhez, ugyanis további 27 férfi és 119 nő tettének indokául azt adta elő, hogy környezetében alkoholista férj, feleség, szülő, gyerek él.

Munkahelyi problémát, gondot, vitát, feszültséget a szuicidáló férfiak 8%-a, a nők nem egészen 4%-a jelzett, ezen a területen 1984-től kifejezetten javuló irányzat érvényesül.

Betegséget a szuicid kísérlet okául a férfiak egytizede, a nők 8%-a említett.

Szerelmi bánattal, csalódással az öngyilkossági kísérletét a férfiak 9%-a, a nők 11%-a indokolta.

Elhagyatottság, magány a férfiak 6%-nál, a nők 8%-nál fordult elő motiváló tényezőként.

Anyagi gondot említett kísérlete okául 3,5%-a férfi, és 2,5%-a nő.

Rossz tanulmányi eredmény miatt 0,6%-a fiú és 1.5%-a lány félelemből, bizonyítványát szégyellve követte el könnyen végzetessé válható tettét.

A vizsgálatból kiderült, hogy összességében az öngyilkossági kísérletet megelőzően az elkövető férfiak 19%-a, a nők 17%-a állott pszichiátriai kezelés alatt. Az eseményt követő szomatikus ellátás után  a ,,beteg,, férfiak 57%-át, a nők 58%-át vizsgálta pszichiáter.

Tartós utógondozásra csak töredékük volt rábírható.(10)

 

Az öngyilkossági kísérletek gazdasági kihatásának vizsgálata

 

Az öngyilkossági események gazdasági hatása a társadalomra jól mérhető terheket ró.

Irodalmi adatok hangsúlyozzák, hogy az öngyilkosság, mint kóros és káros jelenség, érinti ugyan egy adott társadalom minden rétegét, de korántsem azonos mértékben. A jelenség kiterjedt volta miatt érdemes és kell vizsgálni, hogy az érintett személy és családja igen gyakran tragédiába torkolló eseményének milyen mértékű a forintban kimutatható gazdasági következménye.

Az öngyilkosságot elkövető tettének anyagi terheket eredményező későbbi állomásait végig lehet követni a gyógyulásig. A költségtényezők közül a legfontosabbakat célszerű kiemelni:

-   Elsősegélynyújtó szervezetek telefonon, vagy más módon való értesítése;

-   A betegszállító eszköz által megtett kilométerek költsége;

-   Az elsősegélyt nyújtó intézeteknél jelentkező költségek;

-   Az esetek 49%-a kórházi kezelést igényel, annak anyagi vonzata;

-   Munkából kiesett napok, kifizetett táppénz;

-   Az elmaradt termelés, vagy szellemi tevékenység értéke;

-   Az esetleges maradandó károsodás, az egyén szellemi és fizikai teljesítőképességét korlátozó értékvesztéssel járó következmény;

Az így jelentkező anyagi jellegű kiadásokon meghatározott arányban osztozik az elkövető, annak családja, és ami nem közömbös, az egész társadalom.

A megelőzésre, gondozásra fordított összeg nagyságrenddel lenne kevesebb a bekövetkezett szuicidum okozta anyagi kárnál. Ennek ellenére szemléleti és rosszul értelmezett gazdasági megfontolásból eredően igen kevés az ilyen irányú tevékenység, esetenként visszalépés történik ezeken a területeken. (pl. a lelki segélyszolgálatok működésének korlátozása a finanszírozás megszüntetése miatt). (11)

 

Kérdőívek

 

A kérdőíves felmérés célja az volt, hogy rálátást kapjunk mennyire, ismerik a kollégák az öngyilkossággal járó tüneteket, mennyire figyelnek, tapasztalnak részleteket az egész folyamatból, milyen elképzeléseik vannak a magas arányszámok csökkentésére.

A kérdőívek 20 példányban készültek és kerültek kitöltésre egészségügyi és szociális szakemberek által. A 20 példányból 7 példányt orvos, 7 példányt felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember, 5 példányt szakképzett ápoló és 1 példányt, pedig segédápoló töltött ki.

A visszaküldési arány 100%-os, vagyis a megkeresettek közül mindenki vállalta a kérdőívek kitöltését és visszaküldését, így 20 kérdőív válaszai kerülnek kiértékelésre.

A kérdőív 16 kérdést foglal össze.

A kérdések a következő rendszerességgel kerültek megkérdezésre:

1.A kitöltő adatai ( neme, életkora, beosztása)

2.Kik követnek el több öngyilkosságot? (férfiak, nők, gyerekek)

3. Melyik a legveszélyeztetettebb korosztály?

4. Ki a leginkább veszélyeztetett a családot tekintve?

5. Iskolai sorrendet tekintve milyen a sorrend?

6. Elkövetési sorrendek sorba állítása,

7. Az elkövetés helyének gyakorisága

8. Az alkohol és a kábítószer használata befolyásolják-e az elkövetések számát?

9. A családi minta befolyásoló tényező-e?

10. Az elkövetések számában vezető csoport sorba állítása.

11. Hogyan vélekedik a megkérdezett azokról az emberekről akik ilyen tettet hajtottak végre?

12. Fordult-e elő a családjában ilyen cselekedet?

13. Ha igen hol?

14. Milyen erőforrásokat lehetne igénybe venni az arányszámok csökkentésére?

15. Elképzelhető-e a prevenciós munka a témát illetően?

16. Az egészségügyön kívül mely intézmény feladata lehet még a megelőzés?

A kérdőíves felmérés válaszai a következőképpen alakultak:

A válaszadók közül 10 nő és 10 férfi, életkoruk szerint 2 fő 18-25 év közötti, 4 fő 26-30 év, 4 fő 31-40 év és 4 fő 51-60 év közötti, 5 fő 41-50 év közötti 1 fő viszont 61 év fölötti, beosztásuk szerint 7 fő orvos, 7 fő felsőfokú végzettségű, 5 fő szakképzett ápoló, 1 fő segédápoló.

Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint kik követnek el több öngyilkosságot?” 14-en válaszoltak úgy, hogy a férfiak, 6-an úgy, hogy a nők, a gyerekeket senki nem jelölte meg.

„Melyik a legveszélyesebb korosztály?” kérdésre 4 fő írta, hogy a 20-40 év közötti korosztály, 7 fő, hogy a 40-60 év közötti és 9 fő, hogy a 60 év feletti korosztály.

A családi állapotot tekintve 15 fő gondolja, hogy az egyedülállók, 2 fő, hogy a nős, férjezett, egyedül élők, 2 fő, hogy az elváltak és 1 fő, hogy az özvegyek a leginkább veszélyeztetettek.

Az „Iskolai végzettséget tekintve, állítson sorrendet az alábbiak között!

a)    nem járt iskolába

b)   nyolc általánost végzett

c)    szakmunkásképzőt végzett

d)   gimnáziumot végzett

f) egyetemet végzett ” a következő válaszok születtek:

Első helyen 4 esetben a b), 5 esetben az a). felsorolás alatt lévőket jelölték.

Második helyen 3 esetben a c), egy esetben a d), 4 esetben a b) és 1 esetben az a) felsorolás alatt levők kerültek megjelölésre.

Harmadik helyen 3 esetben a d), 1 esetben az e). és 5 esetben a c). felsorolás alatt kerültek megjelölésre.

Negyedik helyen 2 esetben az e)., 1-1 esetben a b). és f). és öt esetben a d). lett megjelölve.

Ötödik helyen 1 esetben a c), 2 esetben az f). és 6 esetben az e). pontokat jelölték. Hatodik helyre az a). lett 3 esetben és az f). 6 esetben megjelölve.

Ez a kérdés több esetben is kitöltetlen maradt, szám szerint a húsz főből tíz fő, vagyis a megkérdezettek fele nem töltötte ki.

Az „Állítsa sorrendbe az elkövetési indokokat!

a)    párkapcsolati problémák

b)   munkahelyi problémák

c)    elhagyatottság, magány

d)   megélhetési gondok

e)    rossz tanulási eredmény

f)    gyógyíthatatlan vagy súlyos betegség

g)   egyéb” kérésre az alábbi válaszokat kaptam:

Az első helyen 3 esetben az a), 4 esetben a b), 9 esetben a c). és 2 esetben a d). pontokat jelölték meg.

Második helyen 11 esetben az a), 1 esetben  a b), 1 esetben a d), 1 esetben az f). és 1 esetben a g). pontok kerültek megjelölésre.

Harmadik helyen az a). 1 esetben, a b). 3 esetben, a c). 7 esetben, a d). 2 esetben, az e). 1 esetben az f). viszont 2 esetben került megjelölésre.

Negyedik helyen 3 esetben az a), 1 esetben a b), 8 esetben az d), 3 estben pedig az f). pontokat jelölték meg.

Ötödik helyen 2 esetben a b), 1 esetben a d), 7 esetben az e). és 4 esetben az f). pontokat jelölték.

Hatodik helyen 3 esetben esett a választás a b), 1 esetben a d), 5 esetben az e). és 5 esetben az f). pontra.

A hetedik helyen minden válaszadó a g). pontot jelölte.

Erre a kérdésre három fő egyáltalán nem válaszolt egy személy viszont csak egy pontot jelölt meg.

„Az elkövetés helyének gyakorisága” kérdésre adott válaszok: 5 fő meglátása szerint a Főváros, 3 fő szerint a város, 9 fő szerint a község és 3 fő szerint a falúban gyakoribbak az elkövetett öngyilkosságok száma.

17 esetben válaszoltak igennel és 3 esetben nemmel a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy „Ön szerint alkohol kábítószer használata befolyásolják-e az elkövetések számát?”

Arra a kérdésre viszont, hogy „A családi minta befolyásoló tényező-e?” 18 igen és 2 nem válasz érkezett.

Az „Állítsa sorrendbe, melyik csoport vezet az elkövetések számában!

a)    idősek

b)   diákok, özvegyek elváltak

c)    alkohol betegek

d)   krónikus illetve gyógyíthatatlan betegek

e)    személyiségzavar, illetve korábbi öngyilkosságot próbálók” kérésre az alábbi felsorolásokat adták meg:

Első helyen 3 esetben az a), 9 esetben a c), 1 esetben a d). és 7 estbe az e). pontokat sorolták.

Második helyen 10 esetben az a9, 3 esetben a b). 4 esetben a c). és 2 estben a d). pontok kerültek megjelölésre.

Harmadik helyen 4 esetben az a), 1 estben a b). és 2-2 esetben a c). és d). pontok  11 esetben viszont az e). pontot sorolták.

Negyedik helyen 2-2 esetben az a), és b). pontok, 3 esetben a c). és 12 esetben a d). pontok lettek megjelölve.

Hatodik helyen a következő felsorolás foglal helyet: 1 esetben az a), 14 esetben a b), 2 esetben a c). és 3 esetben a d). pont.

A kérdésre, hogy „Hogyan vélekedik azokról az emberekről, akik ilyen tette hajtottak végre? ( megveti őket, gyengének tartja, elítéli de bizonyos szituációkban megérti, elítéli de próbál segíteni, nem ítélkezik hanem segít, mindent megtenne, hogy a beszűkült krízis állapotból kimozdítsa).” 17 esetben kaptam azt a választ, hogy „nem ítélkezik hanem segít” és 3 esetben hogy „mindent megtenne , hogy a beszűkült krízis állapotból kimozdítsa”.

„Az ön családjában fordult-e elő ilyen cselekedet?” kérdésre 11-en válaszolták azt, hogy nem és 9-en hogy igen, ebből 6-an a szűkebb családban és 3-an a közeli rokonságban való elkövetést jelölték meg.

Arra a kérdésre, hogy „Statisztikailag kimutatott, hogy a többnapos ünnepek alatt négyszer többen követnek el ilyen tettet, mint hétköznapokon. Ön szerint ennek csökkentésére milyen erőforrásokat, lehetne igénybe venni?” 15 fő jelölte meg a családot, 5 fő a rokonságot, 6 fő a barátokat, 5 fő a szomszédokat, ismerősöket, 7 fő a szervezett közösségeket és 10 fő a segélyszolgálatokat.

Ez esetben több válasz is lehetséges volt egyszerre ezért is látszik számszakilag többnek, mint 20 a megadott válaszok száma.

18 igen és 2 nem válasz érkezett a kérdésre, hogy „Elképzelhető-e Ön szerint, hogy úgynevezett prevenciós munkát végezzünk a témakört illetően?”.

„Az egészségügyön kívül, mely intézmény feladata lehet még a megelőzés?” kérdésnél minden válasz tartalmazta a szociális intézmény megnevezését és ez mellett megjelölésre kerültek még pl. segélyszolgálatok, egyházak, egyházi közösségek, gyülekezetek, család közösségek, hitközösségek, iskolák, oktatási ágazatok is.

 

Annak ellenére, hogy sok esetben eltérő, különböző válaszokat kaptam, mégis a szakirodalomból és a statisztikai adatokból ismert arányok a gyakorlatban is jól kimutathatóak. Gondolok itt pl. amikor a leginkább veszélyeztetettekről kérdezek 15 fő látja úgy, hogy az egyedülállóak vannak leginkább veszélyeztetve, vagy amikor az alkohol befolyásoltsága kerül megkérdezésre 17 fő szerint igen, befolyásoló tényező az alkohol. De ugyanezek a tapasztalatok észlelhetőek a családi minta, mint befolyásoló tényező kérdésénél is, hisz itt is szinte egyhangú volt a válasz, 18 megkérdezett érzi úgy hogy a családtól kapott minta lényegesen befolyásolja életképünket az öngyilkossággal kapcsolatos gondolkodásvitelünkben is.

A kérdőiek értékelésénél pozitívumként értékelhető, hogy a kollégák érzékelik a probléma súlyát és az mellet, hogy munkájuk során keresik a megoldási módokat, hisznek abban, hogy a prevenciós munka hatása az öngyilkosságok számának a csökkenéséhez vezethet.

Interjúk

 

Az interjúk készítése abból a célból készült, hogy részletesebben is megtudjuk mennyire, érvényesülnek a valóságban is a szakirodalomból megismert elméletek, meglátások, tapasztalatok.

Fő célja a megkérdezettek részletesebb tapasztalatainak illetve elképzeléseinek, véleményeinek megismerése a témával kapcsolatosan.

Az interjúk és kérdőívek másik nagy fókuszpontja a szociális munkás szerepének fontossága az öngyilkosság kapcsán az egészségügyben.

Arra összpontosítottam, hogy hogyan vélekednek az egészségügyi dolgozók magáról  a szociális munkáról, a szociális munkás szerepéről az öngyilkosság megelőzésében, az utógondozásban és az új életcélok meghatározásában, és hogy egyáltalán fontosnak tartják-e a szociális munkás jelenlétét ebben a témában.

A megkeresések kifejezetten az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra irányultak, mivel itt van nagyon fontos szerepe annak, hogy mennyire látjuk az embereket, és mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mit is kell észrevennünk, mire is kell figyelnünk ahhoz, hogy megelőzhessük az öngyilkosságot, vagy az öngyilkossági kísérleteket, illetve, hogy mikor van az a pillanat, amikor komolyan fel kell vállalnunk észrevételeinket.

Öt személlyel készítettem interjút. Egy megyei főorvossal, egy háziorvossal, egy  diplomás ápoló + szociális munkással, egy diplomás ápoló + szociális szervezővel és egy  háziorvos mellet dolgozó ápolónővel.

Az interjúk minden esetben diktafonnal hangszalagra  való rögzítéssel készültek.

Az interjúk kérdéskörei megegyeznek a kérdőívek kérdéssorával, azzal a különbséggel, hogy ezzel a módszerrel nagyobb lehetőség biztosítható a megkérdezettnek a véleménynyilvánításra illetve itt több lehetősége van a tapasztalatok, igények, ötletek kifejtésére.

Az alábbi interjúrészletekből kitűnnek a statisztikákból már ismert adatok, az öngyilkossággal kapcsolatos észrevételek, a hiányosságok, és az is hogy a szociális munkára az öngyilkosság kapcsán is nagyon nagy szükség van úgy az egészségügyi ellátásban, mint a megelőzésben illetve az utógondozásban.

A válaszadók szerint a családi befolyásolás, a szocializáció illetve a társadalomból kapott minták is igen nagy jelentőséggel bírnak a krízisben lévő egyén életében.

Diplomás ápoló és szociális munkás szerint: „Inkább azt mondanám, hogy az befolyásolja, hogy milyen családban él. Család és család között is van rengeteg fajta, inkább azt mondanám, hogy milyen a társas kapcsolat, amiben él. Számíthat-e valakire? Tudja-e, hogy van valaki, akire tud támaszkodni.”

„A mintával illetve a szocializációval kapcsolatban nem hinném, hogy ez ilyen egyszerűen működik, én el tudom képzelni azt, hogy ha látta valaki, akkor azt feldolgozhatta úgy hogy, a saját krízis helyzetében ez egy pozitív dolog, mert neki is sikerült és megkönnyebbült vagy feldolgozhatja úgy is hogy „na ezt én nem fogom”. Én ebbe azért nem vonnék párhuzamot, hogy most ez mennyire döntő, mivel az előbb azt mondtam, hogy akkor már nincs az ép tudatánál. Az hogy most a környezetében ezt mennyire tapasztalta, vagy mit látott nem tudom, ez így nem merném kijelenteni, hogy ez akár pozitívan, akár negatívan is változtatna a dolgon, hogy attól hajlamosabb lesz rá vagy nem.”

Ápolónő szerint: „…az emberek a génekben tovább viszik ezt a hajlamot, tehát ha összeomlik a fejük fölött az élet, akkor könnyebben nyúlnak a saját maguk elpusztításához, mint azok az emberek, akiknek a családjában abszolút nem volt ilyen.”

Háziorvos szerint: „…vannak családok, ahol szinte hagyományszerű, hogy minden generációban  egy-egy ember elköveti, valamilyen módon nyomdokaiba lép az elődjének, és náluk sokszor úgy van meg nem tenni mint a rossz gyerek, hogy le mer ugrani innen meg onnan vagy bele mer nyúlni a tűzbe vagy olyat mer tenni amit normális ember nem tesz meg. Itt a normalitás abnormalitás határán állunk, amikor öngyilkosságról van szó, az embernek beszűkült a tudata és főleg hogyha még van egy ilyen pozitívnak mutatott példa a családban vagy akár a híres emberek között. Én ezt azért csak kiemelném, mert volt egy József Attilánk, aki csak eldobta az életét magától egy nehéz élethelyzetében, betegségében és volt egy Radnótink, aki nehéz helyzetében, leromlott állapotában is mástól kapta a halált, nem lett öngyilkos, tehát én valamilyen módon inkább Radnótiról neveztem volna el egyetemet és nem József Attiláról, és színi iskolát is inkább Páger Antalról mint Latinovics Zoltánról. Szóval nem szabad pozitív töltést adni egy negatív cselekedetet elkövetetett embernek. vannak családok ahol szinte hagyományszerű, hogy minden generációban  egy-egy ember elköveti, valamilyen módon nyomdokaiba lép az elődjének, és náluk sokszor úgy van meg nem tenni mint a rossz gyerek, hogy le mer ugrani innen meg onnan vagy bele mer nyúlni a tűzbe vagy olyat mer tenni amit normális ember nem tesz meg. Itt a normalitás abnormalitás határán állunk, amikor öngyilkosságról van szó, az embernek beszűkült a tudata és főleg hogyha még van egy ilyen pozitívnak mutatott példa a családba vagy akár a híres emberek között. Én ezt azért csak kiemelném, mert volt egy József Attilánk, aki csak eldobta az életét magától egy nehéz élethelyzetében, betegségében és volt egy Radnótink, aki nehéz helyzetében, leromlott állapotában is mástól kapta a halált, nem lett öngyilkos, tehát én valamilyen módon inkább Radnótiról neveztem volna el egyetemet és nem József Attiláról, és színi iskolát is inkább Páger Antalról mint Latinovics Zoltánról. Szóval nem szabad pozitív töltést adni egy negatív cselekedetet elkövetetett embernek.”

Az ünnepek körül kialakult öngyilkossági arányszám növekedést is mindenki másképpen látja de, az azonban a gyakorlatban is kiütközik, hogy ezekben az időszakokban, több esetben követnek el az emberek öngyilkosságot vagy öngyilkossági kísérletet.

Diplomás ápoló és szociális szervező szerint: „Egy biztos az ünnepek fokozzák, nem is a fiataloknál, hanem az egyedülállóknál. Ez lehet fiatal egyedülálló és idős. Érdekes, hogy az időseknél jobban beugrik az hogy egyedül van, és akkor valamit tenni kell. Itt már megint visszás a dolog, mert itt megint nem  akkor kéne arról beszélünk amikor már megtörtént, hanem előtte. Én azt mondanám, hogy kellene egy olyan szociális háló, ami egy picit belelátna abba, hogy vannak emberek akik egyedül vannak és anélkül hogy kérnék, megkeresni őket és beszélgetés útján akár de biztosítani őket arról, hogy nincsenek teljesen egymaguk, mert éppen az a baj, hogy ünnepkor annyira rájönnek hogy egyedül vannak és annyira érzik a család hiányát, hogy a gondolataik egyszerűen oda vezetik őket, hogy bevégezzék ezt a folyamatot. Azt mondom, hogy egy fiatalra is oda kell figyelni, nem csak az idősekre.”

Háziorvos szerint: „Hát az ünnepek körül már szinte hagyományszerűen, mint tudjuk több van. Itt az egyedüllét az ami jelentkezik, főleg karácsonykor, ez szörnyűség ilyen szempontból, mert talán rosszul szocializálódtunk, egyrészt hagyunk embereket egyedül, pl. Amerikában a hálaadás napján nincs senki egyedül, másrészről pedig mintha egyedül nem lehetne élni ezen a földön és ez karácsonykor mondjuk a leginkább, mert a szeretet, a család ünnepe, pedig hát a karácsony végül is a Megváltó Krisztusunk eljövetelének az ünnepe aki eljött az egyedül élő emberekhez is. Szóval az ünnepnek a tartalmát kilúgoztuk, valami rossz mással megtöltöttük és aki ott van egyedül annak olyan hátrányos helyzetet mondunk, meg még éreztetjük is vele , hogy még szinte hozzásegítjük, egyébként ez összefügghet alkohollal, elmeállapottal, kilátástalan életekkel, nem lehet szerintem igazán évszakhoz fűzni. A legszebb évszakban, májusban is vannak öngyilkosságok.”

A szociális munka egyre több területen való megjelenésével és a prevenciós munkák mielőbbi elkezdésével és fejlesztésével mindannyian egyetértettek, némelyikük így vélekedik erről a kérdésről:

Diplomás ápoló és szociális munkás szerint: ”Én úgy gondolom, hogy volna értelme a megelőzésnek mindenféle éppen. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen eredmény lenne, ha nem is állítaná meg a folyamat teljes egészét, de nagyon sok esetben változtatna a probléma kimenetelén. Ha lenne rá alkalom, fel mernék vállalni azok az emberek, akik a tüneteit tapasztalják a környezetükben először és be mernének avatkozni, vagy tudnák, hogy-hogy kell beavatkozni, kihez forduljanak, kitől kérjenek segítséget. De még az is elképzelhető lenne, hogy a társadalmat olyan szinten tájékoztatni, hogy tudja az egyén, amikor érzi, hogy gondja van, hogy hová fordulhat segítségért, mert így lehet, hogy bejönne és megpróbálja ezúton megoldani a problémáját.”

„…biztos vagyok benne, hogy a felvilágosításnak volna eredménye, tehát magát a társadalom nézeteit irányítani ebbe az irányba, hogy igenis merjünk észrevenni dolgokat, merjünk felvállalni dolgokat, amikről addig azt vallottuk, hogy jobb ha nem tudunk róla, mert abból nem lesz gond. Biztos, hogy nagyon sokat tudnánk segíteni emberek egymáson, ha nem az lenne a követendő példa, hogy beszéljünk másokkal másokról, de ha látom, hogy valami probléma van őt nem kérdezem, vagy vele nem beszélek. Azt vettem észre, hogy a magyar társadalomra ez jellemző, mindenkiről beszélünk, ha valami újat látunk, ha valami újat hallunk de nem az érintett személlyel beszéljük meg, hanem más emberekkel, akik nem érintettek az ügyben és ez nem segítés.”

Diplomás ápoló és szociális szervező szerint: „Én azt mondanám, hogy összefogással tudnánk változtatni a helyzeten, az egészségüggyel összefogva, amire már azért vannak is törekvések, hisz dolgoznak már szociális munkások a kórházakban. Én azt hiszem, hogy arra vannak ők inkább itt, hogy az időseket segítsék vagy annak elindítását a szociális otthonok felé. Tehát nem teljesen arra szorítkozik a munkájuk, hogy effektívé foglalkozzanak a beteggel. Én azt mondom, hogy ezt külön kéne választani, hát amikor te foglalkozol az öngyilkosokkal vagy devianciával küszködő egyénnel, nem lehet egy lapra tenni egy időssel, tehát ők még többet kérnek ahhoz, hogy odáig eljusson, hogy megoldja a problémáját, és elgondolkozzon azon, hogy az életnek van értelme és nem azt kell csinálni amit csináltam.”

…szerintem ezt már rég kellett volna csinálni , és én azt mondom százalékában le lehetne csökkenteni az öngyilkosságok számát ha van kint aki még tovább nyújtja a kezét és húzza vissza belőle.”

„A prevenció nehéz a kérdés, biztos, hogy véghez lehet vinni, csak szerintem olyan szociális és egészségügyi szakemberekre lenne szükség, akik ezt az egészet összekoordinálják. Tehát itt nem csak arról az adott nővérről vagy orvosról van szó, hanem például én abban is látnám a megoldást, hogyha lenne az osztályon egy olyan koordinátor, aki azzal a szociális munkással egybefüggően kiadja, átadja a beteget, de nem engedi el”

Ápolónő szerint: „Biztosan lehet segíteni, viszont nekem még az is kérdés, hogy hogyan mert akiknek öngyilkossági szándéka van, nem biztos, hogy minden esetben elfogadja a segítséget mert lehet, hogy azt szégyelli, lehet, hogy az orvossal közli, vagy az orvossal megbeszéli, de mással nem óhajt beszélni róla.”

Nem tudom, hogy ki lehet-e szűrni előre, és még akkor sem ha ismeri az ember a praxisában élő összes családot, ennyire belsőre nem lehet őket megismerni.

A prevenció mindenféleképpen jó lenne biztos változtatna valamelyest az arányszámokon, de sajnos ezt még nem igazán látom kiforrtnak.”

Háziorvos szerint: „Ennél még szélesebb körűen társadalmi változásokra lenne szükség. Tehát már az oktatásnál, a közoktatási intézményekben, a középfokú és felsőfokú oktatásnál is, a pedagógusok kiválasztásánál, hogy egyáltalán alkalmas-e erre a pályára. Manapság megírnak mindenféle központi felvételiket, szereznek pontokat és így bekerülnek az egészségügyi és szociális szférába, és sűrűn előfordul, hogy vannak köztük abszolút alkalmatlanok is. Én úgy látom, hogy szinte növekszik az alkalmatlan emberek száma ezeken a pályákon, ez viszont nem jó, tehát már itt a felvételi kiválasztásánál figyelni kellene, utána pedig eleve az oktatás tartalmának is kellene változnia.

Tehát úgy az egészségügyet, mint a szociális szférát illetve az oktatást is meg kellene reformálni és akkor utána a finanszírozások. Valamilyen módon az alapellátás a szociális és egészségügyi alapellátást valamilyen módon összehozni, hogy szinte egységbe, ha nem is szervezeti, de funkcionális egységbe tudjanak tenni azon a területen lévő emberekért, hogy bizonyos felelősséget is érezzenek és kapjanak meg minden lehetőséget, hogy jól tudják végezni ezt a munkát.”

Tanulmányaim, tapasztalataim és a fellelhető szakirodalom számomra egyre inkább azt tette nyilvánvalóvá, hogy egy társadalom felelősége nem csak gazdasági teljesítményével mérhető.  Tágabb értelemben, hogy egy társadalom milyen szerepet vállal az emberi jogok érvényesítéséért vívott harcban – ideértve az egészséghez és az élethez való jogot is – szűkebb értelemben pedig tudja-e garantálni tagjai számára a megfelelő életminőséget.

A szociális munka olyan emberekkel foglalkozik, akik segítségre szorulnak életük egyik vagy másik területén. A segítség olyan képességekkel kell, hogy felruházza a rászoruló egyéneket, hogy a továbbiakban úgy élhessenek, hogy ne legyen szükségük erre a szolgáltatásra, megtalálják természetes támaszaikat, és legyen kihez fordulniuk.

Az interjúk során újabb és újabb megerősítést kaptam, hogy nagy szükség van a szociális munkásokra úgy az egészségügyben mint az egészségügyön kívül.

A folyamatosan növekvő szociális és egészségügyi problémák kezelése nem nélkülözheti a szociális munkás jelenlétét a kórházban sem, sőt egyre nagyobb figyelmet kell szentelni az öngyilkosságok megelőzésére.

 

 

 

 

 

 

 

Javaslatok

 

Az önpusztító magatartás megelőzésére olyan jól összehangolt programokat kell kifejleszteni, melyek  az egyén mellett célba veszik a családot, az iskolát és a más közösségeket. Ezen magatartás okai ismertek, nagyságrendje rámutat az egész társadalom felelősségére, elsősorban a korai megelőzés és gondozás terén. Ezzel a megállapítással nem az egészségügy felelősségét kívánom kisebbíteni, csupán a másokkal – önkormányzatok, egyházak és más emberbaráti szervezetekkel – való együttmunkálkodásra hívnám fel a figyelmet.

Megfontolás tárgyává kell tenni az öngyilkosság megelőzését szolgáló stratégia kidolgozását, amely magában foglalja a kutatási eredmények alkalmazását, a meglévő szolgáltatások jobbítását, a pszichiátriai gondozók személyi és tárgyi feltételeinek javítását, új erők bevonását, az információk közlését a nyilvánosság felé.

A megelőző, gondozói munka kiterjeszthető lenne, ha a szakgondozók mellett a háziorvosi-, a házi gyermekorvosi szolgálatok, szociális szakemberek is részt vállalnának ebből a nemes és eredményeket hozó tevékenységből.

Eredményes lenne a lelki segélyszolgálatok újraindítása.

Célszerű lenne az életben maradt öngyilkossági cselekményt elkövetők tanácsadó szolgálatának, klubok formájában történő megszervezése.

Megbízható választ kell keresni, vajon milyen mértékű összefüggés van az állampolgárok szociális helyzete, az alkoholizmus, kábítószerrel visszaélés és az öngyilkossági kísérletek számának alakulása között.

Fontos az öngyilkossággal kapcsolatos prevenciós munkába az egészségügyi dolgozók mellett a szociális munkásokat is bevonni mivel ők azok, akik szükség esetén a korházi ellátást követően is a kliens mellett tudnak maradni és segíteni.

Fontos szerepet, feladatot kaphatnának a szociális munkások az utógondozásban, a nyomon követésben és az új életcélok kialakításában.

A szociális munkások feladatköre bővíthető lehetne esetenként a megfelelő információátadás fontosságának hangsúlyozásával a társadalom felé különböző fórumok, előadások, tájékoztatók keretén belül.

A hatékony munka érdekében célszerű lenne időnként az egészségügyi dolgozókkal közösen megszervezett esetmegbeszéléseket, konferenciákat tartani így megismerhető, és átlátható lenne mind a két szakma nézete és véleménye az öngyilkosságot elkövetőkkel kapcsolatosan.

Az öngyilkossággal kapcsolatos prevenció eredményessége érdekében érdemes lenne már az általános és középiskolai oktatási intézményekben olyan tantárgyelemeket beiktatni melyek az összetartást, felelősségtudatot és az egymásra való odafigyelést erősítik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Mihelyt megállapítottuk, hogy a baj létezik, az a fontos, hogy munkához lássunk”

( Emil Durkheim)

 

 

 

 

 

 

 

Mellékletek

 

I. melléklet

 

 

 

1 sz ábra

 

 

Bács-Kiskun megye településeinek „fertőzöttsége” az öngyilkossági kísérletek alapján, 1984-1996

 

 

 
   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. melléklet

 

 

 

2. sz. ábra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III. melléklet

 

 

3. sz. ábra

 

 
   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IV. melléklet

 

 

Kérdőív

 

 

 

1.Az ön adatai:

 

Neme: a) Férfi

b).Nő

 

Életkora:

 

  1. 18-25 év;
  2. 26-30 év;
  3. 31-40 év;
  4. 41-50 év;
  5. 51-60 év;
  6. 61 év fölötti

 

Beosztása:

 

a)        orvos

b)        felsőfokú végzettséggel rendelkezik

c)        szakképzett ápoló

d)       segédápoló, segédnővér

 

2. Ön szerint kik követnek el több öngyilkosságot?

 

a)        férfiak

b)        nők

c)        gyerekek

 

3. Melyik a legveszélyeztetettebb korosztály?

 

a)        0-14 év

b)        14-20 év

c)        20-40 év

d)       40-60 év

e)                      60 év felett

 

4. Ki a leginkább veszélyeztetett a családi állapotot tekintve?

 

a)        egyedülálló

b)        nős, férjezett, együtt élő

c)        elvált

d)       özvegy

 

 

5. Iskolai végzettségüket tekintve, állítson sorrendet az alábbiak között!

 

a)        nem járt iskolában

b)        nyolc általánost végzett

c)        szakmunkásképzőt végzett

d)       szakközépiskolát végzett

e)        gimnáziumot végzett

f)         egyetemet végzett

 

6. Állítsa sorrendbe az elkövetés indokait!

 

a)                      párkapcsolati probléma

b)                      munkahelyi probléma

c)                      elhagyatottság, magány

d)                     megélhetési gondok

e)                      rossz tanulási eredmény

f)                       gyógyíthatatlan vagy súlyos betegség

g)                      egyéb

 

7. Az elkövetés helyének gyakorisága.

 

a)                      Főváros

b)                      nagyváros

c)                      város

d)                     község

e)                      falu

f)                       tanya

g)                      egyéb

 

8. Ön szerint az alkohol, kábítószer használata befolyásolják-e az elkövetések számát?

 

a)                      igen,mert…………………………………………………………………………

b)                      nem,mert…………………………………………………………………………

 

9. A családi minta, befolyásoló tényező-e? (pl. ha már volt a családban öngyilkosság)

 

a)                      igen,mert…………………………………………………………………………

b)                      nem,mert…………………………………………………………………………

 

10. Állítsa sorrendbe, melyik csoport vezet az elkövetések számában!

 

a)                      idősek ( 60 év felettiek ha egyedül társtalanul élnek)

b)                      diákok, özvegyek, elváltak

c)                      alkohol betegek

d)                     krónikus illetve gyógyíthatatlan betegek

e)                      személyiségzavar, illetve korábbi öngyilkosságot próbálók

 

 

 

 

11.Hogyan vélekedik azokról az emberekről, akik ilyen tettet hajtottak végre?

 

a)                      megveti őket, gyengének tartja

b)                      elítéli de bizonyos szituációban megérti

c)                      elítéli de próbál segíteni

d)                     nem ítélkezik hanem segít

e)                      mindent megtenne, hogy a beszűkült /krízis/ állapotból kimozdítsa

 

12. Az Ön családjában fordult-e elő ilyen cselekedet?

 

a)                      igen

b)                      nem

 

13. Ha igen hol?

a)                      szűkebb családban

b)                      közeli rokonok közül

c)                      tágabb rokonságban

d)                     barátok között

e)                      ismerősei között

 

14. Statisztikailag kimutatott, hogy a többnapos ünnepek alatt négyszer többen követnek el ilyen tettet, mint hétköznapokon, Ön szerint ennek csökkentésére milyen erőforrásokat lehetne igénybe venni?  / több válasz is lehetséges /

 

a)                      család

b)                      rokonság

c)                      barátok

d)                     szomszéd, ismerős

e)                      szervezett közösségek

f)                       segélyszolgálatok

 

15. Elképzelhető-e Ön szerint, hogy úgynevezett prevenciós  munkát végezzünk a témakört illetően? / Megelőzés?/

 

a)                      nem,mert…………………………………………………………………………

b)                      igen,mert…………………………………………………………………………

 

16. Az egészségügyön  kívül , mely intézmény feladata lehet még a megelőzés?

………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

 

17. Ha Önben megfogalmazódott olyan észrevétel, amelyet a kérdőív nem érintett, de Ön fontosnak tartja, kérem szíveskedjen kifejteni!

 

 

 

 

Felhasznált irodalmak

Böszüörményi Ede: Az öngyilkosság múltja és jelene – Magánkiadás – Budapest 1991

Buda Béla: Az öngyilkosságok orvosi és társadalomtudományi tanulmányok – Animula Budapet 2001 - (2) 8-9 oldal; (3) 9-12 oldal; (4) 12-15 oldal; (5) 15-18 oldal; (6) 18-19 oldal;(7) 19 oldal

Donald O. Hebb : A pszichológia alapkérdései – Gondolat Budapest 1983

Dr.Illyés Sándor : Beilleszkedési zavarok – Nemzeti könyvkiadó 1992

Dr.Gubacsi László: Öngyilkossági kísérletek Bács-Kiskun megyében – Kecskemét 1997

(8) 20-22 oldal;(9) 22-23 oldal; (10) 23-25 Oldal, (11) 25-26 oldal

Emil Durkheim: Az Öngyilkosság – szociológiai tanulmány – Orisis Budapest 2000

(1) 5-8 oldal;

Füredi János: A pszichiátria magyar kézikönyve – Medicina – Budapest 1998

Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája – Gondolat-Kairosz Budapest 1996

Fritz Reiman: A szorongás alapfogalmai – Háttér Kiadó – Budapest 1996

Keletu Judit: Tudósítás  B.A. Életéből és öngyilkosságáról – Magánkiadás – Pécs 1988

Kézdi Balázs: A negatív kód  - kultúra és öngyilkosság – Gondolat – Budapest 1992

Temesvári Beáta: Szuicidologia – krízisintervenció és a segítők mentálhigiénéje – Szeged 1999

 

Amennyiben elég érdekesnek és színvonalasnak találtad ezt a cikket oszd meg másokkal is. Köszönöm